By-pass, Borisz: J. avagy egy elnök diagnózisa

  • - vigo -
  • 1996. szeptember 26.

Külpol

Teljesen biztos, hogy Borisz Jelcin egyre komolyabb betegségeinek hírére egyesek kaján örömmel dörzsölik a kezüket. A kremlinológusok harcedzett nemzetközi brigádja új konjunktúrában reménykedik, ha...
diagnózisa

Már megint ez a feltételes mód és a sokat sejtető bólogatások meg fejcsóválások. Valóban, Oroszországot megint elérte régi végzete, pedig milyen sokan figyelmeztettek erre kül- s belföldön. Jelcin sokat akart, de nem bírta. Annyira óhajtotta a maradéktalan stabilitást, hogy saját képére és XXL méretére szabatta az alkotmányt, lényegében közvetlen kormányzást vezetett be, szép, de lényegtelen cicomává fokozta le a parlamentet, és a végén könnyed természetességgel gondolta, hogy az állam, a nép és az elnök egysége az ő személyében nyert tökéletes kikristályosodást.

Jelcin nem hallgatott idejében a szívére. Eleinte vakon megbízott a Kreml kuruzslóiban, csillagjósokkal és javasasszonyokkal erősítette meg személyes biztosítását.

Az okkult kommandó

éveken át megbízható jelentéseket gyártott arról, hogy Borisz Nyikolajevics drága egészségét semmi nem fenyegeti.

Az orosz orvostudomány dicséretére legyen mondva, amikor a specialisták munkába léptek, felpumpálták az elnököt. Jelcin a választások első fordulója előtt megfiatalodott: talán az ő testébe is beültették a Politikai Bizottság hajdani agg tagjainak és póttagjainak kijáró stimuláló vibrátor-kapszulát, mert egy darabig - látszólag - hiperaktívan viselkedett. Az arca azonban nem változott: a lelassult döntési reakciók egyből érthetővé váltak, ha valaki ránézett a püffedt orcákra, táskás szemekre. És amikor bekövetkezett az összeomlás, szinte egy időben a választási diadallal, hirtelen felmerült a már ismert kérdés: hogyan tovább?

Hogyan éljen és működjön egy ország, mi több, a világ legnagyobb országa, ha majdnem teljhatalmú államfője hetekre egyszerűen láthatatlanná válik? A polgárok talán még meg is békülnének egy tisztán szimbolikus elnökkel, de a rendszer ennél többet kíván. Olyan erőskezű vezetőt, aki a nem túlzottan megbízható többpártrendszer fölött vagy inkább azt helyettesítve eldönti, mi jó az országnak. (Persze leginkább az, ami jó az elnöknek is.)

Megkerülhetetlen kérdés az is, hogy

mi lesz Csecsenfölddel,

ha az államfő többé nem alkalmas rendeltetésszerű használatra. Kimondottan bizarr látvány, amikor a kormányzat tagjai egymással kezdenek háborúskodni, hogy megállapítsák, kinek az érdeme tulajdonképpen a csecsenföldi béke. Rögtön kiderül például, hogy egyik bársonyszék gazdájának sincs egyéb gondja, mint az alkotmány és a törvényesség maradéktalan érvényesítése. Amíg az elnöki hivatal lakonikus közleményeket adott ki, miszerint Jelcin egyszer talán még alkalmat is kerít arra, hogy meghallgassa nemzetbiztonsági főtanácsadójának első kézből származó beszámolóját, a jól értesült politológusok újabb magyarázatokat gyártottak. Az egyik legérdekesebb variáns úgy hangzott: az elnököt komolyan aggasztja, hogy Lebegy extábornok igazi törvényességi háttér nélkül kezdett kalandor békecsinálásba. Következésképpen azok a miniszterek, akik csöppet sem zavartatták magukat, hogy a háború nemhogy alkotmányos alap nélkül, de annak nyilvánvaló sárba tiprásával kezdődött, egyszeriben az 1993-as, némileg puskapor szagú alaptörvény legfőbb őreivé váltak.

