Algéria: Vérkép

publikálva
1997/21. (05. 22.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A múlt héten Algériában megkezdődött a háromhetes választási kampány, Liamine Zeroual elnök pedig feloszlatta az Átmeneti Nemzeti Tanácsot (ÁNT). Ezek után a június 5-i parlamenti választás eredményének már csak a hagyományos politikai elit, a hadsereg és a mérsékelt iszlamisták hatalommegosztásának részletkérdéseiről kell döntenie.

A múlt héten Algériában megkezdődött a háromhetes választási kampány, Liamine Zeroual elnök pedig feloszlatta az Átmeneti Nemzeti Tanácsot (ÁNT). Ezek után a június 5-i parlamenti választás eredményének már csak a hagyományos politikai elit, a hadsereg és a mérsékelt iszlamisták hatalommegosztásának részletkérdéseiről kell döntenie.

Valódi politikai alternatívák ugyanis továbbra sincsenek. Miután az ország a november végi népszavazáson békét és nyugalmat remélve igent mondott az elnöki diktatúrát szentesítő alkotmányra (MaNcs, 1996. december 5.), továbbra is az iszlamista és az állami terror grasszál. Nem képzelhető el olyan választás utáni politikai kombináció, amely rövid távon kiránthatná Algériát a kvázi polgárháborús zsákutcából.

Az államfő január végén végleg leszögezte, nem kér abból a politikai rendezési elgondolásból, amelyet két évvel korábban dolgozott ki Rómában a teljes ellenzék, beleértve az Iszlám Megmentési Frontot (FIS), amely, igaz, aztán visszakozott a szélső-iszlamista terroristák elmarasztalásának ügyében. Ez egy szimpatikus, csak a megvalósítás kérdésében kevéssé realisztikus elgondolás volt, tárgyalásokkal, választásokkal, taktikai okokból érdemes lett volna talán rábólintani, de egy algériai tábornok-elnök elsősorban büszke, másodsorban meg a szíve hajtja.

Magánterror

Hivatalosult tehát a kérlelhetetlenség a szélsőségesekkel szemben, és a megelőző ingadozásokhoz képest ez a belpolitikai csapásirány betonelemévé lett. Ami viszont teljesen új az utóbbi fél-háromnegyed évben, s amit nyugodtan tekinthetünk világpremiernek, az az, ahogyan a központi hatalom privatizálta az ellenterrort.

Géppisztolyt és pénzt kapnak önjelölt és nagy jövőjű, politikailag jól fekvő piti helyi maffiózók, korlátlan hatáskörű kis polgárőrfőnökök. Polgármesteri felügyelet alatt a csendőrség gyors kiképzést ad az embereiknek. Ötvenezres aktív összlétszámukkal ezek a milíciák már többen vannak, mint azok a katonák, akik ténylegesen részt vesznek az iszlamista terroristákkal szembeni büntető és megelőző akciókban. Minthogy Algéria olyan társadalom, ahol generációkon át öröklődő ellentétek forrnak és lobognak a legkülönbözőbb szinteken, nem nehéz elgondolni, milyen családi és klánviták intéződnek el és pörögnek tovább az új, iszlamista kontra hatalompárti frontvonalak mentén, és hogyan kapnak új tartalmat a vérbosszú-kötelezettségek. És azt sem, hogyan teremti meg az új módszer egy, az eddiginél is mélyebb és fülledtebb polgárháborús frontépítés lehetőségét.

Műarab

Az algériai belpolitikának ehhez képest már pehelykönnyű és nem is annyira új eleme, ahogy begyorsítottak az arabizáció ügyében. Még decemberben szavazta meg egyhangúlag az ÁNT azt a törvényt, hogy jövő júliusig az arab legyen az egyetlen használatos nyelv a közigazgatástól kezdve a vállalatokon és egyéb szervezeteken keresztül a közigazgatásig mindenütt. Egy arab országban ez első látásra nem igazán meglepő.

A függetlenség kezdetén, 1962-ben az ország intézményeiben a francia beszéd meg írás volt az általános. Mára természetesen az arab, az említett törvény csupán a végsőkig viszi ezt az átalakulást. A szándék ordít a populizmustól, hiszen az arab az iszlám nyelve, az algériai arab oktatás összemosódik a koranista oktatással, vagyis olyan látványos engedményről van szó, amelynek a mohamedán kultúra a kedvezményezettje. (Ez sem új, hiszen már 1962, Ben Bella, és főleg 1965, Boumedienne elnök óta keresik a szocializmusbarát kormányok a belpolitikai pacifikáció olcsó megoldásait, látszat-eréllyel ingadozva marxizmus és helyi adottságok között.)

A célpont, az ellenség a koloniális időkből maradt, hizb Fransa (Franciaország-párt) gúnynévvel ócsárolt kultúrelit és talán még ennél is inkább a berberek, akik már az iszlámnál és az arab nyelvnél előbb a mai Algéria területén voltak, és politikailag ők alkotják a külvilágra nyitott - mondhatni, demokratikus - ellenzéket. Az már szóra is alig érdemes vicc, hogy az arabizáció logikája ugyanaz, mint ahogy két évszázaddal korábban Párizsból fojtották meg a tájnyelveket, megteremtve a mai, egyetlen franciát. Vagyis a tanítók egy élőszóban alig létező, írott nyelven érintkeznek majd tanítványaikkal, akik puszta beszélt nyelvük miatt iskolai kudarcokra ítéltetnek, és mindez a nemzeti büszkeség és öntudat felvirágoztatása érdekében.

Műrend

A vízió igazi értelme természetesen a mérsékelt iszlamisták viszonylagos és látszólagos bevonása a hatalomba, amit felgyorsít, ha a választásoknak a nyolcvanas években alakult Hamas párt lesz a győztese (és Mahfoud Nahnah pártelnök a korlátozott hatáskörű kormányfő). Erre van is esély.

Az 1991. végi, érvénytelenített választásokon, amikor az utána rögtön betiltott Iszlám Megmentési Front (FIS) tarolt, a Hamasnak 5,35 százaléka volt, de az 1995-ös elnökválasztáson már - a FIS híján - Nahnah megszerezte a szavazatok bő negyedét. A FIS mérsékeltebb hívei biztosan mellé állnak, a hitelét és népszerűségét vesztett nemzeti felszabadítási állampártot és a két kabil politikai csoportot alighanem megelőzi majd.

Igazi ellenfele a Zeroual elnök körül frissen létrehozott rendpárt, a Nemzeti Demokrata Tömörülés (RND) lesz, amellyel koalícióra is léphet, ha úgy hozzák az eredmények. Létrejöhet egy nemzetközileg elfogadható népképviseleti álstabilitás, franciák, amerikaiak, olaszok jó lelkiismerettel, az ország szuverenitását a legmesszebbmenőkig tiszteletben tartva vásárolhatják a szaharai olajat és földgázt. Akkor már csak a terrorról és ellenterrorról szőrmentén, a szájkosár mögül hellyel-közzel még beszámoló hazai sajtót kell végleg elhallgattatni, és Algériában nyugi lesz.

Kovácsy Algéria

publikálva
1997/21. (05. 22.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...