Tartalom

Narancs XX. évf. 16. szám (2008-04-17)

Egotrip

K. történetei

Egotrip

Ózd

A puha diktatúra csak a "jobb emberekkel" volt puha. "Az igazi dzsungel azonban nem a politikai rendőrség, hanem a közbiztonságiak vadászterülete. Magyarország a politikai téren kívül rendőrállam igazán" - írta Solt Ottilia 1988-ban, a Beszélő 23. számában. Az 1980-as évek közepén omladozni kezdett a szocialista gazdaság. Válaszul a pártállam három évre emelte a rendőri felügyelet, hatvan napra a bírói ítélet nélkül kiszabható rendőrhatósági őrizet időtartamát. 1984-ben a Minisztertanács rendelete felhatalmazta a rendőrt, hogy az igazoltatott személy járművét, csomagját, ruházatát átvizsgálja. A gazdasági hanyatlás viszonyai között már nem működött az elv, hogy a munka mindenkinek joga és kötelessége. Munkanélküli-segélyről a pártvezetés hallani sem akart. Következésképp azt sem ismerték be, hogy a létező munkanélküliség gazdasági jelenség.

Publicisztika

Publicisztika

Szelet vetett

Szelet vetett Magyar Narancs, 2008. április 3. Kedves MaNcs! "A kicsi is szép" című keretes írásba egy kis alkotmányjogi hiba csúszott.

Publicisztika

Élenjáró költők

Magyar Narancs, 2008. április 3. Tisztelt Szerkesztőség! Minimum tizenegyes! című (egyébként nem rossz ötletből merítő) irodalmi listájuk legutóbbi kommentárjában minimum két hiba van, talán több, is, de én ezeket vettem észre.

Tillmann J. A.

Publicisztika

Európa nem kötelező!

Az iszlám és a tények

"Érvek és tények itt nincsenek...", írja Varró Szilvia Geert Wilders filmjéről (Gyűlöletkeltő film az iszlám ellen: Lógnak a melegek, Magyar Narancs, 2008. április 3.). A tények, mint tudjuk, makacs dolgok. Tényekről azt állítani, hogy nincsenek, több mint badarság.

Félix Péter

Publicisztika

Szabad értelmezés

A rendőrség és a gyülekezési törvény

Április 11-én a Hollán Ernő utcában tartott demonstrációk kapcsán elképesztő jogértelmezési improvizációkkal rukkolt elő a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), aminek aztán még aznap meg is itta a levét. Az antifasiszta ellendemonstráció szervezői ugyanis későn jelentették be demonstrációjukat, mégis megtarthatták, amire válaszul a "magyarvédők" számos, utolsó pillanatban bejelentett demonstrációval válaszoltak.

Publicisztika

Az alagútból a sötétséget is

Tegyék a kezüket a szívükre! Ki nem lopott már a MÁV-tól? Legalább egy kicsit? Egy kalapácsot, egy üléshuzatot, egy talpfát legalább! Szappant, kőkerítést, kábelt, vonatfüttyöt! A jegyár felét, amit nem fizettek ki a kalauznak, aki viszont a másik feléért szemet hunyt illegális helyváltoztatásuk fölött? Vannak persze a szerencsések, akik - mert megtehetik - izmosabb leltári tételeket visznek haza. Pár ezer tehervagont, valami ingatlant, esetleg 4 mozdonyt, netán készpénzt egy jó kis csalárd alvállalkozói szerződésben, alkalomadtán egy, a MÁV-val közösen alapított kft. alaptőkéjében.

Publicisztika

Fizetés nélkül távozott a Parlamentből

Számolnak a Fideszben is. Ezt onnan lehet tudni, hogy szigorítják a frakciófegyelmet. Az igazolatlanul távol lévőket felnyomják az Országgyűlés Hivatalában, ami fizetéscsökkenéssel jár; de maga a képviselőcsoport is keményít, a fontosabb szavazásokról távol maradókat 50 ezer forint per gombnyomáshiánnyal bünteti. Aki kicsit ügyes, pár nap alatt elbokázhatja teljes illetményét.

Publicisztika

"Kegyetlen évek jönnek" - A rendszerváltó politológia tündöklése és bukása

"Volt egyszer egy Magyarország - ki tudja, mikor lesz újra." (Lengyel László) "Gennyes daganat fakadt ki" az anyaföld testén, majd a "gennybe könny" vegyül, míg végül a "marhák" "legyilkolják egymást". Nem, ez nem a Bárányok harapnak szinopszisa vagy az Állatfarm slasher verziója: csak Lengyel Lászlót - és itt mi is engednénk az általa kedvelt költőiségnek - engedték ki az elmúlt hónapokban a karámból. A Pénzügykutató Zrt. elnök-vezérigazgatója napról napra mélyebbre süllyed a politikai gyilokpornó szemantikai mocsarában, amivel önmagában nem is lenne baj. Ennél nagyobb gond, hogy a nagyot mondásokra mindig fogékony média manapság nem tud betelni vele, és tőle várja a "szakértő" útmutatást a politika úgymond rohanó világában.

