Átadták az idei Szaharov-díjat

  • narancs.hu
  • 2017. december 13.

Külpol

A kitüntetettek a venezuelai demokratikus ellenzék tagjai.

A venezuelai demokratikus ellenzék és az ottani politikai bebörtönzöttek csoportja kapta idén az ötvenezer euróval járó Szaharov-díjat.

Venezuelát az elmúlt években politikai válság uralja. A hatalmon lévő párt folyamatosan korlátozza a jogállamiságot és alkotmányosságot. A helyi Legfelsőbb Bíróság 2017 tavaszán alkotmányellenesnek nyilvánította a demokratikusan megválasztott, ellenzéki többségű nemzetgyűlés által elfogadott valamennyi jogszabályt, a jogalkotási jogkört pedig átruházta magára – ezzel súlyosan megsértve a hatalmi ágak szétválasztásának elvét.

A venezuelai biztonsági erők többször is brutális erőszakot alkalmaztak békés tüntetőkkel, köztük kongresszusi képviselőkkel szemben. 2017 eleje óta 130 ellenzékit gyilkoltak meg és több mint ötszázat zártak börtönbe a dél-amerikai országban.

Több, házi őrizetben vagy börtönben lévő ellenzéki politikus szerepel a díjazottak között. Leopold López ellenzéki vezetőnek több mint háromévnyi börtön után idén júliusban engedélyezték, hogy házi őrizetbe kerülhessen, de augusztusban visszaszállították a börtönbe. Egy másik vezető ellenzéki politikus, Caracas korábbi polgármestere, Antonio Ledesma 2015 óta házi őrizetben van, míg két másik város expolgármestere, Alfredo Ramos (Iribarren) és Daniel Ceballos (San Cristobal) is börtönbe került csakúgy, mint Lorent Saleh diákaktivista. A politikai foglyok névsorát gyarapítja két spanyol állampolgár is, Andrea Gonzalez és Yon Goicoechea.

A Nobel-békedíjas Andrej Szaharov orosz atomfizikusról elnevezett kitüntetést 1988 óta minden évben olyasvalakinek ítélik oda, aki jelentős erőfeszítéseket tesz, nagy áldozatokat vállal az emberi jogokért, a gondolatszabadságért és a demokráciáért folytatott küzdelemben.

Az Európai Parlament még október 10-én nevezte meg azt a hét jelöltet, akik közül a Parlament kiválasztotta az idei nyertest. A gondolat- és véleményszabadságért folytatott küzdelem elismeréseként adományozott kitüntetésre bármely frakció, vagy legkevesebb negyven képviselő terjeszthet fel jelöltet. A parlament külügyi, fejlesztési és emberi jogi bizottságának tagjai közülük választották ki a „döntősöket”.

Az elismerést a két díjazottnak az EP mai, december 13-i, strasbourgi ülésén adták át.

A tavalyi díjátadón mi is ott voltunk:

„Azoknak a nőknek a hangjai vagyunk, akik még mindig az Iszlám Állam kegyetlenkedéseit szenvedik”

Kedden adták át Strasbourgban az Európai Unió Szaharov-díját, amelyet idén az Iszlám Állam szexrabszolgaságából megszökött Nádia Murád és Lámia Adzsi Bassár kapott. Az EU vezető politikusai a menekültek befogadására szólították fel a tagállamokat. „Egy 18 éves jazidi lány vagyok, nagyon szerettem iskolába járni, most is ott kellene lennem.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”