Koronavírus: Nagy-Britannia fordulópont előtt áll, Németországban gyorsul a vírus terjedése

  • narancs.hu
  • 2020. október 11.

Külpol

A járvány a nagyvárosokat érinti elsősorban.

A brit kormány egyik egészségügyi tanácsosa szerint a nagy-britanniai koronavírus-helyzet a járvány márciusi elhatalmasodásának időszakához hasonló fordulópont előtt áll, de azonnali cselekvéssel meg lehet akadályozni, hogy „a történelem megismételje önmagát".

Jonathan Van-Tam angliai tisztifőorvos-helyettes vasárnap közzétett helyzetértékelésében a brit statisztikai hivatal (ONS) becsléseit idézve kiemelte, hogy Angliában jelenleg 224 ezerre tehető a koronavírus-fertőzöttek száma a múlt heti 116 ezer után, és növekszik azoknak a betegeknek száma is, akik kórházi, illetve intenzív kezelésre szorulnak.

Van-Tam professzor kifejtette, hogy a járvány az elmúlt hetekben a fiatal felnőtt korosztályokban kapott ismét erőre, de egyértelmű jelek utalnak arra, hogy a legerőteljesebben érintett térségekben fokozatosan az idősebb generációra is kezd átterjedni. A tisztifőorvos-helyettes szerint ebből egyenesen következik, hogy a közeli hetekben növekedésnek indul a Covid-19 betegség okozta halálozások száma is.

Van-Tam szerint az R reprodukciós ráta – amely azt mutatja, hogy egy fertőzött átlagosan hány további embernek adja át a koronavírus-fertőzést – az Egyesült Királyság egészében 1,2-1,5 között jár, de az országon belül az állami egészségügyi szolgálat (NHS) összes angliai ellátási körzetében jelentősen meghaladja az 1-es határértéket, amely felett a járvány terjedése gyorsul. A professzor –aki a brit kormány egészségügyi tanácsadó testületének tagja is – közölte: a jelenlegi tudományos becslés arra vall, hogy az új fertőzéses esetek száma 8-16 nap közötti időszakonként, egyes nagy-britanniai országrészekben ennél rövidebb idő alatt megkétszereződik.

Van-Tam utalt ugyanakkor arra, hogy most sokkal jobb a megelőzési helyzet, mint tavasszal. „Mit nem adnék azért, ha februárban és márciusban is lett volna olyan mennyiségű adatunk, tesztkapacitásunk és orvosi tudásunk (a koronavírusról), mint most” – fogalmazott a vezető kormánytanácsos. A tisztifőorvos-helyettes szerint az év elején egy félig láthatatlan kórral kellett hadakozni, amelyről alig volt valamelyes tudás, és amely gyorsan terjedt a közösségekben. „Most már tudjuk, hogy hol jár és hogyan kell szembeszállni vele, ragadjuk meg tehát a lehetőséget, és ne engedjük, hogy a történelem megismételje önmagát” – írta vasárnapi helyzetértékelésében Van-Tam professzor.

Komoly vita a nagyvárosokban

Boris Johnson miniszterelnök hétfőn ismerteti a londoni alsóházban a kormány következő lépéseinek terveit. Kormányforrásokból származó előzetes médiaértesülések szerint a cselekvési terv – amelyről még vasárnap is folytak a tárgyalások – mindenekelőtt az észak-angliai nagyvárosokra és térségekre összpontosít, amelyekben jelentősen meghaladja az országos átlagot a fertőződési ráta.

Egyes várakozások szerint a kormány ebben az országrészben elrendelheti a vendéglátóhelyek időleges bezárását. A hétvégén ugyanakkor komoly vita alakult ki az észak-angliai nagyvárosok, köztük Liverpool és Manchester vezetése és a kormány között. A városi vezetők elsősorban a kommunikáció és az egyeztetés hiányát kifogásolják, és azt, hogy a tervezett intézkedések aránytalanul sújtanák a térségi gazdaságot, mindenekelőtt a vendéglátó szektort.

