Kulturális hírek

  • 2005. január 27.

Külpol

HAJAS, VETÕ Ungváry Rudolf író mutatta be kedden, a Mai Manó Házban a Képkorbácsolás című albumot, melyben összegyűjtve jelentek meg az 1980-ban elhunyt Hajas Tibor Vető Jánossal készített fotómunkái. VILÁGZENEI DÍJAK Nyilvánosságra hozták, kik vehetik majd át márciusban a BBC 3 Világzenei díjait kilenc kategóriában, míg a tizedik kategória nyertesének kilétére csak a március 5-i (a BBC 4 tévécsatornán, 11-én sugárzandó) gálaesten derül fény: a közönség még január végéig szavazhat kedvenceire. A kritikusok díját a szenegáli Youssou N'Dour nyerte Egypt című albumával (Narancs, 2004.
július 15.), mögötte Lhasa, a Tinariwen és Andrew Cronshaw szerepelt a jelöltek között - közülük ketten a maguk kontinensének kategóriájában az élen végeztek: a mali sivatag hangjait megszólaltató Tinariwen zenekar az Amassakoul című album (Narancs, január 6.), a Sziget Fesztiválon megcsodált kanadai Lhasa pedig a The Living Road jóvoltából (Narancs, 2004. augusztus 12.) lett a legjobb Afrikában, illetve Amerikában. Ázsia legjobbja a képünkön látható indiai énekesnő, Kaushiki Chakrabarty, a Közel-Keleté az algériai Khaled (Narancs, 2004. október 14.), Európáé az Amparanoia nevű spanyol együttes lett (aktuális lemezeik: Pure, Ya-Rayi, Rebeldía con Alegría). A legjobb újoncnak Chango Spasiuk argentin tangóharmonikás bizonyult, a "határátlépő" kategóriában a Bebo-Cigala kubai-spanyol kettős, a "globális klub" kategóriában pedig a libanoni/francia illetőségű Clotaire K diadalmaskodott (The Charm of Chamamé; Lagrimas Negras; Lebanese).

GYÁSZ 79 éves korában elhunyt Johnny Carson, az amerikai televíziózás egyik legnagyobb egyénisége. Pályáját rádióbemondóként kezdte, első tévéműsorát 1951-ben vezette. 1962 és 1992 között volt házigazdája az NBC The Tonight Show című, beszélgetős, zenés késő esti műsorának. Nyitókonferansza elmondása után mindig egy golfütésmozdulattal vezette be a következő részt, s vendégei biztosak lehettek benne, hogy nézik őket. Steve Allen, a The Tonight Show első állandó házigazdája 2000-ben, Jack Paar, akitől Carson átvette a műsort, tavaly januárban halt meg. Carson David Lettermant szerette volna utódjának, az NBC azonban Jay Leno mellett döntött.

FMK FMK - Azok a 80-as évek címmel rendeztek kiállítást az egykori Fiatal Művészek Klubja helyén létesült KOGART Házban: a neves műintézmény utolsó évtizedét idézik fel a hajdan volthoz képest a felismerhetetlenségig kiglancolt épület két szintjén kiállító művészek, Barabás Mártontól Wahorn Andrásig vagy hatvanan. Megtekinthető március 15-ig (bővebben: www.kogart.hu).

A SZERZÕ: HAJNÓCZY Január 29-én, a Trafóban tartja szerzői estjét Hajnóczy Csaba, a Kampec Dolores gitárosa, akinek ezúttal a Budbudas szerzői kollektíva adta a fő impulzust művei (Kánon, Hullámok, Tüdő, Halló!, Fáklya) bemutatásához - egy sereg közreműködővel, akik között ott lesz Kenderesi Gabi (ének, hegedű), Grencsó István (szaxofon), Garaczi László (szöveg) és még sokan mások.

