Van-e másfél milliárd szeme és füle a Kínai Kommunista Pártnak?

A TikTok karmája

Tudomány

Be kell-e tiltani a TikTokot? Az Egyesült Államok néhány törvényhozója épp erre akarná rábírni a Biden-kormányzatot. De mégis, miért? Azért, mert hülye lesz tőle a gyerek? Vagy mert ellopja a lelkünket, és odaadja a Kínai Kommunista Pártnak? De érdemes-e Iránról és Afganisztánról venni példát? És ha betiltják, mi lesz másfél milliárdnyi, többségében bizonyára jóhiszemű felhasználójával?

„Nem volt forma, nem volt fény, és nem volt sötét / Nem volt csillag, nem volt Mars, sem protonütközés…” A fenti idézet egy TikTokon terjedő spoken word – vagy talán slam poetry – versből származik. Reina del Cid amerikai énekesnő kántál rokonszenvesen arról, hogy mennyire nehéz felfogni az ősrobbanás előtti semmi és az ősrobbanás utáni minden közötti különbséget. Biztos, ami biztos, átküldtem a CERN-ben dolgozó részecskefizikus ismerősömnek is, aki megköszönte, és ráütötte a „megfelelt” pecsétet. Ha „komoly tartalmat” keresve továbbgörgetek a TikTokon, akkor bőségesen találok ilyeneket is, például bonyolult tudományos témákat egyszerűen elmagyarázó rövid videóesszéket. És persze lesznek nem vicces viccesvideók is, kihívások, Kaliforniában unatkozó influenszerek, kormánypropaganda és így tovább. Ez alapján úgy tűnhet, hogy a TikTok maximum e tartalmak hosszában különbözik más videómeg­osztóktól. Mégis nemzetközi botrány kavarog körülötte, míg a hasonló platformokat alig éri érdemi, fősodratú kritika.

Hogyan kössünk bele egy videómegosztóba?

Közös jellemzőjük a közösségi internetes szolgáltatásoknak, hogy a tartalmat valamilyen végtelen görgethető listaként, a Facebooktól eredő kifejezéssel élve „hírfolyamként” jelenítik meg. Ebben nem különbözik egymástól az Instagram, a YouTube vagy a TikTok. Az is egészen biztos, hogy ez a lista nem kronologikus rendezésű. (Egyedül a Twitternél lehet időrendi sorrend szerinti rendezést kérni, és az oldal ott is megtesz mindent, hogy erről lebeszélje a felhasználókat.) A kérdés az, hogy milyen súlyozással milyen algoritmus állítja elő a hírfolyamot.

Az algoritmikus, vagyis a szabályozott hírfolyamot jó okkal kedvelik az alkalmazások tulajdonosai és vezetői. Ha ugyanis a hírfolyam kronologikusan jelenik meg, és csak délután néz rá az appra a felhasználó, akkor lemaradhat az ismerőse (rokona, általa lájkolt személy, felhasználó stb.) által reggel posztolt, nagy hatású és fontos bejegyzésről. Viszont a fala érdektelen bejegyzések tömegével, esetleg a lájkolt oldalak szemetével telik meg, amelyek hamar leszoktatják az app nyitogatásáról – elvégre senkinek sincs tucatnyi profi fotós vagy tárcaíró, vagy mindig vicces ismerőse, akiknek a tartalmait folyamatosan érdemes lenne olvasni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.