A hír mögé a több évtizedes, és a 60-as évek vége óta közel 3700 halálos áldozatot követelő észak-írországi konfliktus történetét, a terrorista cselekmények hosszú sorát rajzolhatjuk fel. Omagh neve hallatán emlékezetben visszarepülünk 1998. augusztus 29-ig, amikor egy Vauxhall Cavalierbe rejtett bomba robbant a helyi bevásárlóközpontban, 29 civil életét követelve. Az északír békemegállapodás aláírása és az azt megerősítő népszavazás után járunk pár hónappal – a különösen brutális cselekményt azok követték el, akik a tárgyalásos kiegyezés helyett továbbra is az erőszak útját választották. Az 1998-as omagh-i merénylők – bár jogerősen nem sikerült őket elítélni – a békét elfogadó Ír Köztársasági Hadsereg szakadárjai voltak – mint ahogy egy hasonló csoport, az Új IRA állhat az idei februári rendőrgyilkossági kísérlet mögött is.
Szélsőségesek kényszeralkuja
Az 1998-as nagypénteki egyezmény vallási ünnepet idéz fel egy olyan területen, ahol a vallás, az etnikai hovatartozás csoportképző ereje alkotmányos, politikai törésvonallá merevült az unionisták, a brit tudatú protestánsok és a nacionalistáknak vagy republikánusoknak nevezett ír tudatú katolikusok között. Huszonöt éve ez az egyezmény a sorvezető – sokszor döcögő kormányzással, szünetelő intézményekkel, de ez garantálja a békét és nyugalmat Észak-Írország két olyan közössége között, amelyek merőben másképp képzelik el a tartomány sorsát. A nacionalisták és a republikánusok az Ír-sziget, az ír nemzet egyesítésének, az unionisták – és a protestáns lakosság legmilitánsabb szegmense, a lojalisták – a brit koronához való legszorosabb kötődésnek az álmát dédelgették, kibékíthetetlenül.
A nagypénteki egyezmény felett atyáskodó Írország és Egyesült Királyság afféle garantorként szó szerint kézfogásra, a politikai kerekasztalhoz kényszerítette a korábban gyilkoló terroristákat is. Épp ez volt a siker záloga: az, hogy nem a két közösség mérsékelt politikai képviselői egyeztek meg, hanem az erőszakért felelős paramilitáris szervezetek, illetve politikai reprezentánsaik. A fegyvereket (nagyrészt) beszolgáltatták, a „politikai foglyok” (más megfogalmazásban: elítélt terroristák) nagy részét amnesztiával kiengedték a börtönből, a tartomány önkormányzatot kapott és békét. És azt a jogot, hogy a lakosság többsége – egyszer, valamikor – maga dönthessen arról, hova szeretne tartozni, marad-e az Egyesült Királyságban vagy az Ír Köztársasághoz csatlakozik.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
