Magyar Narancs: A kambodzsai kormány már 1997-ben kérte az ENSZ segítségét, hogy a vörös khmerek vezetői ellen büntetőjogi eljárást indíthasson. A jelenlegi törvényszék 2006-ban állt fel, és független szakértők máris számos kritikával illetik. Mi tartott ennyi ideig, és hogyan működik ez a törvényszék?
Kassie Neou: A második világháború óta hasonló törvényszékek sokfelé alakultak szerte a világban. Ruandában és Irakban rögtön az atrocitások vagy az elnyomó rendszer bukása után. Kambodzsában majd harminc évre volt szükség, hogy a politikai helyzet megérjen ehhez. Ezalatt sok minden megváltozott. Az egykor a népirtó rezsim szolgálatában állt, majd Vietnamba menekült, és később, visszatérve az országot Pol Pot alól felszabadító erők ma kormányon vannak. A Kambodzsát ma támogató országok között nem egy van, amely egykor a Pol Pot-rezsimet is támogatta. Tehát a szereplők vagy az egyik, vagy a másik oldalon érintettek, és ez kihat a jelenlegi törvényszékre is. De végre van valamink, ami működik. A kormány és az ENSZ közötti egyezkedés nyomán létrejött képződmény egy hibrid, kambodzsai-ENSZ különleges törvényszék. Jogilag nem az ENSZ, hanem a kambodzsai igazságszolgáltatás hatáskörébe tartozik, gyakorlatilag a kormány felügyelete alatt áll. Nincs tehát nemzetközi ellenőrzés alatt, amire pedig nagy szükség lenne. Akárcsak Sierra Leonéban, itt is elkelne egy, a fenntartásához pénzt adó országok képviselőiből álló felügyelőbizottság, amely időnként ránézne a törvényszék működésére.
MN: Eddig öt személy ellen emeltek vádat, köztük van Ieng Sary, Pol Pot egykori külügyminisztere is. Pere, ha megéri, érdekes lehet, hisz őt népirtás vádjával a távollétében már halálra ítélték 1979-ben, de 1996-ban kegyelmet kapott. Ön és a családja sokat szenvedett a Sary által is fémjelzett rezsim idején, mégis támogatta az akkori kormány meghirdette amnesztiát, mert az a békefolyamat fontos része volt. Ma is hasonlóképpen döntene?
KN: A halálos ítéletet nem a kambodzsai törvényszék mondta ki, hanem a győztesek egy szűk csoportja, tehát ez amolyan győztesek igazsága volt. Az 1979-es rezsimet idegen megszállók, a vietnamiak támogatták, és mivel nem a kambodzsai nép akaratából került hatalomra, nem volt legitim. Sem az ENSZ, sem a nemzetközi közösség nem ismerte el. Az amnesztiát pedig fontos és értelmes célok, a béke és a nemzeti megbékélés érdekében hirdették meg. A kambodzsai nép mindkettőre rászolgált. A megbékéléshez egy bizonyos fokú megbocsátásra van szükség, ami nem újdonság számunkra, mert szorosan kötődik a buddhista vallásban és filozófiában gyökerező hagyományos kultúránkhoz. A buddhista vallás a megbocsátáson alapul. Ahhoz, hogy béke legyen, előbb a saját szívünkben kell békét teremtenünk, azután a családban, a közösségben és a nemzetben. Ez mind összefügg egymással. De én az emberi jogok szószólója is vagyok, és feladatomnak tekintem az egyetemes emberi jogok és az emberi méltóság tiszteletben tartása kultúrájának a meghonosítását országunkban. Ezért várom türelmetlenül, hogy igazságot szolgáltassanak, de ne csak egyeseknek, hanem mindannyiunknak. Ha nem kaphatjuk meg a nemzetközi törvényszéket, amelyre oly sokan, magamat is beleértve vágytunk, akkor támogatjuk ezt a hibridet. Ez is megnyithatja a kambodzsai nép számára az utat az igazi megbocsátás és nemzeti megbékélés felé.
MN: A törvényszék csak az általa magas rangúnak tekintett vörös khmer vezetők fölött ítélkezhet. Az elkövetők nagy része azonban közép- vagy alacsony beosztású volt. Többségük azóta visszailleszkedett a társadalomba. Hogyan történt ez a visszailleszkedés a gyakorlatban? Hiszen nem volt igazságtételi és megbékélési bizottságuk, mint Dél-Afrikában, nem voltak ún. gacaca közösségi bíróságaik, mint Ruandában. Hogyan lett a tegnap hóhérából mára postás vagy tanító?