Olvasói levelek

Olvasói levelek

"Olvasói levelek" - étel+hordó: Marcello

Magyar Narancs, 2008. március 27. Tisztelt "Kritikus"! Előrebocsátom, gyakorlatilag a nyitás napjától a Marcello visszajáró vendége, és ezért elfogult vagyok.

Külpol

Külpol

Előbb a saját szívünkben - Kassie Neou, a phnompeni Peace and Development Institute elnöke a kambodzsai népirtásról és következményeiről

A vörös khmerek rémuralma évtizedekre tönkretette Kambodzsát. Vezetőik közül Pol Pot és Ta Mok halott, öt magas rangú társuk egy két éve létrehozott különleges törvényszék előzetes letartóztatásában várja a tárgyalást. A vádak közt a népirtás is szerepelhet. A törvényszékről és a háborús örökségről Kassie Neou volt politikai foglyot és civil vezetőt kérdeztük, aki néhány hete a Közép-európai Egyetem Jogi Tanszékének meghívására járt Budapesten.

Embercsempészösvények

Külpol

Valahol Európában

Néhány hete, egy hajnalon Beregsuránynál a helyiek egy halálosan kimerült mezítlábas külföldi tinédzsert találtak a buszmegállóban. A 16 éves Aszifot családja tavaly decemberben indította el a pakisztáni Lahore-ból, hogy csempészek közreműködésével Görögországban kezdjen új életet.

Belpol

Belpol

Válságban az építőipar - "Életügyét semmibe se vették"

Az ezredforduló óta a politika húzóágazatként tekint a magyar építőiparra, az állam közvetlen és közvetett támogatások, megbízások révén évente közel 500 milliárdot fektet az ágazatba. Az eredmény: csaknem 600 milliárdos körbetartozás, százezernél több feketemunkás, hatalmas köztartozások és csődhullám.

Belpol

"Mindkét kormánypárt racionálisan cselekedett" - Körösényi András a koalíciós válságról és a Fideszről

Technikailag semmi akadálya annak, hogy egy szocialista kisebbségi kormány ellavírozzon az Országgyűlésben - mondta lapunknak az ELTE ÁJTK Politikatudományi Intézetének egyetemi tanára, aki szerint minél tovább marad hivatalban a kabinet, annál nagyobb az esélye arra, hogy javítson jelenlegi rossz helyzetén. Már ha képes élni a lehetőséggel.

Trafik

Trafik

tévésmaci - Sülam-bulam

Valami Borges ez, mert elromlott a tévém. "Mindenekelőtt egy kép: Arizona földje, Arizona és Új-Mexikó, az aranyáról és ezüstjéről híres föld, a szédítő, éteri föld, a roppant fennsík és a törékeny színek földje, ahol fehéren ragyognak a madarak lecsupaszította csontvázak.

Trafik

étel, hordó - SPÁJZ

Rajtunk ütvén a tavasz, közeledvén a nyár, városunk lakosságának jelentős része iziben elkezd romkertelni, mi azonban nem követjük őket, miképp már most sem kertelünk, hanem cifrátlanul kimondjuk, hogy az utóbbi tizenöt évben bizony nem nyílt kocsma ebben a Budapest fantázianevű locusban.

Trafik

csontzene - Menetrend versus itallap

Nemrég beszámoltunk Anton Bruckner számmániájáról, és most felvetjük a kérdést, vajon mikor unta volna meg a Zeneakadémia hátsó bejáratánál heverő csikkek megszámlálását egy jelentősebb koncert szünetében?

Trafik

chili & vanilia - Sóska, sóska, sóska

Volt egyszer egy híres francia szakácsdinasztia, a Troisgros. A történet a 30-as években kezdődött, amikor Jean-Baptiste Troisgros feleségével a Loire menti Roanne-ba költözött, és megvásárolta a falu vasútállomásával szembeni apró szállót.

Színház

Színház

Két Jancsi, két Iluska

Alföldi Róbert színigazgató

A Nemzeti Színházban e pillanatban két igazgató is dolgozik; az új évad és a végleges társulat kihirdetése az új igazgató, Alföldi Róbert dolga. Alapos késésben van; sok minden már tudható, de alig valami biztos. Mégis úgy gondoltuk: ideje az első beszélgetésnek.