Most persze már nem igazán izgalmas az elnök egészségi állapota. A szívműtét szükségessége mind nyilvánvalóbb: a kockázatát viszont még csak becsülgetik. Az ellenzék, pontosabban a legjelentősebb ellenzéki erő, a kommunista párt elsőként törte meg a tabut. Gennagyij Zjuganov felszólította az elnököt, mondjon le, hiszen nyilvánvalóan hosszú időre, alighanem végleg elvesztette munkaképességét.

A kihívással azonban kissé elkésett a "népi-hazafias erők" revansban reménykedő vezére. Hosszas kutakodás után az elnöki adminisztráció megfelelő formulát talált ahhoz, hogy - szigorúan az alkotmány szellemében - megszervezze a hatalom ideiglenes átadását Csernomirgyin miniszterelnöknek. A példát az útmutató amerikai gyakorlatból vették:

Reagan elnök orrműtétje

idején nyolc órát töltött öntudatlan álomban. Az altatás előtt rendeletet írt alá arról, hogy az ország és a fegyveres erők irányítását átruházza Bush alelnökre, majd, amikor magához tért, egy másik rendeletben egyszerűen visszavette a hatalmat. Nos, ezzel az újabb bravúrral elejét lehetett venni, hogy az elnök korlátozott munkaképessége miatt a parlament kezdeményezhesse leváltását. Hiszen szó sincs arról, hogy valaki ne látná el az államfő feladatát. Ezentúl Csernomirgyin miniszterelnököt kísérgeti a daliás szárnysegéd a rakétaindító fekete bőrönddel, és a hatékonyabb munkavégzés kedvéért a kormányfő maga írja alá azokat az előterjesztéseket és rendeleteket, amelyeket maga terjeszt be.

A bürokratikus bravúr persze csak egy ideig konszolidálja a hatalmat. Moszkvában nincs olyan ember, aki hinne még abban, hogy Jelcin visszatér. Jó egy éve már elsiratták: akkor még úgy, mint a demokratikus változások meghasonlott hősét, akinek elnöksége végül nagy fiaskót eredményez. 1996 csodaszámba menő tavasza feltámasztotta a mítoszt, de az embert nem. Az újra kitalált és újratálalt mítosz megnyerte a választást: Jelcin viszont azonnal elvesztette elnökségét.

Az utódlási küzdelem

máris megkezdődött, bár a szemérmes riválisok egyelőre csak a médián keresztül küldözgetnek kódolt üzeneteket egymásnak és a szavazóknak. Ugyanakkor a legbefolyásosabb politikusok között kialakulóban van egy hallgatólagos konszenzus: ennek értelmében dőreség lenne felborítani a viszonylagos oroszországi stabilitást. Csernomirgyin átmeneti elnöksége megnyugtatja a külföldet és a gazdasági szférát, és minden hazai politikai erő elfogadhatónak tartja a miniszterelnök személyét az ideiglenes államfő posztján. Ám, hogy izgalmasabb legyen a képlet, legalább ugyanilyen egyetértés alakult ki azt illetően, hogy a rátarti Lebegy szarvait ideje lenne letörni. A túlzottan népszerű és túlzottan vérmes tábornok ugyanis jelenleg fölényesen nyerne egy elnökválasztást. Csakhogy szövetségesei nincsenek, ellene viszont készek összefogni a demokrata reformerek maradványai, a centristák és a kommunisták. És ha kell, a csecsen háborút is újrakezdik Lebegy megbuktatására. Lehet, hogy ezt az árat hamarosan ki kell fizetni egy magasabb cél: egy mindenkit megbízhatóan és tartósan vezérlő (bár lehet, a Kremlben csak ideiglenesen állomásozó) Elnök eljövetele érdekében.

- vigo -

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.