Boris Johnson: „Karácsonyra javulhat a helyzet”

  • narancs.hu
  • 2020. október 4.

Külpol

Tavasszal jöhet a vakcina.

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint a koronavírus-járvány elleni küzdelem tudományos eredményei reményt adnak arra, hogy már karácsonyig jelentősen változik a helyzet, de addig „rázósnak bizonyulhat az út”.

Johnson a BBC közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette: hisz abban, hogy a következő hetekben és hónapokban a tudomány érdemi változásokat ér el, legyen szó a vakcina kidolgozásáról vagy a koronavírus-szűrések technológiájáról. Hozzátette: lehetséges, bár nem száz százalékig biztos, hogy még az idén komoly előrelépést sikerül elérni az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni oltóanyag kifejlesztésében.

Johnson határozott nemmel válaszolt arra a riporteri kérdésre, hogy nem állhat-e fenn akár még évekig egy olyan helyzet, amelyben egymást követik a járványhelyzet miatt elrendelt, megszüntetett majd ismét bevezetett korlátozások.

Boris Johnson

Boris Johnson

Facundo Arrizabalaga / MTI/EPA

Tavaszra jelentős javulás várható

A brit kormányfő megerősítette: a tudósok gyakorlatilag egyhangúlag azt mondják, hogy tavaszig mindenképpen „radikálisan megváltoznak a dolgok, és a mostanitól különböző világban fogunk élni”. Johnson ezt korábban is hangoztatta. A járvány elleni küzdelem fejleményeiről tartott minapi televíziós beszédében is kijelentette: az orvosok és a kormány tanácsadói – bár aggasztónak tartják a jelenlegi számokat és a téli időszak kockázatait – egyöntetűen vallják, hogy tavaszra sokkal jobb lesz a helyzet.

Hozzátette: nemcsak arra van remény, hogy addigra lesz oltóanyag az új típusú koronavírus ellen, de arra is, hogy hamarosan olyan tömeges, hatékony szűrési módszerek válnak hozzáférhetővé, amelyekkel percek alatt elvégezhető a tesztelés. A brit miniszterelnök nem sokkal korábban, egy sajtótájékoztatón azt mondta: a kormány bízik abban, hogy hamarosan olyan szűrőeszközök állnak majd rendelkezésre, amelyek akár 20 percen belül eredményt mutatnak. Johnson szerint ebben az esetben naponta több millió koronavírus-szűrés is elvégezhető lesz az Egyesült Királyságban, elősegítve, hogy minél többen visszatérhessenek a normálishoz közeli életvitelhez.

A vasárnapi BBC-interjúban Johnson helyes döntésnek nevezte, hogy a szigorú márciusi korlátozások után a kormány a nyári hónapokban fokozatosan újraindította a gazdaságot, és anyagi ösztönzőkkel – például az ételek árának költségvetési támogatásával – is arra biztatta az embereket, hogy vendéglátóhelyeken étkezzenek. A járvány terjedésének gyorsulása miatt azóta ismét korlátozó intézkedéseket vezettek be, és bár nem zárták be ismét az éttermeket és pubokat, e vendéglátóhelyeknek 22 órakor be kell zárniuk, és hatfősnél nagyobb társaságok nem ülhetnek egy asztalhoz.

Napi 12 ezer új fertőzött

Johnson szerint a megfelelő egyensúlyt kellett megtalálni a gazdaság működésben tartása és a járvány elleni küzdelem módszerei között, mivel milliók megélhetéséről van szó. Az Egyesült Királyságban a szombat estével zárult 24 órában több mint 12 ezer új koronavírus-fertőzésről érkeztek adatok.

Ez hozzávetőleg kétszerese a korábbi napok számainak, de az egészségügyi hatóságok hangsúlyozták – és a vasárnapi interjúban ezt a brit kormányfő is megerősítette –, hogy az adatokat összesítő számítógépes rendszer meghibásodása miatt a legutóbbi időszakban rengeteg kiszűrt koronavírus-fertőzéses eset nem került be a nyilvántartásba. A hibát kijavították, a korábban kimaradt fertőzéseket a szombati adatsorban tüntették fel és ez emelte meg hirtelen a napi számokat – mondta Johnson a BBC-műsorban. (MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Pokolba a tűzijátékkal! – Ünnepi beszéd

Kedves Egybegyűltek, kedves Olvasók! Önök már túl vannak rajta, mi (nyomda+munkaszüneti nap) még csak készülünk rá, mégis nagyon jó érzés így együtt ünnepelni ezt a szép évfordulót. 25 év! Egy negyedszázad, belegondolni is felemelő! Több mint jubileum, egyenesen aniversarium!

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.

„Az elégedetlenség hangja”

Százezrek tájékozódtak általa a napi politikáról a Jólvanezígy YouTube-csatorna révén, most mégis úgy döntött, inkább beáll a Kutyapárt mögé, és videókat készít nekik. Nemcsak erről, hanem a Fidesz online bénázásáról is beszélgettünk.