Zene

Zene

Kis lángon, kavargatva - In Flames: A Sense Of Purpose (lemez)

A svéd In Flames egyike a modern metálzene kevés stílusteremtő bandáinak; még a kilencvenes évek első felében hozott létre egy műfajt, aminek azóta se nagyon van rendes neve, inkább csak székhelye, Göteborg után emlegetik. Ha pár évtizeddel ezelőtti példát kéne mondani, az In Flames hajdan kissé death metálos, de annál sokkal dallamosabb zenéjével olyan hatással volt a súlyos gitárzenékre, mint a maguk idejében és körülményei közt a Metallica vagy a Slayer. Igen jogos lenne tehát az elvárás, hogy egy ilyen zenekar inkább oszoljon fel, mintsem hogy elinduljon az önmaga paródiája felé vezető dicstelen, meredek és nyálkás úton (igen, a Metallicának is szólhatott volna valaki).

Zene

Masszív, fiatal, karcos - Három új hazai indie rock lemez

Amíg Nagy-Britanniában és a világ java részén 2004 volt a nagybetűs indie-forradalom éve (tudják, Franz Ferdinand, Interpol, Maximo Park és bajtársaik), addig nálunk csak erős fáziskéséssel, 2007-ben alakulhatott ki végre egy masszív, fiatal, karcos és gitárcentrikus zenekarokat felvonultató színtér. Mellőznénk a megszokott tiszteletköröket, hogy ezek az alakulatok a nemzetközi fesztiválokon is megállnák a helyüket, meg hogy most tényleg itt a lehetőség csatlakozni a nemzetközi popzene véráramához, inkább szimplán örüljünk annak, hogy van nekünk is egy sokszínű indie "garázsunk", amelyből egyre több zenekar tolat ki bemutatkozó anyaggal. Tavaly a fővárosi zenekarok jöttek ki első lemezzel (The Moog, EZ Basic, Hangmás), idén tavasszal három vidékről indult zenekar debütál.

Zene

Az értelmiség kivéreztetése - Székács-Schönberger István: Egy zsidó polgár gyermekkora (könyv)

A szerző gimnazista éveinek leírásánál, szinte egy mondat közepén megszakadt kézirat címe eredetileg Önéletrajz volt, az újat a kötetet összeállító Kőbányai János adta, akinek valószínűleg eszébe juthatott Márai Sándor Egy polgár vallomásai című önéletrajzi műve, okkal. Mindkét könyv a Monarchia magyar részén a XIX. század második felében nagy lendületet kapott polgárosodásról szól, ráadásul mindegyik szerzőnél gyerekkora eseményei szolgálnak a történetek kiindulópontjául, de míg Márai a kassai szászok felemelkedését és elmagyarosodását, addig Székács-Schönberger az ország pereméről - ősei esetében Újvidékről és a Vág folyó mellől - Budapestre költözött zsidóság vagyonosodását és asszimilációját ábrázolja.

Zene

Cigányok ideje - Zdob si Zdub az A38-on (koncert)

Azzal a nagyeszű sajtóssal, aki a Zdob si Zdubot a moldáv Red Hot Chili Peppersnek aposztrofálta a programajánlóban, szívesen elbeszélgetnék arról, hogy ha egy zenekarban a gitáros pontosan ugyanolyan idióta sapkát hord, mint John Frusciante az Under The Bridge klipjében (meg Czutor Zoliék még a korai Nyers-időkben), attól még nem feltétlenül muszáj ekkora állatságot írni. Természetesen aztán mindenhol így írták körül őket, pedig ezek a moldáv arcok saját maguk bírták a legjobban definiálni jó pár lemezzel ezelőtt a saját stílusukat.

Zene

Tisztviselő késsel-villával - Donna Leon Brunetti-történetei (könyv)

Mi az ördög történhet Velencében? Milyen égbekiáltó? Felnyomják a kapucsínó vagy a Campari Soda árát? Persze, ott is eshet valami finom kis gyilkosság. De mielőtt odáig rohannánk, nem árt tisztázni, hogy velünk mi is történhet ott alkalomadtán - hacsak nem hátba szúrjuk a dózsét. Azért szükséges e könyörtelen önmagunkba nézés, mert a helyben egzisztáló amerikai írónő nagy valószínűséggel jórészt arra alapozza immár a 15. vagy a 16. regényének sorsát, ami mibennünk, mindközönségesen könyvvásárlókban a városról leülepedett (hiába ködösítünk: a megveszekedett nosztalgiára). Vegyük a legrosszabb esetet, a végére az is jóra fordul.

