Blokkolták az Orbán-kritizálók Twitterét

  • narancs. hu
  • 2018. december 3.

Külpol

Több Twitter-felhasználó is arról számolt be, blokkolta őket az Európai Néppárt, amiért számon kérték rajta, hogy nem zárja ki a frakcióból a Fideszt.

Az ügy akkor kapott nagyobb nyilvánosságot, amikor Andrew Stroehlein, a Human Rights Watch európai sajtófőnökét is blokkolták - számolt be róla elsőként a 444.hu.

Az Európai Néppárt blokkolt engem. Ez megerősíti azt, hogy nem tudnak mit kezdeni azokkal, akik megkérdőjelezik, hogy miért is támogatják a magyar kormánypártot, a Fideszt, ami a Néppárti frakció tagjaként alássa az alapvető demokratikus értékeket. Ahelyett, hogy kizárnák a Fideszt, egy jogvédőt blokkolnak.

Stroehlein szerint azért blokkolhatták, amiért kiírta, hogy:

Emiatt szégyellheti magát a Néppárt. Nem mondhatod azt, hogy a demokráciát támogató pártok frakciója vagy, ha közben azt a Fideszt támogatod, amelyik aláásta az oktatás és a média szabadságát és más alapvető jogokat. A Néppárt hátat fordított az alapvető demokratikus értékeknek.

Válaszul vasárnap kora este a következő tartalmú bejegyzés jelent meg az EPP twitterén:

A hétvégén több felhasználót blokkoltunk tévedésből. A blokkolást feloldottuk, így az érintettek újra olvashatják a tartalmainkat. A tévedésért elnézést kérünk.

A felhasználók kételkednek benne, hogy tévedés történt.

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.