Embercsempészösvények

Valahol Európában

  • Linder Bálint
  • 2008. április 17.

Külpol

Néhány hete, egy hajnalon Beregsuránynál a helyiek egy halálosan kimerült mezítlábas külföldi tinédzsert találtak a buszmegállóban. A 16 éves Aszifot családja tavaly decemberben indította el a pakisztáni Lahore-ból, hogy csempészek közreműködésével Görögországban kezdjen új életet.

A magas, vékony fiatalember a bicskei Menekülteket Befogadó Állomáson, a kísérő nélküli fiatalkorúakat gondozó részleg egyik szobájában ül le velünk beszélgetni. Aszif három hónapig volt úton. Járni is alig bírt, amikor a határőrségről két hete áthozták, még nem sikerült kipihennie magát. Arcát nem mutathatjuk, teljes nevét nem árulhatja el.

A fiú az indiai határhoz közel eső, kelet-pakisztáni Lahore mellől, egy faluból származik. Apja Dubaiban, vendégmunkásként dolgozik - évekkel ezelőtt ott ragadt, Aszif édesanyjával és húgával él. A húsz-huszonöt házból álló településen a legtöbben a földet művelik, a család számára a fiú nagybátyjának támogatása mellett a kozmetikai szereket árusító bolt biztosított szerény megélhetést. Aszif napközben az iskolapadban ült, délutántól késő estig az üzletben segített, másra - focira, barátokra - kevés ideje maradt. Esténként bollywoodi és pakisztáni filmeket nézett a tévében, kavali zenét hallgatott, ünnepnapokon szívesen járt be Lahore-ba. Lahore szép és izgalmas. Amikor az utcákon az egyenruhában masírozó katonákat látta, arra gondolt, jó lenne egyszer közéjük tartozni.

Aszif azt mondja, nem akart eljönni otthonról, a családja döntött így. A belpolitikai helyzet riasztóan kaotikus, a rivális erők között nem ritka a véres incidens. Politikailag aktív nagybátyja épp saját pártbelijeivel veszett össze; a helyzet anynyira elmérgesedett, hogy a férfi úgy mérte fel, vele együtt a fiú is veszélyben van. A nagycsaládi kupaktanácsban a mama egyik unokatestvére dobta fel az ötletet: Aszifot külföldre kell küldeni, minél hamarabb és minél messzebb, annál jobb. Az anyja féltette az úttól, de az otthon maradástól is; a döntést a nagybátyja közölte Asziffal. Õ eleinte vonakodott, szeret otthon élni, és ragaszkodik az anyjához. Aztán meggyőzték.

Nem avatták be az előkészületekbe, az üzletet a csempészekkel a rokonok kötötték meg; a következő hónapban egy görögországi utat visznek, hely mindig van. A terv: Iránon át eljutni Isztambulba, onnan már nincs messze a félsziget. A családnak nincs arrafelé senkije, de ez nem számít, biztonságban lesz, és majd feltalálja magát, akad munka biztosan. Aszif sem foglalkozik az úti céllal, a nyugati világról csupa jót hallott, az emberek jól élnek, barátságosak és békések - reményeit a tévében látottak mellett tanárainak történeteire alapozza. Esténként izgatottan fekszik le aludni. Eddigi élete közösségben telt, most majd egyedül kell döntenie. Iszlámábádban és Karacsiban már járt, külföldön még soha, útlevele sincs. De talán később majd anyja és testvére is követi. Egy hónap múlva indul, a hírt anyja tanácsára a barátai elől is eltitkolja.

Mindent bele

Aszif nem tudja, mennyi volt a viteldíj, de a házat el kellett adni, nagybátyja anyját és húgát egy másik faluba költöztette. Az útra és a későbbiekre 150 dollárt kap, amit a ruhájába rejt. A megjelölt napon motyójával reggel hatkor indul a faluból a lahore-i vasútállomásra, ahol három ismeretlen sráccal találkozik. Együtt, de kísérő nélkül utaznak délnyugat felé, az idegenvezetővel a pakisztáni kisvárosban kell találkozniuk. A vonatút hosszú, de zökkenőmentes, a fiúk hamar jóban lesznek.