KN: Kambodzsa esete más, mint Ruandáé. Ha az akkori történéseket bozóttűzhöz hasonlítjuk, ma, harminc év után már nem látjuk a tüzet, csak azt, hogy valami elkezdett kinőni a helyén. Ez a különbség. Kínzóink, vallatóink, börtönőreink fiatal emberek, tinédzserek vagy huszonévesek voltak akkor. A börtönben és utána a kényszermunkán sokszor voltam tanúja fényes nappal zajlott kivégzéseknek. A gyilkosok kivétel nélkül fiatal, könyörtelen vörös khmerek voltak. Nem tudjuk pontosan, kik ők, de ha túlélték azokat az időket, ma közöttünk sétálnak. Mert még mindig csak középkorúak. Hogyan lehet velük együtt élni? Nagyon nehezen, mert ennyi idő után is a szívünk mélyén, agyunk rejtett zugában ott motoszkál ez a tudat. Ha valakit véletlenül felismerünk, és megpróbálunk úgy tekinteni rá, mint egy egyszerű emberre, a háttérben fölsejlik, hogy ez egy gyilkos, ez közülük való. Most itt él velünk, ebben a demokratikus társadalomban, amely néha nem is olyan demokratikus, éppen az ilyen emberek múltja miatt. De ez magasabb szinten is problematikus. A Kambodzsai Dokumentációs Központ (DC-Cam) vezetője, Youk Chhang világosan kifejti egy tízéves, alapos kutatást összegző cikkében, hogy a jelenlegi rezsim több felső vezetője maga is vörös khmer volt.
MN: Ön kétféle minőségben segíthette hazája demokratikus átmenetét. Közszolgaként az igazságügyi minisztériumban a jogrendszer reformján munkálkodott, nonprofit szervezete élén pedig áldozatokat istápol és közösségi vezetőket képez ki. Milyen civil kezdeményezések, eszközök segítik ennek a mélyen traumatizált társadalomnak a tagjait abban, hogy új életet kezdjenek?
KN: A vörös khmerek rengeteg szenvedést okoztak: traumát, betegségeket, alultápláltságot, gazdasági csődöt és az oktatás teljes hiányát hagyták maguk után. Egy teljes generáció nőtt fel formális oktatás és szakértelem nélkül, erőszakban, szabad rablásban, embercsempészetben, családon belüli erőszakban. Nem beszélve az AIDS-ről. Ezek orvoslására sokféle program létezik, de tanítóként az oktatás mindenhatóságában hiszek, mert ez adja minden társadalom gerincét. Annak idején a nőket, éppúgy, mint a férfiakat, kényszermunkára hurcolták, de sokkal jobban bírták és kisebb számban haltak bele a megpróbáltatásokba, mint a férfiak. Ennélfogva ma Kambodzsa lakosságának 56 százaléka nő, sokuk egyedülálló családfenntartó. Rajtuk mikrohitelekkel próbálunk segíteni, megtanítjuk őket a közösségi szintű takarékoskodásra és sikeres önmenedzselésre is. A települések és iskolák tanítóit arra képezzük, hogy jogértő és jogkövető emberekké váljanak, illetve az emberi jogok tiszteletére tanítsák diákjaikat, az alacsony osztályoktól kezdődően.
MN: Még negyven feltáratlan tömegsírról lehet tudni országszerte. Az egykori vörös khmerek visszaszivárogtak a politikai és az üzleti élet legfelső régióiba. Örökségük mélyen gyökerezik a társadalom minden rétegében. Mi áll még önök előtt? Mikor fog az országa napirendre térni felkavaró múltja fölött?
KN: Nagyon nehéz lesz teljesen szembenézni a múlttal, de előbb-utóbb valamilyen formában ez is megtörténik. A törvényszék nem ítélhet el mindenkit, mint Ruandában a falvak szintjéig, mert akkor az egész országot bíróság elé kellene állítani. Tudomásul kell vennünk, hogy felettünk nem fognak a vörös khmerek gaztetteitől érintetlen bírák ítélkezni. És Kambodzsában nincs halálbüntetés - mi, buddhisták ezt nem is várjuk el. A bíróság legföljebb életfogytiglani büntetést szabhat ki, így életre hívásának legfőbb célja a további öldöklés megállítása volt. De társadalmunknak egyéb haszna is lesz belőle. A különféle nézeteket vallókat közös nevezőre hozza: túl vagyunk rajta, mostantól éljünk együtt békében, mert mást úgysem tehetünk. Az igazságszolgáltatás is csak nyerhet vele. A közigazgatás és a haderő reformja, és egy sor egyéb reform, ha lassan is, de halad előre. Üdvösnek tartanám, ha munkájuk befejeztével a törvényszék alkalmazásában álló bírák, ügyészek, jegyzők és egyéb szakemberek megosztanák kollégáikkal értékes tapasztalataikat, mert ezáltal a törvényszék közvetett módon a kambodzsai igazságszolgáltatás reformjának igazi serkentője, felgyorsítója lesz.
