Betett a hőhullám, nagyon komoly hiány van dijoni mustárból

  • MTI/narancs.hu
  • 2022. szeptember 11.

Külpol

Háztartásonként legfeljebb egy üveggel lehet vásárolni Franciaországban. 

Franciaország élelmiszerboltjaiban alig kapni Burgundia fővárosának emblematikus termékét, a híres dijoni mustárt. "Háztartásonként egy üveg vásárolható" – áll a korlátozást jelző feliratok a polcokon.

A jóval az ukrajnai háború előtt jelentkező hiányt az a hőhullám váltotta ki, amely 2021-ben elpusztította a kanadai mustármagtermés mintegy felét. Az észak-amerikai ország, a világ elsőszámú mustármagtermesztője szállította Franciaországba a vetőmag 80 százalékát, a fennmaradó 20 százalékot teljes egészében Burgundiában termesztik.

"Nagyon fontos a hazai arányt növelni, hogy szembeszállhassunk a különböző országokat sújtó éghajlati kihívásokkal" – mondta az AFP francia hírügynökségnek Luc Vandermaesen, a mustármagtermesztőket és mustárgyártókat tömörítő Burgundiai Mustárszövetség (ABM) elnöke.

A dijoni mustármagtermesztés a középkor óta nagy hírnévnek örvend. A rovarkárok – amelyet a már betiltott vegyszerekkel nem lehetett felszámolni – elszaporodása azonban harmadára 12 ezer tonnáról 4000-recsökkentette a termést 2017 és 2021 között, holott az ágazat szükséglete 16 ezer tonna.

Júniusban felhívást intéztek a helyi termelőkhöz, hogy két és félszeresére, 4000 hektár helyett 10 ezerre növeljék a vetésterületet. A termelők motiválása érdekében több mint duplájára emelték a mustármag árát.

A felhívás meghallgatásra talált, a vetésterület meghaladta a tízezer hektárt, a termesztők száma 160-ról több mint 500-ra nőtt – mondta el Jérome Gervais, a Cote d'Or mezőgazdasági kamara mustárszakértője.

A polcokon tehát már októberben ott lesz a mustár, hála az idei burgundiai termésnek, majd 2023 elején teljesen megszűnik a hiány – mondta Luc Vandermaesen, a francia termelők pedig azt ígérték, hogy októberben ismét lesznek a francia áruházi polcokon dijoni mustáros üvegek. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.