Tartalom

MaNcs 35. évf. 11. sz. (2023-03-15)

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Ha úgy tetszik, fajelmélet

„Ez egy magyarellenes, ha csúnyát akarok mondani, faji alapú bosszú.”

Gulyás Gergely a múlt csütörtöki kormány­infón mondotta ezt. Közvetlenül előtte azt állította, hogy az Erasmus- és Horizon-pénzeket az Európai Bizottság minden ok és jogalap nélkül zárolta, mivel az egyetemek kilopása (nem ezt a szót használta) az ún. közalapítványokba sem nem sérti a jogállamiságot, sem nem érint uniós forrásokat. Ergo a zárolás valódi indoka nem lehet más, mint a bosszú a magyar faj ellen.

A szerk.

A szerk.

Na, mi a térkép, öreg?

Hadházy Ákos feljelentést tesz! Magyarország miniszterelnökét nyomja fel a hatóságoknál azzal, hogy hivatali visszaélést követett el, s így legalább hárommillió forintos kárt okozott a hazának. De bánja kánya, legyen négymillió, akkor is pimf összeg, jó, ha három ostiai löncs kijönne belőle. De legyen négy.

A szerk.

A szerk.

Nem muszáj eltűrni

„Évtizedek óta járunk jó néhányan Szálasi Ferencné Lutz Gizella sírjához. 2018 nyarán Szilágyi Csaba testvér jelezte, hogy a Temetkezési Intézet »felmatricázta« a sírt, mivel több, mint egy éve lejárt. Besétáltam hát a temetői irodába, s megkérdeztem, van-e lehetőség a meghosszabbításra” – nyilatkozta 2021 nyarán Papp Tibor, a Magyarelvű Mozgalom és az Örökzöld Október Egyesület vezetője a Zöld­inges Világnézeti Műhely című nyilas portálnak. Az interjú abból az alkalomból készült, hogy Pappék nemcsak megváltották Szálasiné sírját a Farkasréti temetőben, de rendbe is hozták.

Publicisztika

Pál Monika

Publicisztika

Béke és borjúhús

Hogyan mentette meg az Európai Bizottság és Rishi Sunak a Brexitet és Észak-Írországot?

Észak-Írországban súlyos állapotban van az a többször meglőtt rendőr, John Caldwell, aki a paramilitáris erőszak elkövetői után nyomozott. Az omagh-i bűncselekmény mögött a rendőrség az Új Ír Köztársasági Hadsereg, a New IRA tagjait sejti.

Egotrip

egotrip

Egotrip

Cseresnyési László: Nyelv és neurózis

Közhely

Emlékszem, hogy mennyire meglepődtem, amikor (még boldog diákkoromban) azt a különös felfedezést tettem, hogy Milton és más jeles angol írástudók „közhelykönyveket” (commonplace books) állítottak össze: telis-tele közmondásokkal, aforizmákkal és velős mondásokkal, amelyek élesítik a tudnivágyók elméjét.

Belpol

Interjú

Belpol

„A depresszió politikai probléma”

Feldmár András pszichoterapeuta a hatalomról  

Az alávetettség, a kiszolgáltatottság a zsarnokságnak megbetegít – de panaszkodni csak a gyerekeknek van joguk. A felnőtt attól felnőtt, hogy felelősen rá tud tekinteni helyzetére, s cselekszik. A Kanadában élő magyar szakembert arról is faggattuk, hogyan tudunk megszabadulni a stressztől, amit a félrecsúszott politika, buta és gonosz emberek uralma kelt bennünk és másokban.

Vallási propaganda és fundamentalizmus a közoktatásban

Belpol

Eljöttek a gyerekeidért

A kormány ellehetetlenítette, hogy az oktatási intézményekben szakmai és civil szervezetek segítsék a gyermekek és fiatalok szexuális felvilágosítását, fejlődését. A gyakran külföldről finanszírozott vagy támogatott keresztény fundamentalista nem kormányzati szervezetek, NGO-k viszont gőzerővel ténykedhetnek a közoktatásban, és még inkább azon kívül.

Ki szállít majd kavicsot az M85-ös építéséhez?

Belpol

Egy bánya mind felett

Súlykorlátozó táblával védi az utat a Közút Zrt. két Győr közeli település közötti pár száz méteres szakaszon. Engedéllyel ugyan rá lehet hajtani, de más fuvarozókkal ellentétben a környékbeli kavicsszállítóktól ezt rendre megtagadják. A térségben működik viszont egy olyan bánya is, amely jól jár mindezzel. A cég egyik tulajdonosa Orbán Viktor unokaöccse.