A határvárosban várakozó, harmincöt körüli iráni férfi nem barátságtalan, de alig szól hozzájuk, a nyelvüket töri. Két napot töltenek itt, majd sötétben indulnak neki a hegyeknek. Már benne gyalogolnak a télben, metsző hideg van, de amíg mennek, nem fáznak. Sikerül egy nap alatt átkelni a kopár határzónán, legközelebb már egy iráni településen éjszakáznak. A következő reggel Aszif első napja a nagyvilágban, de semmit sem lát belőle. A négy fiút egy kilátás nélküli szobába terelik, ahol vagy tizenöt másik ember üldögél. Mind pakisztániak, vele egykorú és idősebb férfiak, innentől útitársak. Az ajtót rájuk zárják, tizenkét óránként kapnak enni. Õrzőik az ajtó túloldaláról azt ismételgetik, hogy nyugalom, holnap indulnak. Több mint egy hét telik el így. Aszif kissé elanyátlanodik, de most már csakis előre menne, attól fél, hogy nem jutnak tovább, és visszaviszik őket Pakisztánba. Egyik éjszaka felköltik őket: egy teherautó platójára kell felmászni, a tizenkét órás útra még inni sem kapnak.

Az utolsó biztos pont ez az iráni határváros volt: innentől kezdve Aszifnak hosszú hetekig fogalma sincs, merre járnak. Szinte csak járművek és szobák belsejét látja. A csempészek nem mondanak semmit, ők nem kérdeznek, az irány úgyis Görögország. Éjszaka fékezés, kiszállás, egy ház, egy lépcső, egy újabb, kívülről kulcsra zárt szoba. És aztán még egyszer, és aztán többször közben egy-egy napot várni kell. Aztán egyszer csak se másnap, se harmadnap nem mennek tovább. Ebben a szobában csak a magasból jön valami fény, páran felkapaszkodnak, de nem látnak semmit. Hangokat hallani, valakik beszélgetnek, biztosan nem perzsául. A vécé a függöny mögött, a földön matracok. Naponta egyszer hoznak enni, az étel kevés és rossz, de ki lehet bírni. Az, aki az ételt hozza, nem szól és nem válaszol. Ülnek, beszélgetnek, imádkoznak és alszanak egész nap, óra senkinél sincs. Pár hét után már nehezen viselik a helyzetet, de eszükbe sem jut az ajtót feszegetni. "Ez még nem Görögország, nyugton kell maradni, bízni kell, hogy jóra fordul minden, insallah" - súgja naponta hússzor a mellette fekvő férfi. Nemsokára Pakisztánból telefonál nekik a hálózat ottani képviselője: legyenek türelemmel, tovább fognak menni, csak gond van az útvonallal. A beadott mobiltelefonon felhívhatják az otthoniakat. Mikor végre újra nekiindulnak, már legalább egy hónapi várakozás van mögöttük.

Õk ugyan nem tudják, de valószínűleg Ukrajnában járnak.

