Juncker már régóta diktátornak nevezi Orbánt

  • narancs.hu
  • 2019. május 2.

Külpol

Kiderült, Jean-Claude és Viktor hogyan évődnek egymással.

Az Európai Bizottság elnöke interjút adott a visegrádi országok egy-egy lapjának, köztük a HVG-nek (az interjú a lap friss számában olvasható). A kerekasztal-beszélgetésből kiderül, hogy Juncker saját meglátása szerint remek személyes kapcsolatot ápol Orbánnal, akit a  magánbeszélgetéseinken  már évek óta diktátornak nevez, és Orbán ezen csak nevet. Ezt arra a kérdésre válaszolta, hogy hiba volt-e vajon a világ nyilvánossága előtt lediktátoroznia Orbánt - emlékezetes jelent volt, amikor Juncker Rigában nem csak hogy diktátornak nevezte a magyar miniszterelnököt, de egy haverinak tűnő taslit is kiosztott.

Jucker elmondta, nem tudta, hogy be van kapcsolva a mikrofon, de mondott ennél érdekesebbet is. Például azt, hogy egyszer kifejezetten Orbán Viktor kérésére találkozott Soros Györggyel.

Az Index igyekezett beazonosítani, mikor is eshetett meg ez a találkozó, de Soros New York-i sajtófőnöke azt írta nekik, nem tudnak olyan alkalomról, ami Orbán kérésére jött volna össze. Az Európai Bizottság sajtótitkára arról írt az Indexnek, hogy az említett találkozó évekkel azelőtt történt, hogy Juncker lett a bizottság elnöke, de pontos időpontot nem tud mondani.

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.