Megépülhet a Szicíliát az olasz szárazfölddel összekötő híd
Több mint 3 kilométer hosszú lesz, ha a kormány az erről szóló rendeletből törvényt csinál.
Több mint 3 kilométer hosszú lesz, ha a kormány az erről szóló rendeletből törvényt csinál.
És az orosz elnök gyermekjogi biztosára is. Ez az első alkalom, hogy Oroszország 2022-ben Ukrajna ellen indított háborúja során bárkire nemzetközi elfogatóparancsot adnak ki.
A legtöbb üzlet évente legfeljebb 16 vasárnapon lehet majd nyitva.
A térségben a gyermekek egyre fokozottabban válnak fegyveres konfliktusok áldozataivá.
Mateusz Morawiecki pénteken Varsóban találkozott Petr Pavel cseh elnökkel.
A kormányfő szerint azokat nem támadó hadműveletekre, hanem Ukrajna légterének védelmére fogják használni.
A „nemzetközi téren folyó kétoldalú együttműködés elmélyítéséről” is tárgyalnak majd Putyinnal.
Észak-Írországban súlyos állapotban van az a többször meglőtt rendőr, John Caldwell, aki a paramilitáris erőszak elkövetői után nyomozott. Az omagh-i bűncselekmény mögött a rendőrség az Új Ír Köztársasági Hadsereg, a New IRA tagjait sejti.
A külügyminisztérium kéri az ott tartózkodó magyarokat, figyeljék a rendőrségi tájékoztatást.