Megszavazta a részleges vasárnapi boltzárról szóló törvényt a horvát parlament

Külpol

A legtöbb üzlet évente legfeljebb 16 vasárnapon lehet majd nyitva.

Horvátországban a legtöbb üzlet – néhány kivételtől eltekintve – évente legfeljebb 16 vasárnapon lehet majd nyitva, miután a horvát parlament pénteken megszavazta az erről szóló jogszabályt – közölte a horvát közszolgálati televízió.

Az új törvény július 1-jén lép hatályba,

a kereskedők maguk dönthetik el, melyik 16 vasárnapon lesznek nyitva.

A jogszabály a kivételek között említi egyebek között a benzinkutakat, valamint a kórházak, repülőterek, busz- és vasútállomások területén működő üzleteket, továbbá a vásárokat és a piacokat.

A trafikok vasárnap és ünnepnapokon 7-től 13 óráig lehetnek nyitva.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.