Zene

A szakács, az étkészlet és az étvágy - Claude Berri: Egyedül nem megy (film)

Anna Gavaldával három éve a Ludwig Múzeum felolvasóestjén is összefuthatott az ember, de azoknak, akiknek kizárólag filmekből áll a világ, csak most esett le, hogy echte hírességet szalasztottak el, ha nem voltak jelen az eseményen. A népszerű írónő nálunk is megjelent regényéből Claude Berri, a papa mozijával többször is jó okkal hírbe hozott, veterán filmszakember készített könnyed csuklójú, ízléses feldolgozást. Nem a lélek sötét bugyraiban kutakodunk, pedig éppenséggel lenne miben, ha valóban kíváncsiak lennénk, mitől olyan szomorkásak a vásznon megforduló ifjak: a csont-bőr - egyesek szerint anorexiás - takarítónő, a lánynak rendelt morózus szakács és az arisztokrata származását egy utazó étkészletben őrző, csetlő-botló harmadik.

Zene

Fordulatok nélkül - Andrzej Wajda: Katyn (film)

Katyn mai megítélésének ügyében nincs rossz oldal. Nincs épelméjű ember, sem Lengyelországban, sem máshol, aki - legalábbis erkölcsi értelemben - vitatná, hogy mi történt, vagy bármiféle igazolást keresne legkevesebb 16 ezer lengyel hivatásos és tartalékos tiszt meggyilkolására. (Ez nb. igaz az "orosz félre" is, avval együtt persze, hogy ilyenről aligha beszélhetünk, a történelem magyarázata ott sem a "hivatalos szervek" privilégiuma. És igaz avval együtt is, hogy bár az orosz kormány már 1990-ben elismerte, és bocsánatot kért a bűntettért, az értelmezés fontos nüanszaiban súlyos nézeteltérések vannak a lengyel és az orosz kormányok között.)

Film

Interjú

Film

Lesz, ami lesz

Audrey Tautou színésznő

Az Amélie csodálatos élete óta a francia film egyik legismertebb reklámarca. A színésznővel, aki a Francia Filmnapokon moziba kerülő Egyedül nem megy című filmben megint csak enged a romantikának, egy párizsi kávéházban beszélgettünk.

Tudomány

Tudomány

Önkéntes feliratozók - A rajongók érdekében

Mióta a premierfilmek az amerikai bemutató másnapján az internetről könnyedén letölthetők, élénk a kereslet a használható anyanyelvi feliratok iránt. A népszerű sorozatok ezt az igényt még inkább felerősítették. Az önkéntes fordítók a maguk nemében sztárok: a honlapok látogatottságát tekintve tízezrek filmélményét teszik kompakttá.

Szex

Szex

Telepesek - Lakások/Lakosok. Élettörténetek a pécsi Uránvárosból és a berlini Karl-Marx-Allee-ből (kiállítás)

1956. október 23-án, miközben Budapesten már ezrek és ezrek készülődtek a Bem-szoborhoz meghirdetett tüntetésre, minisztériumi elvtársak egy csoportja Pécsen egy avatóünnepségen vett részt. Ekkor adták át ugyanis a hivatalosan Újmecsekaljának, később a köznyelvben egyszerűen Uránvárosnak nevezett lakótelep első megépült lakásait. Tágasnak éppenséggel nem lehetett mondani az uránbányászcsaládok leendő otthonait: a fürdőszobát mindössze egy mosdó helyettesítette (hiszen a bányász műszak végén a munkahelyén lezuhanyozhat), a kamrát meg egy polcos rekesz a konyhaablak alatt. Mintegy ráérezve az idők szavára, oda is fordult a jelen lévő miniszter, Szíjártó Lajos - már amennyiben az építésügyi tárca vezetőjéről van szó - az egyik beosztottjához: "Kérem, szíveskedjék már holnap gondoskodni arról, hogy ez a típus sehol az országban még egyszer meg ne épülhessen." Legalábbis így idézte őt egy uránvárosi adatközlő, a kiállítás egyik alanya, egyszersmind tárgya.

Lélek

Lélek

A túlsó parton - Dani Gyöngyi vívó, paralimpikon

Az athéni ezüstérem után most a pekingi felkészülés a legfontosabb, de mellette sok másra is jut energiája. Például ötletgazdája és szervezője volt annak az április eleji nagyszabású sportnapnak, amelyen mozgáskorlátozottak ismerkedhettek meg 24-féle sportággal.

Tranzit

Tranzit

Állomásról állomásra XXII. - Csodával határos - Rákoskert

Rosszabb napon azt gondolhatja a gyanútlan utas, hogy a sülysápi személy soha nem hagyja el a fővárost. Igaz, viszonylag hamar megtörténik a határátlépés, de aztán ismét felbukkan a Budapest tábla. És érvényes marad Rákoshegyet elhagyva is, pedig az ablakból kinézve immár csak azt az unalmas pusztaságot láthatjuk, amit bármelyik magyar vasúti pálya mentén. Az is tipikus, hogy szinte a semmiből felbukkan egy falu a pálya bal oldalán. Csakhogy ez még mindig Budapest XVII. kerülete, neve is van: Rákoskert.