By-pass, Borisz: J. avagy egy elnök diagnózisa

  • - vigo -
  • 1996. szeptember 26.

Külpol

Teljesen biztos, hogy Borisz Jelcin egyre komolyabb betegségeinek hírére egyesek kaján örömmel dörzsölik a kezüket. A kremlinológusok harcedzett nemzetközi brigádja új konjunktúrában reménykedik, ha...
diagnózisa

Már megint ez a feltételes mód és a sokat sejtető bólogatások meg fejcsóválások. Valóban, Oroszországot megint elérte régi végzete, pedig milyen sokan figyelmeztettek erre kül- s belföldön. Jelcin sokat akart, de nem bírta. Annyira óhajtotta a maradéktalan stabilitást, hogy saját képére és XXL méretére szabatta az alkotmányt, lényegében közvetlen kormányzást vezetett be, szép, de lényegtelen cicomává fokozta le a parlamentet, és a végén könnyed természetességgel gondolta, hogy az állam, a nép és az elnök egysége az ő személyében nyert tökéletes kikristályosodást.

Jelcin nem hallgatott idejében a szívére. Eleinte vakon megbízott a Kreml kuruzslóiban, csillagjósokkal és javasasszonyokkal erősítette meg személyes biztosítását.

Az okkult kommandó

éveken át megbízható jelentéseket gyártott arról, hogy Borisz Nyikolajevics drága egészségét semmi nem fenyegeti.

Az orosz orvostudomány dicséretére legyen mondva, amikor a specialisták munkába léptek, felpumpálták az elnököt. Jelcin a választások első fordulója előtt megfiatalodott: talán az ő testébe is beültették a Politikai Bizottság hajdani agg tagjainak és póttagjainak kijáró stimuláló vibrátor-kapszulát, mert egy darabig - látszólag - hiperaktívan viselkedett. Az arca azonban nem változott: a lelassult döntési reakciók egyből érthetővé váltak, ha valaki ránézett a püffedt orcákra, táskás szemekre. És amikor bekövetkezett az összeomlás, szinte egy időben a választási diadallal, hirtelen felmerült a már ismert kérdés: hogyan tovább?

Hogyan éljen és működjön egy ország, mi több, a világ legnagyobb országa, ha majdnem teljhatalmú államfője hetekre egyszerűen láthatatlanná válik? A polgárok talán még meg is békülnének egy tisztán szimbolikus elnökkel, de a rendszer ennél többet kíván. Olyan erőskezű vezetőt, aki a nem túlzottan megbízható többpártrendszer fölött vagy inkább azt helyettesítve eldönti, mi jó az országnak. (Persze leginkább az, ami jó az elnöknek is.)

Megkerülhetetlen kérdés az is, hogy

mi lesz Csecsenfölddel,

ha az államfő többé nem alkalmas rendeltetésszerű használatra. Kimondottan bizarr látvány, amikor a kormányzat tagjai egymással kezdenek háborúskodni, hogy megállapítsák, kinek az érdeme tulajdonképpen a csecsenföldi béke. Rögtön kiderül például, hogy egyik bársonyszék gazdájának sincs egyéb gondja, mint az alkotmány és a törvényesség maradéktalan érvényesítése. Amíg az elnöki hivatal lakonikus közleményeket adott ki, miszerint Jelcin egyszer talán még alkalmat is kerít arra, hogy meghallgassa nemzetbiztonsági főtanácsadójának első kézből származó beszámolóját, a jól értesült politológusok újabb magyarázatokat gyártottak. Az egyik legérdekesebb variáns úgy hangzott: az elnököt komolyan aggasztja, hogy Lebegy extábornok igazi törvényességi háttér nélkül kezdett kalandor békecsinálásba. Következésképpen azok a miniszterek, akik csöppet sem zavartatták magukat, hogy a háború nemhogy alkotmányos alap nélkül, de annak nyilvánvaló sárba tiprásával kezdődött, egyszeriben az 1993-as, némileg puskapor szagú alaptörvény legfőbb őreivé váltak.

