Az idén roppant érzelemkitörések és nacionalista felhangok kíséretében végre megszületett a romániai tanügyi reformtörvény, mely annak ellenére, hogy magán viseli a kompromisszumkötések és elvtelenségek minden átkát, a kisebbségi-nemzetiségi anyanyelvi oktatás előtt számos lehetőséget csillantott fel. Az új szabályozás kapcsán megfogalmazott szakszerű kritikák persze okkal figyelmeztetnek: a törvény a lehetőségek megvalósulását a mindenkori kormányzat jóindulatától teszi függővé.
A sokféleképpen értelmezhető paragrafusok az erdélyi magyarság egyik legfontosabb követelése, egykori egyetemének újraalapítása körül sem teremtettek tiszta helyzetet. Összemosták a magyar és német felsőoktatási igényeket, azazhogy német részről nem is létezett efféle igény, és az intézmény létrehozásának konkrétumait a megfoghatatlan és ködös jövendőre bízták.
Ilyen körülmények között nem is lehetett csodálkozni azon, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) belső ellenzéke minden alkalmat megragadott, hogy politikai impotenciával és meghunyászkodással vádolja a párt vezetőségét. Az RMDSZ a jelenlegi román kormánykoalíció tagja; ráadásul a kisebbségi minisztériumot Eckstein-Kovács Péter személyében magyar vezeti, és helyettes államtitkári minőségben a tanügyi minisztériumban is jelen van a párt egyik ismert tagja. Az RMDSZ-nek nyilvánvalóan nagy befolyása volt a törvény meghozatalának menetére. Az persze más kérdés, hogy romániai viszonyok között alighanem ez volt a maximum, amit a koalíciós partnerek politikai árként hajlandók voltak a magyar pártnak kifizetni.
Az RMDSZ
belső - radikálisan jobboldali és szerfölött szerény műveltségű - ellenzéke ölbe tett kézzel figyelte az eseményeket. A törvénnyel kapcsolatos módosító ötletük egyáltalán nem volt, leszámítva az egyetem alapításának követelését. Ez utóbbi kapcsán persze nemcsak a koalíció behatárolt lehetőségeit hagyták figyelmen kívül, ami, tekintettel a kétszínű bukaresti politikára, még érthető is volt; de egyáltalán nem vették figyelembe azokat az egyéb körülményeket, amelyek az erdélyi magyar nyelvű oktatást manapság jellemzik. Az 1989 óta bővülő erdélyi egyetemeken - szinte mindenütt, ahol annak igénye felmerült - magyar anyanyelvi tanszékek, de legalábbis évfolyami csoportok létesültek, ám az ezek által felkínált helyeket a diákság sehol sem tudta ténylegesen feltölteni. A lehetőségekhez képest fele tanulóval indult megannyi tanszék, és bár az utóbbi időben nőni látszik a hallgatók száma, a helyzet még messze nem tükrözi a szóban állandóan hangoztatott szükségleteket.
Ráadásul nyomasztó a tanerőhiány is. A korábban képzett és időközben nevet szerzett egyetemi személyzet külföldre távozott, így jó néhány helyen a friss végzettek kezébe került az irányítás. Tapasztalatlanságuk, még ha nem is tekinthető általánosnak, szóbeszéd tárgya értelmiségi körökben, és minthogy immáron Romániában is létezik konkurencia, egyre gyakrabban fogalmazódtak meg olyan vélemények, hogy a felkészültebb román tanszemélyzet vezette fakultásokon néhol jobb képzést kapnak a diákok, mint a sebtében alapított magyar megfelelőiken. Gyakran előfordul, hogy azok, akiknek nincs különösebb problémájuk a román nyelvvel - márpedig az erdélyi magyar fiatalságra ez ma már általánosan jellemző -, nem a magyar tanszékek padjaiba igyekeznek.
Ilyen körülmények jellemezték a romániai kisebbségi oktatás helyzetét, amikor Tőkés László Királyhágómelléki református püspök meghirdette: minthogy semmilyen garanciát sem lát arra, hogy belátható időn belül magyar felsőfokú tanintézet létesülhet Erdélyben, létrehozza Nagyváradon a Partiumi Keresztény (magán) Egyetemet.
