Az EP állásfoglalásban bírálja Szijjártót a minszki útja miatt

  • narancs.hu
  • 2023. március 16.

Külpol

A magyar külügyminiszter látogatása szemben áll az uniós politikával. 

Az Európai Parlament bírálja Szijjártó Péter külügyminiszter minkszi látogatását. Erről szerdán döntöttek a képviselők – írja a Népszava

A szöveg szerint az „EP elítél minden olyan fellépést, beleértve a minszki hatóságoknál tett magas rangú látogatásokat, amelyek kételyeket támasztanak azzal kapcsolatban, hogy az Európai Unió egyértelműen nem ismeri el a Lukasenka-rezsimet.

Ezzel összefüggésben sajnálatát fejezi ki Szijjártó Péter magyar külügyminiszter 2023. február 13-i minszki látogatása miatt, amely ellentétben áll a Belarusszal és Oroszország Ukrajna elleni agresszív háborújával kapcsolatos uniós politikával.”

A képviselők arra kérik az Európai Uniót és tagállamait, hogy szélesítsék ki és erősítsék meg az országgal szembeni uniós szankciókat, és tegyék feketelistára a rezsim elnyomásában részt vevő valamennyi személyt, beleértve a bírákat, ügyészeket, valamint a bűnüldöző, valamint börtön- és büntetőtelepek tisztviselőit.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.