Elutasította a TikTok fellebbezését a legfelsőbb bíróság, már hétvégén leállhat az alkalmazás az Egyesült Államokban

  • narancs.hu
  • 2025. január 17.

Külpol

Sok még a kérdés a tiltás körül, ráadásul Trump a további amerikai működés mellett áll.

Az amerikai legfelsőbb bíróság pénteken egyhangúlag elutasította a TikTok fellebbezését, így az alkalmazását a 170 millió amerikai felhasználója számára állhat le vasárnaptó – írja a BBC tudósítására hivatkozva a Telex.

Az amerikai legfelsőbb bíróság szerint nem sérti a szólásszabadságot az a Kongresszus által elfogadott törvény, amely a TikTok kínai tulajdonosát arra kötelezi, hogy adja el részesedését, ellenkező esetben az Egyesült Államok kitiltja az alkalmazást az országból.

Egyelőre kérdéses, hogyan működne a tiltás a gyakorlatban, mivel korábban még nem volt példa arra, hogy az amerikai kormány egy jelentős közösségimédia-platformot blokkoljon, ahogy az sem világos, hogyan hajtanák végre a tiltást.

A döntés végrehajtása mindenesetre a kedden hivatalba lépő Donald Trump adminisztrációjára hárul. Trump szóvivője csütörtökön arról beszélt, hogy a megválasztott elnök a beiktatása után lépéseket fog tenni a TikTok amerikai működésének fennmaradása érdekében. A megegyezés szándékára utal, hogy a TikTok kínai vezetője meghívottként ott lesz Trump hétfői beiktatásán.

A közösségi alkalmazás amerikai cégének történő értékesítéséről egy tavaly tavasszal kétpárti támogatással elfogadott törvény rendelkezik, amely Joe Biden elnök aláírása után hatályba lépett. A jogszabály kilenc hónapot adott a kínai ByteDance-nek, hogy értékesítse az alkalmazás amerikai működtetéséért felelős részét, ellenkező esetben az alkalmazást kötelezően el kell távolítani minden amerikai alkalmazástárból, továbbá minden médiaszolgáltatónak blokkolnia kell a használatát.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.