Miután Twitteren kiosztott mindenkit Trump, közölte: „Ennek a vérontásnak be kell fejeződnie”

  • narancs.hu
  • 2017. június 5.

Külpol

„Ördögi mészárlásnak” nevezte az amerikai elnök a londoni merényletet.

Donald Trump vasárnap este a washingtoni Ford színház gálaestjén azt mondta: minden tőle telhetőt megtesz annak megelőzésére, hogy a terrorfenyegetések az Egyesült Államokat is elérjék. „Ennek a vérontásnak be kell fejeződnie, ez a vérontás be fog fejeződni” – fogalmazott, majd leszögezte: „megújítjuk elszántságunkat, még erősebben, mint valaha, hogy megvédjük az Egyesült Államokat és szövetségeseit az aljas ellenségtől, amely ártatlan emberek ellen folytat háborút.”
Az amerikai elnök ezúttal tartózkodott attól, hogy bírálja a londoni polgármestert. Korábban ugyanis azt twitterezte, hogy Sadiq Khan nem vette komolyan a terrorfenyegetettséget – kiragadva a londoni polgármester szavait nyilatkozata eredeti szövegkörnyezetéből.
Az elnök vasárnap telefonon beszélt Theresa May brit kormányfővel, és az Egyesült Államok „rendíthetetlen támogatásáról” biztosította őt.

Ámokfutás Londonban

Gyalogosokat gázolt el szombat este egy furgon London egyik legismertebb hídján, a London Bridge-en. A hidat lezárták, a helyszínen fegyveres rendőri egységek tartózkodnak.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.