A török belügyminiszter azzal fenyeget, hogy jelentősen felduzzadhat a Görögországba tartó menekültek száma

  • narancs.hu
  • 2020. március 7.

Külpol

"Ez csak a kezdet. Ami eddig történt, az még semmi. "A törökök azt állítják, 143 ezer menekült érte már el a görög határt.

Hamarosan jelentősen felduzzadhat a Görögországba bejutni próbáló migránsok száma – figyelmeztetett Süleyman Soylu török belügyminiszter szombaton.

A tárcavezető a kelet-törökországi Elazigban tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a Görögországba átjutott migránsok száma elérte a 143 ezret. Athén ezzel szemben azt állítja, hogy sem a szárazföldön, sem a tengeren nem engedi be területére a menekülteket.

"Ez csak a kezdet. Ami eddig történt, az még semmi" – mondta Soylu. – Micotakisz nem tudja tartani a határokat" – tette hozzá.

Kiriákosz Micotakisz görög miniszterelnök korábban halottnak nevezte az Európai Unió és Törökország által 2016-ban megkötött menekültügyi egyezményt. A kormányfő a CNN amerikai hírtelevíziónak adott interjújában Recep Tayyip Erdogan török elnököt hibáztatta a megállapodás zátonyra futásáért.

"Határozottan visszautasítjuk Micotakisz miniszterelnök feltételezéseit" – írta Fahrettin Altun, Erdogan kommunikációs igazgatója a CNN-hez eljuttatott válaszában. Az Európai Unió nem tartotta be ígéreteit – állította Altun, hangsúlyozva, hogy Ankarának nem volt más választása, mint áthelyezni figyelmét az Európába tartó menekültek feltartóztatásáról a szíriai helyzetre.

Soylu arra számít, hogy a kedvező időjárás és a Marica határfolyó alacsony vízállása miatt egyre többen kelnek majd útra Görögország felé. A belügyminiszter elmondta, Törökország fokozta biztonsági intézkedéseit a határon, hogy megakadályozza a migránsok visszatoloncolását.

Eközben Johannes Hahn, az Európai Unió költségvetéséért felelős biztos szombaton azt mondta, kevesebb lehet a törökországi menekültek ellátására felajánlott uniós pénzügyi támogatás összege, és attól függően folyósítják, hogy Ankara betartja-e a menekültügyi egyezményt.

"Sok iskolát, óvodát és kórházat építettek a menekülteknek, és ezeket nem kell újra finanszírozni" – mutatott rá Hahn a Die Welt című német napilapnak.

A biztos hangsúlyozta, Brüsszel kész kiterjeszteni a támogatást, de csak akkor, ha Ankara felhagy a zsarolással és a fenyegetőzéssel.

Ankara február 28-án bejelentette, hogy a török hatóságok már nem tartóztatják fel azokat a menekülteket, akik Törökország területéről az Európai Unióba kívánnak menni. Görögország a lépésre válaszul megerősítette keleti határai védelmét, aminek következtében több mint tízezer ember torlódott fel a két ország szárazföldi határa mentén. A görög-török határon azóta szinte mindennaposak az összecsapások.

Az EU-tagállamok belügyminisztereinek szerdai rendkívüli ülésén megszavazták, hogy 350 millió euró azonnali támogatást – valamint szükség esetén újabb 350 millió eurót – nyújtanak Görögországnak a határvédelem biztosítására. Athén közölte, hogy március 15-től csökkenti a menedékkérőkre fordított kiadásokat.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”