Az EU felszólította Fehéroroszországot, hogy ne indítson büntetőeljárást az ellenzéki testület ellen

  • narancs.hu
  • 2020. augusztus 21.

Külpol

A külügyi szolgálat szóvivője szerint felelősségre vonás helyett párbeszédet kell folytatni.

Az Európai Unió (EU) felszólította pénteken a fehérorosz hatóságokat, hogy ne indítsanak büntetőeljárást az új ellenzéki testület ellen. Az unió külügyi szolgálatának szóvivője, Nabila Massrali kijelentette, hogy büntetőjogi felelősségre vonás helyett a feleknek párbeszédet kell folytatniuk arról, hogyan lehet a válságot békés úton megoldani.

„A koordinációs tanács, amely a fehérérosz társadalom minden tagját képviseli, kifejezte tárgyalási szándékát, amelyre válaszul a hatóságok büntetőeljárást indítottak ellenük. Ez azt bizonyítja, hogy a hivatalos szervek ismét a politikai megfélemlítés eszközeihez folyamodtak” – emelte ki a szóvivő.
A fehérorosz hatóságok csütörtökön büntetőjogi eljárást indítottak a szóban forgó új ellenzéki testület, a koordinációs tanács ellen a hatalom megszerzésére tett illegális kísérlet vádjával.

A kedden létrehozott koordinációs tanács célja, hogy tárgyalásos úton megegyezzen a kormánnyal a hatalom átadásáról. Több tucat tagja között értelmiségiek és politikusok is megtalálhatók, például Szvjatlana Cihanouszkaja ellenzéki elnökjelölt, aki Litvániába menekült.

Fehéroroszország posztszovjet történetének legjelentősebb politikai válságát éli, másfél hete folyamatosak a tízezreket vonzó megmozdulások. A tüntetők szerint Aljakszandr Lukasenka elnök elcsalta az augusztus 9-én tartott elnökválasztást, amelyen a hivatalos adatok szerint a voksok 80,1 százalékát kapta. A 65 éves Lukasenka 1994 óta irányítja Fehéroroszországot, és sorozatban hatodik mandátumát nyerte el. (MTI)

Lukasenka utasította a belügyminiszterét, hogy vessen véget a rendbontásnak

A közmédia sztrájkoló alkalmazottait kirúgják. Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök utasította a belügyminisztériumot, hogy vessen véget a rendbontásnak Minszkben - jelentette szerdán a Belta fehérorosz állami hírügynökség. Az állami tájékoztatás szerint az elnök a határőrizet megszigorítását is elrendelte annak érdekében, hogy az országba ne juthassanak be "fegyverek és harcosok".

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.