Kereszténydemokrata szabadegyetem Piliscsabán

Belpol

Perselypárt

Hamarosan újra beindul az oktatás a piliscsabai Makovecz-campuson. A hatalmas ingatlant egy olyan vagyonkezelő alapítványnak adta át az állam, amelynek környékén hemzsegnek a kormánypárti szereplők, köztük KDNP-s politikusok. A cél a „nemzeti identitástudat és összetartozás megerősítése”, természetesen közpénz milliárdokból.

Kipécézte a kormány Hódmezővásárhely földadóját

Belpol

Amit szabad Jupiternek

Törvénnyel akadályozná meg a kormány, hogy az önkormányzatok helyi adót szedhessenek be a termőföld után. Márki-Zay Péterre mutogat a Fidesz és az agrárkamara, ám 135 másik településen létezik ugyanez a helyi adó. Hajdúnánáson is, amelynek fideszes polgármestere egyben az agrárkamara országos alelnöke.

Képzőművészet

Interjú

Képzőművészet

„A lázadásom jegyei”

Gáldi Vinkó Andi fotóművész

Az elmúlt években az anyává válást dokumentálta: tejfoltos pólóban nézett a kamerába, megmutatva, hogy milyen lehet az, amikor a csecsemő farkasszemet néz a mellbimbóval, s milyen a szülés utáni egyszer használatos bugyi. Az anyaság társadalmi megítéléséről és az új könyvéről beszélgettünk vele.

Kritika

Kiállítás

Kritika

Nehéz ösvény

Vékony Dorottya: Az elengedés rítusai

A Budapest Galéria Lajos utcai kiállítótermében, kezdeném, de teljesen felesleges már így indítanom, hiszen a Budapest Galériának már régóta nincs olyan kiállítótere, ami miatt külön hivatkozni kellene az óbudai egységre. Egyre szűkülnek a kortárs művészet számára dedikált terek: 2019-ben az Új Budapest Galéria is bezárt a Bálnában…

Könyv

Kritika

Jöjjön vissza, mert hiányzik

Jon McGregor: A 13-as tározó

„Szinte mindig messziről látták, ahogy távolodik.” Egy eltűnt lány apját említi így a regény: a rendőrök, önkéntes keresők már elmentek, évek teltek el az eset óta, de ő továbbjárja a vidéket. Biztosan kétségbeesett, de azon kívül, hogy látják néha a feleségével együtt, aztán külön, tehát a házasságuk is megroppanhatott a tragédiában, nem lehet tudni róluk többet. Nem az ő életükről és fájdalmukról szól A 13-as tározó, hanem azokról a falusi emberekről, akik között a lányuk – Rebecca, Becky vagy Bex, így említik – elveszett, szinte nyom nélkül.

Könyv

Kritika

Nem hallgatnak

Szerhij Zsadan: Harkiv Hotel

A magyar olvasó számára sem ismeretlen az ukrán Szerhij Zsadan, hiszen két regénye, a 2004-es Depeche Mode és a 2010-es Vorosilovgrád is megjelent magyarul (2010-ben és 2012-ben, mindkettő Körner Gábor fordításában). A hazájában költőként, rocksztárként és politikai aktivistaként is közismert alkotó új kötetének megjelenése mégis a felfedezés (esetleg újrafelfedezés) erejével hathat, és nem csupán azért, mert ezúttal lírai műveiből kapunk egy karcsúságában is sokrétű ízelítőt. 

Színház

Kritika

Mindent szabad

Jean-Paul Sartre: Legyek

Szotyiztak volna az ókori görögök? Ha igen, akkor lehet, hogy tangóztak is. Ha történeti hűségre nem is, a mű újító szándékú interpretálására annál inkább törekedett a Maladype Színházban Jaruszek Zsuzsanna és Társulata.

Koncert

Kritika

Ördög viszi

A katona története; Négy évszak

Az idősebb Vidnyánszky is eljött – megnézni a fiát –, és még félmaréknyi prominens személyiség, hogy Ascher Tamás rendezésében megcsodálja a katonát, aki eladja hegedűjét, szerelmét a vagyonért, dicsőségért, hatalomért.

Koncert

Kritika

Először és utoljára

Panda Bear & Sonic Boom

A múlt év egyik kellemes meglepetése Panda Bear és Sonic Boom közös nagylemeze volt, ami a 60-as évek napfényes popzenéjét értelmezte újra némi elektronikus csavarral. Az album turnéja Budapestet is érintette, így a magyar nézők két, külön-külön is nagyra értékelt zenészt láthattak. Igaz, hogy a duó tagjai különböző generációkhoz tartoznak, de köztudottan rajonganak egymás zenéjéért.