Most persze már nem igazán izgalmas az elnök egészségi állapota. A szívműtét szükségessége mind nyilvánvalóbb: a kockázatát viszont még csak becsülgetik. Az ellenzék, pontosabban a legjelentősebb ellenzéki erő, a kommunista párt elsőként törte meg a tabut. Gennagyij Zjuganov felszólította az elnököt, mondjon le, hiszen nyilvánvalóan hosszú időre, alighanem végleg elvesztette munkaképességét.

A kihívással azonban kissé elkésett a "népi-hazafias erők" revansban reménykedő vezére. Hosszas kutakodás után az elnöki adminisztráció megfelelő formulát talált ahhoz, hogy - szigorúan az alkotmány szellemében - megszervezze a hatalom ideiglenes átadását Csernomirgyin miniszterelnöknek. A példát az útmutató amerikai gyakorlatból vették:

Reagan elnök orrműtétje

idején nyolc órát töltött öntudatlan álomban. Az altatás előtt rendeletet írt alá arról, hogy az ország és a fegyveres erők irányítását átruházza Bush alelnökre, majd, amikor magához tért, egy másik rendeletben egyszerűen visszavette a hatalmat. Nos, ezzel az újabb bravúrral elejét lehetett venni, hogy az elnök korlátozott munkaképessége miatt a parlament kezdeményezhesse leváltását. Hiszen szó sincs arról, hogy valaki ne látná el az államfő feladatát. Ezentúl Csernomirgyin miniszterelnököt kísérgeti a daliás szárnysegéd a rakétaindító fekete bőrönddel, és a hatékonyabb munkavégzés kedvéért a kormányfő maga írja alá azokat az előterjesztéseket és rendeleteket, amelyeket maga terjeszt be.

A bürokratikus bravúr persze csak egy ideig konszolidálja a hatalmat. Moszkvában nincs olyan ember, aki hinne még abban, hogy Jelcin visszatér. Jó egy éve már elsiratták: akkor még úgy, mint a demokratikus változások meghasonlott hősét, akinek elnöksége végül nagy fiaskót eredményez. 1996 csodaszámba menő tavasza feltámasztotta a mítoszt, de az embert nem. Az újra kitalált és újratálalt mítosz megnyerte a választást: Jelcin viszont azonnal elvesztette elnökségét.

Az utódlási küzdelem

máris megkezdődött, bár a szemérmes riválisok egyelőre csak a médián keresztül küldözgetnek kódolt üzeneteket egymásnak és a szavazóknak. Ugyanakkor a legbefolyásosabb politikusok között kialakulóban van egy hallgatólagos konszenzus: ennek értelmében dőreség lenne felborítani a viszonylagos oroszországi stabilitást. Csernomirgyin átmeneti elnöksége megnyugtatja a külföldet és a gazdasági szférát, és minden hazai politikai erő elfogadhatónak tartja a miniszterelnök személyét az ideiglenes államfő posztján. Ám, hogy izgalmasabb legyen a képlet, legalább ugyanilyen egyetértés alakult ki azt illetően, hogy a rátarti Lebegy szarvait ideje lenne letörni. A túlzottan népszerű és túlzottan vérmes tábornok ugyanis jelenleg fölényesen nyerne egy elnökválasztást. Csakhogy szövetségesei nincsenek, ellene viszont készek összefogni a demokrata reformerek maradványai, a centristák és a kommunisták. És ha kell, a csecsen háborút is újrakezdik Lebegy megbuktatására. Lehet, hogy ezt az árat hamarosan ki kell fizetni egy magasabb cél: egy mindenkit megbízhatóan és tartósan vezérlő (bár lehet, a Kremlben csak ideiglenesen állomásozó) Elnök eljövetele érdekében.

- vigo -

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van. Teátrálisnak teátrális, végül is színházban vagyunk.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.