Blinken: Amerika elkötelezett Izrael biztonsága mellett

  • MTI/narancs.hu
  • 2023. január 30.

Külpol

Ugyanakkor jelezte, hogy Izraelnek a palesztinokkal is meg kellene békélnie. 

Amerika továbbra is szilárdan elkötelezett Izrael biztonsága mellett - jelentette ki Antony Blinken amerikai külügyminiszter Jeruzsálemben, a Benjámin Netanjahu kormányfővel közös, élőben közvetített sajtótájékoztatóján.

A jeruzsálemi miniszterelnöki hivatalban megtartott megbeszélésüket lezáró sajtótájékoztatón Netanjahu az iráni fenyegetéssel szembeni összefogás fontosságát hangsúlyozta.

Az amerikai diplomácia vezetője hasznosnak nevezte tanácskozásukat. Dicsérte Izraelnek az arab országokkal az utóbbi években megkötött megállapodásait, de hangsúlyozta, hogy Izraelnek a palesztinokkal is meg kell békélnie. Ismét elítélte a szombati jeruzsálemi terrorakciót, amelyben hét ember halt meg egy zsinagóga mellett.

Izraelben a múlt héten több halálos áldozatot követelő két terrortámadást is elkövettek, ezek miatt a kormány újabb biztonsági intézkedést hozott, valamint már élő szabályok szigorításáról döntött.

Blinken hangsúlyozta, hogy nagyon fontos volna javítani a palesztinok életkörülményein Ciszjordániában és a Gázai övezetben, azonos mércét kell alkalmazni az izraeliek és a palesztinok esetében, egyenlően biztosítani nekik a jogot a szabadsághoz, a biztonsághoz, az igazságszolgáltatáshoz és az emberi méltósághoz. Ezek eléréséhez a kétállami megoldás, vagyis Izrael mellett egy önálló palesztin állam létrehozása vezet, s minden, ami ettől a céltól eltávolít, ellentétes Izrael hosszútávú érdekeivel, valamint zsidó és demokratikus államiságával - szögezte le az amerikai politikus.

Ezért azonnali lépéseket sürgetett a nyugalom helyreállítása, az erőszak eszkalációjának elkerülése érdekében, s hogy helyreállhasson az izraeliek és a palesztinok biztonságérzete egyaránt.

Blinken kiemelte, hogy az Egyesült Államok továbbra is támogatja a status quo fenntartását a jeruzsálemi szent helyeken. Az új kormány szélsőséges nézeteiről ismert nemzetbiztonsági minisztere, Itamár Bengvír korábban ennek olyan megváltoztatását szorgalmazta, hogy a zsidók is imádkozhassanak a Templomhegyen, ahol jelenleg a status quo alapján csak a muszlimok tehetik.

Blinken hosszan szólt a konszenzus fontosságáról, és arra kérte az izraeli kormányfőt, hogy szerezzen széles körű társadalmi támogatást a jogrendszer átalakításának tervéhez, amely ellen ezekben a hetekben sok tízezer fős tiltakozó megmozdulások voltak.

 "Az országaink közötti kapcsolatok a közös érdekeken és értékeken alapulnak" - mondta Blinken a média képviselőinek. "Ebbe beletartozik a demokratikus elvek és intézmények támogatása, az emberi jogok érvényesítése, a mindenki számára egyenlő jogrendszer, a kisebbségek jogai, a jogállamiság, a szabad média és az erős civil társadalom fenntartása Izraelben"- tette hozzá az amerikai külügyminiszter.

 Az amerikai külügyi tárcavezető kétnapos látogatásán elsőként Eli Kohen külügyminiszterrel találkozott, s a kormányfővel tartott tárgyalása után fogadja őt Jichák Hercog államelnök, valamint ellátogat Mahmúd Abbászhoz, a Palesztin Hatóság elnökéhez is.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.