Angliában a hétvégén klinikai tesztsorozat kezdődött annak kiderítésére, hogy a tuberkulózis ellen kifejlesztett BCG-oltásnak – amely több eddigi vizsgálat szerint hatékony lehet a koronavírus-fertőzés ellen is – valóban van-e érdemi megelőző hatása. Az Exeteri Egyetem orvostudományi karának kutatócsoportja az angliai egészségügyi, illetve szociális ellátó szolgálat kétezer önkéntesen jelentkező dolgozójának ad vagy BCG-oltást, vagy ártalmatlan, de hatóanyag nélküli szert, és egy évig figyeli, hogy a két csoport tagjai közül hányan fertőződnek meg az új típusú koronavírussal.

Németországban romlik a helyzet

Egyre több németországi térségben gyorsul az ellenőrizhetetlenséggel fenyegető sebességre az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) terjedése, a vasárnapi adatok szerint már harminc régióban érte el a kritikus szintet az új fertőzések száma. A német közigazgatás 412 fő egysége – járások, városok, nagyvárosi kerületek – közül mindössze kettőből nem jelentettek koronavírus-fertőzést az utóbbi hét napon a Robert Koch országos közegészségügyi intézetnek (RKI), pedig az első hullám utáni enyhülés idején, július közepén még száznál is több térség volt, ahol legalább egy héten keresztül nem találtak új esetet.

 

A fertőzésmentesség felé haladó régiók számának drámai mértékű csökkenésével együtt egyre gyorsabban nő a járványügyileg kockázatos térségek száma; az előző vasárnap regisztrált négy után már harminc – minden korábbinál több – olyan terület van, ahol a vírus terjedésének sebessége meghaladja a kritikus határértéket, további negyven közigazgatási egység pedig a veszélyes szint közelébe került.

A veszélyes szint azt jelenti, hogy a megelőző hét napon nyilvántartásba vett fertőzések száma meghaladja a százezer lakosonkénti ötvenet. Ez azért számít veszélyesnek, mert a helyi egészségügyi hivatalok ennyi új esetnél már nem tudják kellő hatékonysággal felkutatni a vírus terjedésének lehetséges útjait, és a járvány így ellenőrizhetetlenné válik.

A járvány főleg nagyvárosokban gyorsul, például Berlinben, Frankfurtban, Essenben és Kölnben. Azonban a jelenség gyorsan országossá válhat – figyelmeztetett Markus Söder bajor tartományi miniszterelnök a Bild am Sonntag című vasárnapi lapban. Hangsúlyozta, hogy tartományokat átívelő egységben és gyorsan fel kell tartóztatni a folyamatot, különben a tavaszi első hullám után ismét szükség lehet a gazdaság és a társadalom működését megbénító országos zárlatra.

A veszélyeztetett térségekben egységesen korlátozni kell az üzletek és vendéglátóhelyek esti és éjszakai nyitva tartását és a rendezvények, összejövetelek résztvevőinek számát, a maszkviselési szabályok megsértését pedig mindenütt 250 eurós (90 ezer forint) pénzbüntetéssel kell sújtani - mondta Markus Söder.

Az RKI vasárnapi adatai szerint az utóbbi 24 órában országszerte 3483 új fertőzöttet regisztráltak. Ez különösen magas érték ahhoz képest, hogy a járási, városi és kerületi egészségügyi hivatalok hét végén rendszertelenül továbbítanak adatokat az országos intézetbe. Az emelkedés mértékét jelzi, hogy előző vasárnap bő ezerrel kevesebb, 2279 pozitív koronavírusteszt-eredményről érkezett jelentés az RKI-hez. Az új fertőződésekkel együtt 322 864 ember szervezetében mutatták ki a vírus jelenlétét.

Ugyanakkor a vírus okozta betegséggel összefüggő halálesetek és az intenzív ellátásra szoruló betegek száma alig emelkedett a járvány új hullámának szeptember eleji kibontakozása óta, és az egészségügyi ellátórendszer terhelése sem nőtt jelentősen. Szombatról vasárnapra 11 halálesetet regisztráltak, ami megegyezik az utóbbi hónapokban tapasztalt trenddel. A járvány halálos áldozatainak száma így 9615-re emelkedett. Az intenzív osztályon kezelt betegek száma 532-ről 545-re emelkedett. Ez azt jelenti, hogy a mintegy 30 ezer intenzív ellátási ágy alig 2 százalékát foglalják le a koronavírus-járvány miatt ellátásra szoruló betegek. (MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.