A hágón túl

A sötétben egy sárga buszba ültetik be őket, egy teljes napot és egy éjszakát utaznak rajta. Két sofőr váltja egymást, más nincs velük. Az ablakon függönyök, nem szabad kinézni. Amikor Aszif lopva kipillant, barnás-szürke hegyes-völgyes vidéket lát. Egy városban órákig állnak, de nincs kiszállás, az utcáról beszűrődő nyelv vadidegen. Az útitársak egyre kevesebbet beszélgetnek. Nem tudják, merre mennek, de sehol nem állítják meg őket. Görögország már nem lehet túl messze. Amikor a jármű végre lefékez, és kiszállítják őket, egy erdő közepén találják magukat. A csempészek az út mellé ültetik le a társaságot, és elmennek. Órákig magukban ücsörögnek, amikor felbukkan egy férfi. Int, hogy kövessék. Valami hegyre, egy házhoz kapaszkodnak fel, egy jéghideg pincében szállásolják el őket. Aszif és egy másik fiú nagyon megfázik, Aszif lázasan fekszik akkor is, amikor jó pár nappal később a tizenöt embert kettéosztják. Az első csoporttal heten mennek tovább, gyalog, neki az erdőnek, a többiek két napra egyedül maradnak, csak vizük van. Harmadnap a férfi egy nagy kenyérrel tér vissza. Este felrázza őket, itt az idő. Aszif nagyon le van gyengülve, de nincs választása. Nem bírja a tempót, a hegymenetben lemarad. A vezető a csúcson bevárja, az éjszakában mutogat lefelé, hogy merre menjen, majd a többiekkel együtt eltűnik. Szemerkél az eső, csúszik a föld, Aszif többször elesik, feltápászkodik, tovább botorkál, reméli, hogy valami ösvényen jár. Egyedül van, az egész nagyon ijesztő, de a hidegben nem lehet megállni. Órákig gyalogol, a hajnali derengésben előbb földeket, majd valami falut lát. Egy fából készült megállóig viszi a lába, ott lerogy, amikor lenéz, azt látja, hogy nincs a lábán cipő. Két helybéli jön arra, angolul kérdezi meg tőlük, hogy Görögországban van-e. "Hungary" - felelnek. Nem először találkozhatnak menekülttel. Ismerősen hangzik, de nem tudná a térképen hová tenni. Mindegy. Nemsokára szirénázó autó érkezik.

*

Aszif menedékjogi kérelmet adott be, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal munkatársai a múlt héten hallgatták volna meg. Két nappal korábban, beszélgetésünk után egy héttel azonban egyik este két fiatalkorú honfitársával együtt elhagyta a befogadóállomást. A fiúk lapzártánkig nem jöttek vissza.

Mi lesz itt velük?

Az országba kísérő nélkül érkező 18 év alatti menedékkérőkről a bicskei Menekülteket Befogadó Állomáson külön részleg gondoskodik, a létesítményt a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel közösen működteti. A fiatalok a menedékjogi eljárás idejére a rehabilitációs, integrációs otthonban maradnak. A fél világon átvergődött kamaszokat a határőrség nemritkán sokkos állapotban találja, néha hónapokba telik, míg nyugodtan tudnak aludni és éjjelenként nem a társalgóban virrasztanak. A cél az első hetekben ezért az, hogy talpra álljanak és biztonságban érezzék magukat, erről védőnő, orvos, szociális munkások és pszichológus próbálnak gondoskodni. Az állomáson a gyerekek ruhát, ellátást és némi zsebpénzt kapnak, napirend szerint egyéni és csoportos foglalkozásokra, többek között nyelvórára járnak, ezenfelül szabadidős programokat (például budapesti városnézést) szerveznek nekik. Az első ijedtség elmúltával azonban nem mindenki bírja kivárni az eljárás végét, mások, miután megnézik a térképet, innen már mindenképp nyugatabbra akarnak vándorolni. "Onnantól, hogy a fiatalok megérkeznek, versenyfutásban vagyunk a csempészekkel" - mondja a segélyszervezet egyik munkatársa. Jelenleg harmincan laknak náluk, év eleje óta nyolcvan, zömmel afrikai és ázsiai kamasz fordult meg Bicskén. Minél hosszabb időt tölt itt el valaki, annál kisebb az esély arra, hogy a többiek vagy a csempészek rá tudják venni a továbbállásra. A gyerekek itt tartása nem presztízskérdés: egy uniós rendelet értelmében Aszif és társai ügyében abban az országban kell lefolytatni a menedékjogi eljárást, ahol a kontinensen először státusért folyamodtak, ha tehát valahol Európában fennakadnak, jó eséllyel megint Bicskére kerülnek. Néhányan Ausztriából vagy Olaszországból maguktól jönnek vissza pár hetes bolyongás után. Akiből elismert menekült lesz, azt integrálják a hazai gyermekvédelmi rendszerbe, egyéni gondozási-nevelési terv alapján tanulhat és készülhet tovább magyarországi életére, 18-24 éves kora között utógondozásra jogosult. Három év után pedig állampolgárságért folyamodhat. Az ENSZ menekültügyi főbiztosa külön sorvezetőben taglalja, hogyan kell bánni a hozzátartozóiktól elszakadt fiatalkorúakkal. Ügyeikben itthon is jogvégzett ügygondnok jár el, kérelmüket soron kívül bírálják el. Az egyik menekült fiatal szerint emiatt korábban az is előfordult, hogy deresedő halántékú kérelmezők is 18 alattinak mondták magukat.

