Ferenc pápa: akárhányszor felelős pozícióba kerül egy nő a Vatikánban, javulni kezdenek a dolgok

Külpol

"Az a társadalom, amely nincs abban a helyzetben, hogy a nőknek nagyobb szerepet adjon, nem lesz képes előbbre jutni."

A Vatikánban vezetői pozíciót betöltő nők szerepét méltatta Ferenc pápa újságírókkal beszélgetve a Bahreinből Rómába tartó repülőgép fedélzetén vasárnap.

Már többször bizonyították, hogy jobb vezetők, mint a férfiak. Az a tapasztalatom, hogy a dolgok minden alkalommal jobban kezdenek működik, amint egy nőt felelősségteljes hivatalba neveznek ki a Vatikánban"

– mondta a katolikus egyházfő. Az őt kísérő újságírók eredetileg az iráni tüntetéseket kirobbantó nőkkel kapcsolatban kérdezték a pápát, de erre a kérdésre nem válaszolt, helyette általánosságban a nők szerepére terelte a szót.

Ferenc pápa a Vatikánban vezető tisztséget betöltő nők kapcsán Raffaella Petrini ferences szerzetesnővért említette, akit tavaly novemberben neveztek ki a pápai állam végrehajtó intézményeként ismert Vatikánváros Állam Kormányzósága főtitkárának. "A dolgok azóta jobban működnek" – fogalmazott az egyházfő Petrini jó vezetői képességeire utalva.

Ferenc pápa felhívta a figyelmet annak az öt nőnek a szerepére is, aki a vatikáni pénzügyeket ellenőrző hivatalban dolgozik. "Ez forradalmi dolog, mert a nők tudják, hogyan találják meg az utat a boldoguláshoz. Az a társadalom, amely nincs abban a helyzetben, hogy a nőknek nagyobb szerepet adjon, nem lesz képes előbbre jutni" – vélekedett a pápa.

A katolikus egyházfő az utóbbi években női vezetőt nevezett ki a Vatikáni Múzeumok élére, illetve a vatikáni sajtószolgálat helyettes vezetői tisztségébe, valamint a püspöki szinódus tanácsadói közé is bekerült négy nő, aki a nagy találkozók előkészítésében vesz részt.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.