Kétmilliárd - korlátokra
Az egyetem létrehozása azért tűnik furcsának és a tanügyi törvény felemásságaira adott szintúgy kétértelmű válasznak, mert már e törvény előtt is volt lehetőség felsőoktatási magánintézmény alapítására. Ezzel maga a püspök is élt, hisz Nagyváradon évek óta működött a mostani egyetem elődje, a Sulyok István Református Főiskola.
Ám nem ez az egyetlen, és nem is a legfőbb baj az új egyetemmel. Sokkal inkább az, hogy az általa kiállított diplomát nem fogják Romániában elismerni. Illetve ha az RMDSZ kormányzati befolyása révén mégis sikerülne valamilyen hivatalosabb jelleget adni az intézménynek, semmi garancia sincs arra, hogy a jövő évi választások után hatalomra kerülők ne vonják vissza az egyébként most is csak részben kedvező döntéseket.
Igaz, a püspöknek Budapestről kipostázandó kétmilliárd elég lesz arra, hogy a kevés számú, ténylegesen jól képzett egyetemi személyzetet átcsábítsa az állami intézményekből. Így aztán könnyen valósággá válhat az az abszurd helyzet, hogy színvonalas oktatás zajlik majd egy olyan magánegyetemen, amely nem adhat végzősei kezébe használható diplomát, míg azokon az állami egyetemeken, amelyek érvényes diplomákat adhatnak ki, még a mostaninál is silányabb tanítás folyik. Igazán nem biztató perspektíva ez egy olyan országban, ahol a kisebbségiek számára eddig csak a jobb képzettség szolgálhatott támaszul, hogy leküzdhessék lehetőségeik egyéb korlátait.
Megdöbbentő ugyanakkor az a könnyed cinizmus is, amellyel a pénzelő budapesti kormányzat rábólintott a kapuit október 3-ával megnyitó egyetem felekezeti jellegére. Tudjuk, a ceausescui években egyedül az egyház - a belső erőtartalékokra támaszkodó, több mint félmilliós református, illetve a külső, vatikáni segítségből élő mintegy egymilliós katolikus egyház - tudott intézményesen ellenállni
a rezsim
totális terrorjának. Így az sem csoda, hogy az 1989-es fordulat után még jó ideig a különböző felekezeti intézményeknek kellett átvállalniuk a civil társadalom kellékeinek megteremtését. Az viszont a képtelen, jellemzően balkáni és a bukaresti megoldásokat idézi, hogy a felekezeti jelleg továbbra is, még ma is ilyen hangsúllyal van jelen a társadalmi ügyek vitelében, és ilyen mértékben korlátozza az egyén szellemi szabadságának, értékválasztásának lehetőségeit.
Az egyébként kitartóan civakodó erdélyi papok persze felekezetre való tekintet nélkül most is, épp- úgy, mint korábban, gyorsan megtalálják a közös szót, ha a politikai helyzet ultramontán befolyásolása a tét. Harcias politikai kakaskodásaik eredményeként ma már az RMDSZ-kongresszusokat és -összejöveteleket is a miatyánkkal kezdik, és egyiküknek sem jut eszébe, hogy e szánalmas közjátékkal azt a Bukarestet idézik, ahol nem gyűlhet össze öt-hat ember anélkül, hogy az Ortodox Egyház papi kísérete ne szórná rájuk fontoskodó nemzeti áldásait.
Persze mindez aligha tekinthető véletlennek. Az RMDSZ-en belüli Fidesz-marionettek az úgynevezett Reform Tömörülés és a szélsőségesen nacionalista Erdélyi Magyar Kezdeményezés tagjai, akik élesen szemben állnak Markó Bélával, és már jó ideje aktív támogatói azoknak az akcióknak, amelyek el szeretnék téríteni a pártot az eddigi kiegyensúlyozott és hangsúlyosan polgári, azaz felvilágosult irányvonaltól. E két csoportosulás olyan, radikális jobboldali fordulatban reménykedik, mely révén a klérus is nagyobb befolyást kaphat a politikai célok megfogalmazásakor. A szellemi összetartozás és egymásrautaltság alapján lényegében ez indokolja azt a kétmilliárdos nagylelkűséget is, amely az Orbán-kormány mostani jobb, azaz valóban az erdélyi magyar oktatást segítő ügyekhez méltó igyekezetét demonstrálta.
Ara-Kovács Attila
