Bohócnak nevezte a kínai elnököt, 18 évet kapott "sikkasztásért"

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. szeptember 22.

Külpol

A 69 éves Zsen Cse-csiangot nyáron már kizárták a Kommunista Pártból.

Korrupciós vádak miatt 18 év börtönbüntetésre és pénzbírságra ítélték egy kínai állami ingatlanvállalat igazgatótanácsának korábbi elnökét, aki az év elején nyilvánosan kritizálta Hszi Csin-ping kínai elnököt - derül ki az egyik pekingi fellebbviteli bíróság keddi közleményéből.

A 69 éves Zsen Cse-csiangot márciusban vették őrizetbe, röviddel azt követően, hogy egy írást tett közzé az interneten, amelyben a kínai elnököt a tavaly decemberben, a közép-kínai Vuhan városából kiinduló koronavírus-járvány nem megfelelő kezelésével vádolta meg. Esszéjében a szókimondó stílusáról elhíresült Zsen úgy vélekedett, hogy a szólásszabadság korlátozásával, és a visszaélésekről a leplet lerántók elhallgattatásával a kínai vezetés tovább súlyosbította a helyzetet.

Az írás egy pontján Zsen vélhetően burkolt utalást tett a kínai elnökre - akit név szerint egyszer sem említ -, amikor így fogalmazott: "nem egy császárt látok ott az "új ruhájában", hanem egy meztelenre vetkőzött bohócot, aki ragaszkodik hozzá, hogy császár maradhasson".

A korábban a Huajüen Ingatlanvállalat igazgatótanácsi elnökének, valamint helyettes párttitkárának pozícióit betöltő Zsent júliusban 46 évnyi tagság után kizárták a Kínai Kommunista Pártból, többek között a "párt és az ország imázsának bemocskolása", valamint a párttal szembeni "hűtlenség és őszintétlenség" miatt.

Zsen Cse-csiang már 2016-ban is szembekerült a pártvezetéssel: akkor egy éves felfüggesztést kapott büntetésként amiatt, hogy az interneten közzétett bejegyzésekben kritizálta Hszi propaganda intézkedéseit, és azzal kapcsolatos álláspontját, hogy az állami médiának a párthoz kell igazodnia. Ezzel egy időben leállították az ingatlanmágnás 37 millió követővel rendelkező fiókját a kínai Twitternek nevezett Weibon.

A kedden kiadott közlemény szerint Zsent a bíróság bűnösnek találta jelentős mennyiségű közpénz elsikkasztásának, kenőpénzek elfogadásának, valamint hatalommal való visszaélésnek vádpontjaiban. Hozzáteszik: a férfi minden vádpontban elismerte bűnösségét, és elfogadta a bíróság határozatát, az ellen nem kíván fellebbezni.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.