A hatóságok vízágyút is bevetnek a belarusz tüntetőkkel szemben

  • narancs.hu
  • 2020. október 4.

Külpol

Ismét tízezrek vonultak utcára.

Ismét több tízezer ember vonult utcára vasárnap Minszkben Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök lemondását, új, tiszta és szabad választások kiírását és a politikai foglyok szabadon bocsátását követelve. A közösségi médiában közzétett felvételek tanúsága szerint az 1995 előtti nemzeti lobogókat lengető tömeg dobszóra vonult azokhoz a börtönökhöz, ahol feltételezésük szerint a politikai okokból bebörtönzött embereket fogva tartják. A hatóságok vízágyút is bevetettek a tiltakozók ellen, és rengeteg embert őrizetbe vettek.

A Reuters hírügynökség tudósítása szerint Minszk bevárosában fegyveres, fekete sisakos rendőrök zártak le utcákat, és a fehérorosz fővárosban dél tájban leállt a mobilinternet-szolgáltatás. A tiltakozók Telegram-csatornáikon ezért arra kérték az embereket, hogy nyissák meg wifi-hálózataikat számukra.

Fehéroroszországban az augusztus 9-i elnökválasztás óta rendszeresek a kormányellenes tömegmegmozdulások. A hivatalos adatok szerint Lukasenka a voksok 80 százalékát kapta, s így ötödször is újraválasztották, az ellenzék szerint azonban csalás történt. A tiltakozásokra a rendőrség brutális erőszakkal válaszolt. Az elnökválasztás eredményét a feltételezett csalás miatt több ország sem hajlandó elismerni, a rendőri erőszak miatt pedig az Európai Unió úgy határozott, hogy szankciókkal sújtja azokat, akik felelősek a brutalitásért. (MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.