NATO, MOSZKVÁBÓL Üzbég és grúz dallamokat énekel elektronikus zenei háttérrel az orosz popzenei élet legújabb, nemzetközi szenzációt célzó produkciója, Nato. Az énekesnő arcát és haját iszlám kendő alá rejti, ám dekoltázsát nyugati módra közszemlére teszi. Emlékeznek még a Tatu duóra? Az orosz tinilányokra, akik a leszbi imázs bevetésével hódították meg ideiglenesen a Nyugatot? Mögöttük is ugyanaz a menedzser állt, aki most Nato mögött: Ivan Sapovalov. Védence szeptember 11-én, nem sokkal a beszláni túszdráma után terroristaakcióra koreografált show-jával jelent volna meg a színen (a belépőjegyek repülőjegydesignt kaptak, a nézőkre egy eltérített gép utasainak szerepe várt), azonban ezt akkor nem engedélyezték. Nato végül januárban mutatkozhatott be. A többit majd meglátjuk.

AUSCHWITZI JEGYZÕKÖNYV A Múlt és Jövő kiadó megjelentette Haraszti György Auschwitzi jegyzőkönyv című kötetét, mely nemcsak a címben jelzett történelmi dokumentumot és az Auschwitzból 1942 és 1944 májusa között kijutott egyéb dokumentumokat tartalmazza, hanem külön írások formájában azt is, hogy mi minden történt (vagy nem történt) azután, hogy a haláltáborból 1944 márciusában megszökött két fogoly jóvoltából bizonyos szinten ismertté váltak a borzalmas tények. A kiadó közlése szerint sehonnan sem sikerült támogatást szerezni a súlyos kérdéseket is felvető kötet megjelentetéséhez, pedig "négy kontinensen" próbálkoztak magánszemélyeknél és kormányzati, illetve egyházi intézményeknél. Megrendelhető a kiadótól (1024 Budapest, Keleti Károly u. 27.).

DÍJ Két magyar vonatkozása volt a múlt héten kiosztott Golden Globe díjaknak: Szabó István Csodálatos Júlia című filmjének címszereplője, Anette Bening nyerte a musical vagy komédia kategória legjobb női alakításának díját, a televíziós drámák kategóriájában pedig a Law & Order: Special Victims Unit című sorozat egyik főszereplője, Mariska Hargitay (az egykori Mr. Universum, Miki Hargitay és Jane Mansfield filmszínésznő lánya) vehette át a kis arany földgömböt formázó díjat. Az Oscar-jelöltek listáját lapzártánk után, kedden hozták nyilvánosságra, Magyarország a Kontrollt nevezte.

HOLOKAUSZTFÓRUM A szakmai viták után a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont honlapján (www.hdke. hu vagy www.holokausztemlekkozpont. hu) nyilvános vitára bocsátják a magyar holokausztot bemutató, ősszel nyíló kiállítás történeti forgatókönyvét. A moderált fórumon (hdkeforum [at] hdke [dot] hu) csak névvel és foglalkozással jelenhetnek meg a vélemények, a jó ízlést sértő, gyűlöletkeltő, uszító, megfélemlítésre alkalmas nézeteket, az alpári, agresszív, fenyegető hangnemű és a közismert történelmi tényeket tagadó hozzászólásokat kiszűrik.

ÚJ OPERAHÁZ KOPPENHÁGÁBAN Felavatták a dán főváros új operaházát: az építkezés 2,5 milliárd eurós költségét teljes egészében a Maersk McKinney Möller hajózási vállalkozás állta. A város kikötői részén álló, 15 emeletes épület nagyterme 1700 nézőnek ad helyet. A szponzor kívánságának megfelelően az első előadáson az Aidát vitték színre.

CUNAMI Több mint 60 ezer néző előtt, a cardiffi Millennium Stadiumban tartották a BBC-ben is közvetített jótékony célú koncertet, melynek hat órán át tartó műsorán rock-, pop-, rap-, dzsessz- és klasszikus zenei előadók léptek fel: ott volt többek között Eric Clapton, a Manic Street Preachers és a Stereophonics. A koncert 1,25 millió fontot hozott az ázsiai szökőár túlélőinek megsegítésére.

Figyelmébe ajánljuk