Az internet új, szigorúbb szabályozása lehet a megoldás a fokozódó terrorveszélyre?

  • narancs.hu
  • 2017. június 5.

Külpol

Theresa May: „az internet biztos búvóhelyet és kommunikációs csatornát biztosít az iszlám szélsőségeseinek”.

A brit miniszterelnök a kabinet válsághelyzeti tanácskozó testülete, a COBRA ülése után a Downing Streeten tett nyilatkozatában beszélt arról, hogy szerinte a jelenlegi szabályok szerint működő internet biztos búvóhelyet és kommunikációs csatornát biztosít az iszlám szélsőségeseknek. „Nem adhatunk ennek az ideológiának egy olyan biztonságos zugot, amelyre szüksége van ahhoz, hogy terjedjen – márpedig pontosan ezt jelenti számukra az internet, illetve azok a nagyvállalatok, amelyek internetalapú szolgáltatásokat nyújtanak” – nyilatkozta May.

false

Theresa May szerint minden demokratikus, szövetséges kormánynak együtt kell működnie az internet újraszabályozásában, hogy megelőzzék a terrorista nézetek terjesztését és a terrorcselekmények megtervezését.

A brit kormányfő egyébként nem először nyúlna az internet szabadságát korlátozó eszközökhöz: egy tavaly elfogadott megfigyelési törvény szerint a kormányzó erő arra kötelezte a brit internetszolgáltatókat, hogy minden egyes felhasználónál listázzák a megtekintett weboldalakat, és ezt a listát egy éven át őrizzék. E listához a rendőrök mindenféle bírói határozat nélkül is hozzáférhetnek.

(hvg.hu)

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.