Hulladéklerakó és Erdély-autonómia miatt áll a bál Székelyföldön

  • narancs.hu
  • 2020. március 8.

Külpol

Ilyen se volt még: jobboldaliak estek egymásnak túlzott Erdély-autonómiával vádolva a másikat.

Erdélyi magyarok ugrottak egymásnak Székelyföldön: egyikük pártbejegyzési kérelmét azért támadta meg a másik, mert szerinte az túlzott autonómiát követel és veszélyezteti Románia területi épségét - a dolog szépséghibája, hogy az illető saját pártjában egészen hasonló célokért harcol. A 444 nyomozása szerint a politikai botrány mögött egy hulladéklerakóval kapcsolatos nézeteltérés áll.

A történet egyik főszereplője a Fidesszel jó kapcsolatokat ápoló Szász Jenő egykori székelyudvarhelyi polgármester, aki Magyar Polgári Párt néven épített fideszbarát erdélyi magyar pártot, amikor a kormánypártnak még szüksége volt alternatívára az RMDSZ-szel szemben. Szász nevéhez fűződik a Székelyudvarhely melletti hulladéktároló létrehozása - ebben ő maga is közvetett tulajdonjogot szerzett, csak úgy, mint a magyar állam. A lerakó igazgatója Koszta Attila erdélyi vállalkozó lett, akit szintlén Szász emberének mondottak.

A tároló évi közel 900 ezer eurós profitot termelt - ennek ár az volt, hogy körülbelül ötször annyi szemetet fogadtak, mint amennyit a létesítmény elbírt volna. A lerakó nem is bírta terhelést, a közeli falvakat rendszeresen bűzös szennyvíz árasztotta el, amit a helyiek csak Koszta Kólának neveztek. Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere - maga is a Szász-féle Magyar Polgári Párt politikusa- igyekezett fellépni a szennyezés ellen és leváltatta a lerakó élén álló Kosztát. Erre Koszta rokonaival és barátaival belépett a Pártba és magyarok közötti széthúzás gerjesztése miatt kizáratta onnan Gálfit.

Idén a Szász-féle Magyar Polgári Párt és a Tőkés László alapította Erdélyi Magyar Néppárt azonban egyesültek. Az új, Erdélyi Magyar Szövetség nevű formációnak a kizárás miatt Gálfi nem lehetett tagja, így a választáson sem indulhat. Válaszul Gálfi Székelyudvarhelyért Párt néven saját, helyi pártot indított - ezt támadta meg Koszta Attila, a hulladéklerakó leváltott igazgatója, hivatalos indok szerint azért, mert Gálfi pártja a magyar autonómiáért küzd. Igaz, az Erdélyi Magyar Szövetség, melynek Koszta is tagja, egészen hasonló célokat fogalmazott meg, amikor két párt egyesüléséből létrejött.

Koszta azt nyilatkozta, ő csak megbízott egy ügyvédet, de fogalma sem volt, az milyen indokkal támadja meg a pártalapítást. Szász, aki egyébként a budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője is, még mindig amiatt tiltakozott, hogy Gálfi annak idején leváltatta Kosztát a szemétlerakó éléről. Gálfi pedig hiába a  legnagyobb esélyese, lehet, hogy el sem indulhat majd a választáson.

Borítókép: Egyed Ufó Zoltán/ atlatszo.ro

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”