A mesélő fogoly
Kassie Neou a régi fővárosban, Oudongban született, és Phnompenben a tanárképző főiskolán tanult. Eredetileg nyelvtanár volt, 1973-ban pedig a khmer rádió és tévé angol nyelvű oktatási programjának a vezetője lett.
A vörös khmerek az északnyugati Battambang tartományba telepítették Kassie-t és családját. 1976-ban letartóztatták, mert angolul beszélt az utcán. A hírhedt körzeti kivégzőközpontba, a Kach Roteh börtönbe zárták, ahol néhány hónap leforgása alatt többször kegyetlenül megkínozták, hogy bevallja: a CIA ügynöke. A vallatások során taxisofőrnek hazudta magát, mert a turisták miatt nekik szabad volt angolul tudni. Az volt a legjobb pillanat, amikor elájult, mert akkor már nem érezte a fájdalmat. Verzióját végül akkor hitték el neki, amikor az ötödik kihallgatás során sikeresen megjavította egy magas rangú tiszt motorkerékpárját, bizonyítva ezáltal szerelői képességeit is.
Kassie életét tinédzserkorú őrei mentették meg, akiket unalmas óráikban klasszikus khmer és ezópusi állatmesékkel szórakoztatott, amiket még a khmer rádió számára fordított a BBC angol adásaiból. Egy alkalommal sokadmagával elvezették, de az egyik őr kiemelte őt a sorból, és elbújtatta egy pöcegödörben. Reggel lemosták és az újonnan érkezett rabok közé rakták. Harminchat társát soha többé nem látta: még aznap hajnalban kivégezték őket.
1979 után második nekifutásra Thaiföldön keresztül az Egyesült Államokba emigrált. Azóta fáradhatatlan emberi jogi aktivista és tanácsadó, több amerikai és kambodzsai emberi jogi szervezet vezetője vagy munkatársa volt. Tanúskodott az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága előtt Genfben és az amerikai szenátusban és képviselőházban. Dolgozott az ENSZ-nek Kambodzsában, 1998-ban a Nemzeti Választási Bizottság alelnöke lett. 2006-ig az Igazságügyi Minisztérium államtitkára is volt. Jelenleg a Peace and Development Institute elnöke Phnompenben.
Kambodzsa
Kambodzsa 1953. november 9-én vált függetlenné Franciaországtól. A vörös khmerek 1975. április 17-én vették kezükbe az irányítást Pol Pot vezetésével, kikiáltották a "demokratikus" Kambodzsát, és azonnal nekiláttak, hogy barbár módszerekkel megvalósítsanak egy maoista eszméken alapuló, szocialista, agrár-paraszti utópiát, amelyben eltörlik a város és vidék közötti egyenlőtlenséget és amelyben nincs szükség értelmiségre. Emberek százezreit: értelmiségieket, tanárokat, a Nyugattal szimpatizálókat, az előző, royalista rezsim tagjait, szerzeteseket és etnikai kisebbséghez tartozókat telepítettek ki a városokból és fogtak kényszermunkára az erre a célra létrehozott táborokban. Nem egészen négy év alatt még mértéktartó források szerint is 1,7 millió ember pusztult el kiéheztetés, végkimerülés és nem utolsósorban a kínzások és kivégzések következtében.
1979 elején a vietnami csapatok elűzték a vörös khmereket, akik a hegyekbe vonulva folytatták gerillaharcukat a vietnamiak által felállított és támogatott kormány ellen; mint katonai erő és politikai párt csak 1998-ban, Pol Pot halálával és a fegyverletétellel szűntek meg teljesen. A vietnamiak 1989-es kivonulása után az ENSZ küldött békefenntartókat az országba (UNTAC), akiknek az égisze alatt rendezték meg 1993-ban az első szabad választásokat és állították vissza a királyságot. Az ország miniszterelnöke azóta is a Kambodzsai Néppárt (CPP) színeiben politizáló Hun Sen. A kilenctagú koronázó tanács 2004-ben Norodom Sihamonit, Norodom Sihanouk idősebb fiát, az egykor Prágában tanult és Párizsban élt balett-táncost választotta királlyá.
Szilágyi Csaba
Peace and Development Institute: www.pdi-hre.org
Kambodzsai Különleges Törvényszék: www.eccc.gov.kh
Kambodzsai Dokumentációs Központ: www.dccam.org
Cambodian Genocide Program: www.yale.edu/cgp
