Még mindig van, aki nem hajlandó elismerni az amerikai elnökválasztás eredményét

  • narancs.hu
  • 2021. január 3.

Külpol

Republikánus szenátorok kifogást emelnek a választási eredmény ellen.

Tucatnyi republikánus szenátor, köztük a befolyásos Ted Cruz texasi politikus kifogást fog emelni január 6-án a novemberi elnökválasztás eredménye, Joe Biden győzelmének jóváhagyása ellen – jelentették be szombaton közös közleményben.

Az elnököt formálisan decemberben választotta meg az elektori kollégium, amelynek tagjai minden államban az ottani győztes alapján adják le voksukat, amit a szövetségi törvényhozás, a Kongresszus két házának együttes ülésen kell jóváhagynia. Ezt a szavazást jövő szerdán tartják. Ha egy állam szavazatai ellen egy szenátor és egy képviselő is kifogást emel, akkor a képviselőház és a szenátus külön-külön vitát folytat és szavaz arról, hogy helyt adjanak-e a kifogásnak.

Donald Trump hivatalban lévő elnök azt állítja, hogy széles körű csalások történtek, és valójában ő nyerte az elnökválasztást. Emiatt több helyen is bíróságon támadta meg az elnökválasztás eredményét, amelyet azonban jogi úton nem sikerült megváltoztatnia. Az általa vitatott államok választási tisztviselői is azt állítják, hogy nem történt választási csalás, valamint a szövetségi igazságügyi miniszter is úgy nyilatkozott, hogy nem találtak olyan csalásra utaló bizonyítékot, amely érdemben meg tudná változtatni a voksolás kimenetelét.

Cruz és a többi republikánus szenátor ennek ellenére azt javasolja, hogy a kongresszus sürgősséggel állítson fel választási vizsgálóbizottságot, amely tíz napon belül világítsa át a választás eredményét a "vitatott" államokban, és a bizottság megállapításainak függvényében az államok dönthessenek arról, hogy a helyi törvényhozások felülvizsgálják-e a helyi elektori voksokat.

A republikánus szenátorok kikötik, hogy mindaddig nem hajlandóak hozzájárulni a választás eredményének megerősítéséhez, míg a sürgősségi vizsgálat le nem zárul, mert megítélésük szerint az érintett államokból érkező elektori szavazatok nem tekinthetőek szabályosan leadottnak és jogszerűen jóváhagyottnak, amíg ez meg nem történik. Ez a két kitétel a jogi követelmény ahhoz, hogy a szövetségi kongresszus jóváhagyja az elektori választás eredményét.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.