Erdogan szerint ő vezet, az ellenzék szerint a kormány akadályozza a feldolgozást

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. május 15.

Külpol

Egyre valószínűbb, hogy lesz második fordulója a török választásnak. 

Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfő hajnalban Ankarában azt mondta, hogy egyértelműen vezet a vasárnap tartott államfő- és parlamenti választás részeredményei alapján. Az ellenzék szerint a kormányoldal számos szavazóhelyiségben folyamatosan újraszámláltatja a szavazatokat, így akadályozva a feldolgozást.

Erdogan a kormányzó, iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) székháza erkélyéről az épület előtt összegyűlt követőihez szólva kijelentette:

„azzal együtt, hogy a végeredmény még nem biztos, egyértelműen vezetünk”.

Jelezte, hogy a belföldi és a külföldi szavazatok összeszámlálása még egy kis időt igénybe vesz.

 
Recep Tayyip Erdogan török elnök, a kormányoldali pártszövetségnek, a Nép Szövetségének elnökjelöltje beszél támogatóihoz az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) ankarai székházának erkélyéről, mellette a felesége, Emine Erdogan a török parlamenti és elnökválasztás éjszakáján, 2023. május 15-én.
Fotó: Necati Savas / MTI/EPA/Necati Savas
 

A török elnök beszédében úgy vélekedett, hogy az ellenzék megpróbálja átverni az embereket, mondván, hogy ők állnak az élen. Hozzátette: 2,6 millió vokssal többet kapott, mint Kemal Kilicdaroglu legfőbb ellenzéki elnökjelölt, és szerinte a végeredménnyel ez a különbség sokkal inkább nőni fog. Erdogan reményét fejezte ki, hogy megszerzi a szavazatok 50 százalékát plusz egy voksot, és az elnökválasztás az első fordulóval le is zárul. Hangsúlyozta, hogy a Nép Szövetsége elnevezésű kormányoldali pártszövetség láthatóan magának tudhatja a többséget a parlamentben.

Kilicdaroglu hajnali sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy Erdogan nem tudta elérni a várt eredményt. A társadalomban a változtatás igénye meghaladja az 50 százalékot - húzta alá. Hangoztatta, hogy ha lesz második forduló, biztosan győzni fog, és demokráciát hoz az országba.

Kilicdaroglu egy másik hajnali sajtótájékoztatóján rámutatott, hogy a kormányoldali összefogás pártjai számos olyan szavazóhelyiségben, ahol az ellenzéki voksok lehetnek többségben, megvétózzák, és folyamatosan újraszámoltatják az eredményt.

Ankarában 300, Isztambulban 783 helyszínen ez a helyzet, és van, ahol már 11-szer számoltatták újra a szavazatokat

– mondta, arra szólítva fel a kormányoldalt, hogy ne akadályozza a népakarat érvényesülését.

 
 
Kemal Kilicdaroglu, a török ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) elnöke, egy hatpárti ellenzéki pártszövetség elnökjelöltje a párt ankarai székházában tartott sajtóértekezleten a török parlamenti és elnökválasztás éjszakáján, 2023. május 14-én.
Fotó: Manuel de Almeida / MTI/EPA/LUSA/Manuel de Almeida
 

Az Anadolu török állami hírügynökség által közölt adatok szerint 99,31 százalékos feldolgozottság mellett Erdogan 49,41 százalékkal áll az élen az elnökválasztáson. Kilicdaroglu 44,96 százalékkal a második. A fennmaradó néhány százalékon két másik jelölt osztozik.

Ha az elnökválasztáson egyik jelölt sem szerzi meg az abszolút többséget, két hét múlva második fordulót kell tartani a legjobban szereplő két jelölt részvételével. A parlamenti választáson a kormányoldali pártszövetség, a Nép Szövetsége jelenleg 49,34 százalékot tudhat magáénak, ami 266 mandátumot jelentene a 600 fős törvényhozásban. A legnagyobb, Kilicdaroglu és pártja, a Köztársasági Néppárt (CHP) vezette ellenzéki pártszövetség, a Nemzet Szövetsége pillanatnyilag 35,15 százalékkal 169 mandátumot szerezne a parlamentben.

A második legjelentősebb ellenzéki összefogás, a Munka és Szabadság Szövetsége, amely nagyrészt a kurdbarát képviselőjelölteket tömöríti, jelenleg a voksok 10,52 százalékával és 62 mandátummal számolhat. A parlamenti választás egyfordulós volt.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.