Biztonságos olimpiát ígér a japán miniszterelnök

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. január 2.

Külpol

A járvány épp felfutóban van, de folytatják az előkészületeket. 

Szuga Josihide japán miniszterelnök újfent azt ígérte, hogy Tokió "biztonságos és nyugodt" olimpiát rendez nyáron, és közlése szerint rendületlenül folytatják az előkészületeket a játékok július 23-i nyitányára.

Újévi beszédében a kormányfő azzal együtt is derűlátóan fogalmazott, hogy egyre több helyen bukkan fel a vírus új, a korábbi variánsoknál gyorsabban terjedő változata az országban. A japán hatóságok december végétől - egyelőre egy hónapra szólóan - egyetlen ország állampolgárainak sem adnak ki beutazó vízumot.

A miniszterelnök a kabinet nevében határozott ígéretet tett arra, hogy "megvédik az állampolgárok életét és megélhetését, továbbra is energiákat fordítva a fertőzés terjedésének megakadályozására és a gazdaság élénkítésére".

Juriko Koike tokiói kormányzó a héten arra figyelmeztetett, hogy a főváros a fertőzések "robbanása" előtt áll. A Kyodo japán hírügynökség szerint a kedvezőtlen fejlemények miatt már a rendkívüli állapot bevezetésének gondolata is felvetődött.

Japánban október közepe óta dinamikusan emelkedik a naponta jelentett új fertőzöttek száma, és jelenleg a 3-4 ezres tartományban mozog. A járvány kezdete óta összesen 239 ezer fertőzöttet és 3342 halálos áldozatot azonosítottak.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.