Hamarosan újabb enyhítéseket jöhetnek Szlovákiában

  • narancs.hu
  • 2020. május 10.

Külpol

Ez immáron a korlátozások feloldásának negyedik szakasza lesz.

Várhatóan május 20-tól kezdődhet meg Szlovákiában az új koronavírus (SARS-CoV-2) terjedésével összefüggésben márciusban bevezetett korlátozások feloldásának új, immár negyedik szakasza –jelentette be Igor Matovic, szlovák kormányfő egy televíziós beszélgetőműsorban vasárnap.

Matovic, aki erről a TA3 szlovák hírtelevízióban beszélt, a korlátozó intézkedések feloldásának folytatását a fertőzéssel újonnan diagnosztizáltak viszonylag alacsony számával indokolta. A kormányfő ugyanakkor hangsúlyozta: a korlátozások feloldásának feltétele, hogy az újonnan diagnosztizált fertőzések száma alacsony szinten, napi átlagban 25 alatt maradjon. Korábban a korlátozások feloldásának feltételéül azt szabták, hogy a vírussal újonnan diagnosztizált fertőzöttek számának napi átlaga száz alatt maradjon. Szlovákiában április 22-én kezdték el a korlátozások feloldásának első szakaszát, akkor a kisebb alapterületen működő üzletek és szolgáltatások nyithattak meg.

Május 6-án a kormány egyidejűleg léptette érvénybe a kéthetes ciklusokban tervezett enyhítések második és harmadik fázisát, amivel lehetővé tették a nagyobb alapterületen működő üzletek és szolgáltatások, a kisebb bevásárlóközpontok, a kültéri sportpályák, a rövid távú szállást nyújtó intézmények megnyitását, és engedélyezték az istentiszteleteket, illetve kinyithattak az éttermek és bárok teraszai is. A negyedik szakaszban a mozik, az uszodák, a bevásárlóközpontok, a sportlétesítmények és vélhetően az iskolák, óvodák megnyitásával is számolnak.

Zuzana Caputová szlovák államfő (j) és a miniszterelnökké kinevezett Igor Matovic kezet fog

Zuzana Caputová szlovák államfő (j) és a miniszterelnökké kinevezett Igor Matovic kezet fog

Fotó: MTI/EPA/Szlovák elnöki hivatal

Csökkenő tendencia

Közben az országban több hete folyamatosan csökkenő tendenciát mutat koronavírus-fertőzéssel diagnosztizáltak száma. Két hete számuk átlagban napi öt alá csökkent, és hasonló arány mutatkozik ezen a héten is.

A vírus szlovákiai megjelenése óta péntek volt az első olyan nap, amikor nem diagnosztizáltak új fertőzöttet, szombaton pedig 2 személynél mutatták ki a Covid-19 betegség kórokozóját, így a korábbiakkal együtt eddig 1457 fertőzöttet tartanak nyilván - derült ki a központi válságstáb honlapján vasárnap közölt adatokból.

Az újonnan gyógyultnak nyilvánítottak száma már mintegy két hete minden nap meghaladja az újonnan regisztrált fertőzöttek számát. A nyilvántartás szerint szombaton 22 esettel 941-re nőtt a hivatalosan gyógyultnak minősítettek száma, a kór elismert halálos áldozatainak száma 26, és eddig már közel 120 ezer vírustesztet végeztek el.

Ugyanakkor a viszonylag alacsony számokkal összefüggésben Igor Matovic vasárnap óvatosságra intett, és szakértői becslésekre hivatkozva azt mondta: mintegy 2500 olyan fertőzött lehet az országban, akiket tünetmentességük miatt nem azonosítottak, de a vírus hordozójaként annak terjesztői is lehetnek.

MTI

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.