Köszönet Bethlenfalvy Bálintnak a tolmácsolásért.

Figyelmébe ajánljuk

Fülsiketítő hallgatás

„Csalódott volt, amikor a parlamentben a képviselők szó nélkül mentek el ön mellett?” – kérdezte az RTL riportere múlt heti interjújában Karsai Dánieltől. A gyógyíthatatlan ALS-betegséggel küzdő alkotmányjogász azokban a napokban tért haza a kórházból, ahová tüdőgyulladással szállították, épp a születésnapján.

A szabadságharc ára

Semmi meglepő nincs abban, hogy az első háromhavi hiánnyal lényegében megvan az egész éves terv – a központi költségvetés éves hiánycéljának 86,6 százaléka, a teljes alrendszer 92,3 százaléka teljesült márciusban.

New York árnyai

Közelednek az önkormányzati választások, és ismét egyre többet hallunk nagyszabású városfejlesztési tervekről. Bődületes deficit ide vagy oda, választási kampányban ez a nóta járja. A jelenlegi főpolgármester első számú kihívója már be is jelentette, mi mindent készül építeni nekünk Budapesten, és országszerte is egyre több szemkápráztató javaslat hangzik el.

Egymás között

Ahogyan a Lázár János szívéhez közel álló geszti Tisza-kastély felújításának határideje csúszik, úgy nőnek a költségek. A már 11 milliárd forintos összegnél járó projekt új, meghívásos közbeszerzései kér­dések sorát vetik fel.

Mit csinál a jobb kéz

Több tízmillió forintot utalt át Ambrózfalva önkormányzatától Csanádalbertire a két falu közös pénzügyese, ám az összeg eltűnt. A hiány a két falu mellett másik kettőt is nehéz helyzetbe hoz, mert közös hivatalt tartanak fönn. A bajban megszólalt a helyi lap is.

Árad a Tisza

Két hónapja lépett elő, mára felforgatta a politikai színteret. Bár sokan vádolják azzal, hogy nincs világos programja, több mindenben markánsan mást állít, mint az ellenzék. Ami biztos: Magyar Péter bennszülöttnek számít abban a kommunikációs térben, amelyben Orbán Viktor is csak jövevény.

„Ez az életem”

A kétszeres Oscar-díjas filmest az újabb művei mellett az olyan korábbi sikereiről is kérdeztük, mint a Veszedelmes viszonyok. Hogyan csapott össze Miloš Formannal, s miért nem lett Alan Rickmanből Valmont? Beszélgettünk Florian Zellerről és arról is, hogy melyik magyar regényből írt volna szívesen forgatókönyvet.

„Könnyű reakciósnak lenni”

  • Harci Andor

Új lemezzel jelentkezik a magyar elektronikus zene egyik legjelentősebb zászlóvivője, az Anima Sound Sys­tem. Az alapító-frontember-mindenessel beszélgettünk.