Juncker nem tartja Orbánt európai vezetőnek

  • narancs.hu
  • 2019. szeptember 12.

Külpol

"Kevésbé európaivá vált, és agresszív lett a bizottság irányába."

A leköszönő Jean-Claude Juncker az Euronewsnak adott interjút, amelyben kifejtette, korábban ugyan tisztelte Orbánt, de az egyre inkább elfordult az Európai Bizottságtól, és európai vezet helyett nemzeti vezető lett.

"Felnéztem Orbán Viktorra a nyolcvanak évek végén, hiszen szembeszállt a szovjet megszállással. Egy hős volt Magyarországon. Mindig nagyon tiszteltem őt. De aztán egy útkereszteződésben ő másfelé fordult. Kevésbé európaivá vált, és agresszív lett a bizottság irányába. Annak ellenére is, hogy a bizottság sokat tett Magyarországért, amit privát körben, magánbeszélgetéseken Orbán is elismer. De nyilvánosan nem" - mondta el Juncker.

Azt is hozzátette, hogy Orbánt nem európai, hanem magyar vezetőnek tartja:

"Azt jelenti, hogy az ő első számú gondja az országa, nem pedig Európa. És ez hatalmas hiba. Ha csak a saját országunk érdekel bennünket, ahol feltüzeljük az érzelmeket anélkül, hogy figyelnénk a tágabb európai összefüggésekre, akkor nem vagyunk európai vezetők, vak nemzeti vezetők vagyunk. "

 

BETŰMÉRETAaAa

Nem tartja európai vezetőnek Orbán Viktort Jean-Claude Juncker. Az Európai Bizottság elnöke exkluzív interjút adott az Euronews-nak, amiben elmondta, korábban hősnek tartotta Orbánt, de a magyar politikus megváltozott, most kevésbé európai módon és jóval agresszívabban viselkedik a bizottsággal szemben.

Riporterünk, Efi Koutsokosta arról kérdezte, legyőzte-e őt a magyar miniszterelnök.

"Orbán ezt akarta, de nem győzött le. Bár nagy különbségek vannak a gondolkodásunkban, a személyes kapcsolatunk továbbra is jó. Emiatt időről időre viccelődni is tudunk. Felnéztem Orbán Viktorra a nyolcvanak évek végén, hiszen szembeszállt a szovjet megszállással. Egy hős volt Magyarországon. Mindig nagyon tiszteltem őt. De aztán egy útkereszteződésben ő másfelé fordult. Kevésbé európaivá vált, és agresszív lett a bizottság irányába. Annak ellenére is, hogy a bizottság sokat tett Magyarországért, amit privát körben, magánbeszélgetéseken Orbán is elismer. De nyilvánosan nem. "

Azt is hozzátette, hogy Orbánt nem európai, hanem magyar vezetőnek tartja:

"Azt jelenti, hogy az ő első számú gondja az országa, nem pedig Európa. És ez hatalmas hiba. Ha csak a saját országunk érdekel bennünket, ahol feltüzeljük az érzelmeket anélkül, hogy figyelnénk a tágabb európai összefüggésekre, akkor nem vagyunk európai vezetők, vak nemzeti vezetők vagyunk. "

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.