Az új lengyel miniszterelnök szerint Varsó nem fogadja el a kétsebességes Európát

  • Narancs.hu/MTI
  • 2017. december 12.

Külpol

Európának pedig arra van szüksége, hogy visszatérjen a valódi értékekhez.

Miután Andrzej Duda lengyel elnök hétfőn kinevezte Mateusz Morawieckit miniszterelnöknek, kedden máris programbeszédet tartott a parlamentben. Ebben az új miniszterelnök semmi váratlan dolgot nem mondott, hiszen közölte, hogy „Európának arra van szüksége, hogy visszatérjen a valódi értékekhez, mert azok az értékek, amelyekről ma beszélnek, egyre gyakrabban a hagyományos értékek, a természetjog tagadását jelentik”.

Morawiecki közölte, hogy országa „az EU építésze” kíván lenni, és hozzá akar járulni a NATO és az EU tevékenységének összehangolásához, a visegrádi csoporton és a Három Tenger Kezdeményezésen belüli együttműködés „konszolidációjához”. Lengyelország fő szövetségesének az Egyesült Államokat nevezte.

Majd elmondta: Varsó nem fogadja el a kétsebességes Európát, nem fogadja el, hogy a földrészt jobb és rosszabb államokra osszák. „Nem akarjuk (...) az újbóli megosztást, egyesek lemaradását, nem egyezünk bele abba, hogy Európát jobb és rosszabb államokra osszák. A lengyel elem tökéletesen beleillik az európai puzzle-ba, de a nem megfelelő oldalról vagy erővel beilleszteni nem szabad.”

Orbán Viktor már köszöntötte is az új miniszterelnököt, és gratulált kinevezéséhez.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”