Lemez

Kritika

Övék a pálya

Orbital: Optical Delusion

Phil és Paul Hartnoll duója, az idén 34 éves Orbital szemléletesen példázza azt, hogyan lehet kortalan, mégis klasszikus értékű egy változatos életmű a folyton evolválódó elektronikus tánczenében. Esetükben nem is annyira egyszerű a kanonizáció, sem a panteonba való végleges beillesztés, már ha létezhet ilyen az elektronikus popzenében. Leginkább talán az olyan, korai felvételeik tekinthetők forradalminak, mint az 1989-ben barkácskörülmények között, és akkor még hosszú verzióban rögzített Chime, a szívet-lelket melengető puttyogás örök himnusza.

Könyv
Film

Interjú

Film

„Neki nincs szüksége rendezésre”

Brett Donowho rendező

A The Old Way című westernben Nicolas Cage egy visszavonult pisztolyhőst alakít, aki lányával az oldalán kénytelen ismét fegyvert ragadni, egykori ellenfelének fia ugyanis bosszút esküdött ellene. A film rendezőjével a független filmkészítés nehézségei­ről és szépségeiről beszélgettünk, és persze arról is, milyen együtt dolgozni egy olyan kétes legendával, mint Cage.

tévésmaci

Film

Kacsa az erdőn

Amikor Sztupa és Troché elő­készítették a vágányszabályozást, olyan volt az, mint egy nagy piknik, egy furcsa kirándulás vagy éppenséggel egy kalandtúra, ha mai szót keresünk rá.

Visszhang

Visszhang: lemez

Visszhang

Stile Antico: William Byrd

Josquin des Prez és Palestrina után a 400 éve elhunyt William Byrd zenéjéből készít lemezt a karvezető nélkül működő, oxfordi és cambridge-i kötődésű brit kórus.

Visszhang: film

Visszhang

Luther: A lemenő nap

Bármennyire is szeretjük John Luther borostáját és kopott szövetkabátját, talán ideje lenne engedni a fáradt, nihilista nyomozó halálvágyának.

Visszhang: könyv

Visszhang

Pollágh Péter: Régi voltam

A kötet versei szinte kivétel nélkül a múlt pontjaira és darabkái­ra fókuszálnak, még ha olykor úgy is tűnhet, hogy egészen másfelé irányul a lírai én figyelme.

Visszhang: lemez

Visszhang

Xiu Xiu: Ignore Grief

A 2001 óta működő zenekarban Jamie Stewart multiinstrumentalista-énekes az egyetlen állandó tag, de a szintén mindenes Angela Seo régi alkotótársnak számít.

Visszhang: film

Visszhang

Sikoly VI

„Ez nem egy sima folytatás. Mert már senki sem csinál sima folytatásokat. Ez itt egy franchise!” – fejtegeti egyik szereplőnk, amikor néhány késelés után összeül a kupaktanács.

Visszhang: lemez

Visszhang

Decolonize Your Mind Society

A Second Invita­tion to an Uninterrupted Katabatic Lens

Szabó Bálint jazzgitáros együttese 2020-ban megjelent első lemezén temperálatlan, tiszta hangolásokkal kísérletezett, a második album ennek a „piszkos” párja.

Színház
Zene
Interaktív

Interaktív

Szüret 2023/11.

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi.

Tudomány

Vita a SARS-CoV-19 vírus eredetéről

Tudomány

A szökés veszélye

Bár sok új bizonyítékot még nem mutattak be az ügyben, így is feltámadt a világméretű vita a mindközönségesen csak koronának nevezett vírus eredetéről. Ám ennek dacára is csekély a valószínűsége annak, hogy nem a természet laboratóriuma volt a vírus igazi forrása.

Sport

Gräfl Ödön, Hajós Alfréd legnagyobb hazai riválisa

Sport

Magyar tempó

Ő találta ki és alkalmazta először azt az úszástechnikát, amelynek révén az első magyar olimpiai aranyérmet megszerezte Hajós Alfréd – akit egyébként a hazai versenyeken nemegyszer legyőzött. Gräfl Ödön neve ma jószerivel elfelejtődött.

Lokál

Szellemház a Kossuth Lajos utcában

Lokál

Mindhalálig műemlék

Budapest legforgalmasabb utcájának, a Kossuth Lajos utcának fénye régen elhalványult, de a legszomorúbb látványt a Szép utca sarkán álló 3-as számú épület nyújtja. Az ütött-kopott homlokzat, az összegraffitizett kirakat láttán inkább szanálásra váró építménynek gondolnánk, mint az egyik legjelentősebb belvárosi műemléknek.

helyrajzi szám

Lokál

Bodográf – Bányász – Graffiti

„A Bodográf mozi ezzel a névvel nagyon jó volt. Aztán Bányásznak hívták. (…) Egy mozit így nem lehet hívni. Hát tudni kell, hogy mi az a mozi! De többek között ezt sem tudták. Stílusuk nem volt, érzékük nem volt, és szeretetük nem volt” – nyilatkozta Mándy Iván 1993-ban a Budapesti Negyednek.

Gasztro