Már a második, korlátozások idején rendezett bulival bukik le Boris Johnson hivatala

  • MTI/narancs.hu
  • 2022. január 11.

Külpol

Akkor rendeztek 30 fős kerti partit, amikor másoknak azt is megtiltották, hogy kettőnél többen találkozzanak. 

Kedden kiszivárgott belső feljegyzések szerint a londoni miniszterelnöki hivatalban nagyszabású kerti összejövetelt rendeztek 2020 tavaszán, a brit kormány által elrendelt első járványellenes zárlat idején. Az ügyben – amely néhány héten belül a második hasonló botrány – a Scotland Yard is felvette a kapcsolatot a kabinetirodával.

A koronavírus-járvány első hullámának megfékezésére 2020. március 23-án rendeltek el korlátozásokat, amelyek értelmében kettőnél több, nem egy háztartásban élő ember szabadtéren sem tartózkodhatott egymás társaságában, és a nem együtt élő családtagok, ismerősök otthonukban sem látogathatták egymást.

Ehhez képest az ITV brit kereskedelmi televízióhoz eljutott egy email, amelyben Martin Reynolds, Boris Johnson miniszterelnök személyi titkára hív meg tisztviselőket 2020. május 20-ra egy kerti partira, amikor a korlátozások még bőven érvényben voltak. 

A BBC közszolgálati médiatársaság kedden idézett forrásai szerint a rendezvényen hozzávetőleg 30-an vettek részt, köztük Johnson és felesége, Carrie Symonds is.

A BBC megkeresésére a Downing Street egyelőre nem adott felvilágosítást arról, hogy a kormányfő valóban jelen volt-e a partin.

Néhány héten belül viszont ez már a második hasonló botrány Johnson körül: decemberben ugyanis az derült ki, hogy egybehangzó sajtóértesülések szerint 2020 végén, a koronavírus-járvány megfékezésére elrendelt újabb szigorú korlátozások megsértésével rendeztek karácsonyi partit a Downing Street-i miniszterelnöki hivatalban.

Boris Johnson többször is határozottan cáfolta, hogy a Downing Street-i stáb bármilyen akkori előírást megsértett volna, de a partiról szóló értesülések azóta is makacsul tartják magukat. 

A kedden kipattant újabb botrány után a londoni rendőrség közölte, hogy "az ügyről napvilágot látott széleskörű médiabeszámolók nyomán" kapcsolatba lépett a brit kormány munkáját összehangoló kabinetirodával. A Scotland Yard egyelőre nem tért ki arra, hogy indul-e az ügyben hivatalos rendőrségi vizsgálat.

Johnson népszerűsége egyébként is jócskán megcsappant az utóbbi időben mind a párton, mind a szavazótáboron belül, ennek jele volt az is, hogy egy decemberi időközi választáson a konzervatívok elvesztették a nyugat-angliai North Shropshire választókerületet, ahol az 1830-as évek óta szinte mindig konzervatív párti képviselőt választottak, most viszont liberálisat. Az időközi választást ráadásul azért kellett kiírni, mert az eddigi képviselő komoly lobbibotrányba keveredett. 

A Konzervatív Párton belüli elégedetlenség markáns megnyilvánulása volt az is, hogy a kormány a tory frakció hosszú ideje nem tapasztalt méretű lázadása közepette, ellenzéki szavazatokkal tudta csak jóváhagyatni december végén a londoni alsóházban az omikron koronavírus-változat terjedésének megfékezését célzó kormányzati intézkedéseket.

A ConservativeHome nevű független, de a Konzervatív Párthoz közel álló befolyásos online politikai fórum minapi felmérése pedig azt mutatta ki, hogy a párttagságon belül Johnson támogatottságának nettó egyenlege – vagyis a támogatók és az elégedetlenek százalékos arányának különbsége – mínusz 33,8. Ez Boris Johnson eddigi legrosszabb népszerűségi mutatója azóta, hogy 2019-ben miniszterelnökként hivatalba lépett.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Címszereplők

  • Kiss Annamária

Az elmúlt évad során a Katona József Színházban is láthattuk Médeia drámáját (Bagossy Júlia rendezésében), de hogy ne menjünk messzire, a Jurányiban is futott a Czukor Balázs által színre vitt változat.

Feladatmegoldás

Az OSA Archívum nem először foglalkozik azzal, hogy a legnagyobb haláltábor hogyan él tovább a magyar történeti tudatban. (Auschwitzba 56 nap alatt 430 ezer vidéki magyar zsidót hurcoltak, és a tábor minden harmadik áldozata magyar volt.)

Ki a mi barátunk?

„Ha a határ kellő sűrűséggel átjárható, az megkönnyíti az emberek életét. Ha viszont nem, akkor ez természetesen nehézségeket okoz az ott élőknek, és elválasztja az embe­reket egymástól. Éppen ezért számunkra stratégiai kérdés az, hogy van-e elég határátkelési pont két ország között” – mondotta Szijjártó Péter, Magyarország külügyminisztere kedden, a Veľký Horeš (Nagygéres) és a magyarországi Nagyrozvány közti rövid összekötő út átadó ünnepségén.

Mindent jól csináltunk

„A négy és fél órán át tartó tárgyalás során a fenyegetőző férfi egyetlen alkalommal sem közölte, hogy robbantásra készül” – ezt Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója közölte azon a múlt heti sajtótájékoztatón, amelyen a szeptember 20-án történtekről számolt be.

Arcah végnapjai

Alighanem az örmény–azeri konfliktus utolsó felvonásához ­érkeztünk a múlt héten. Azerbajdzsán visszanyerte ellenőrzését Hegyi-Karabah, a területén lévő, örmény többségű, s az 1992–1994-es háború óta magát függetlennek tudó enklávé ­fölött. Lesz-e maradása az itt élő 120 ezer örménynek, hogyan tékozolta el utolsó szövetségesét a térségben Moszkva, és ­maradtak-e jó fiúk a történet végén?

Herszoni történet

A háború alatt Herszon lakosságának java része elmenekült, csak néhány tízezren maradtak és dacoltak a megszállókkal. Olena férje nem sokkal azután halt meg, hogy az orosz hadsereg elfoglalta a várost.

Nicsak, ki hallgat?

„Ma Magyarországon, ahol az állami beruházások még mindig jelentős mértékűek, ahol kormány által támogatott hitelkonstrukciók működnek, ahol az adórendszer kevéssé stabil, ahol állami cégek hiteleket vesznek fel üzleti bankoktól; nos, egy ilyen gazdaságban elég tág tere van annak, hogy alkuk köttessenek a kormány és a bankok között.”

"Amióta az eszemet tudom, Orbán a miniszterelnök"

  • Dusza Erika

A TASZ a napokban osztotta ki az idei SZABAD-díjakat, a fiatalok kategóriában a jelöltek között volt az ADOM Diákmozgalom is. A szervezet 16 esztendős kommunikációs vezetőjével és borsodi koordinátorával, Merucza Tibor Alexszel a fiatalok közéleti aktivizmusáról, személyes indíttatásról, jövőképről beszélgettünk.

Új szelek

Érezhetően megélénkült a kádermozgás Dunakeszi és Göd térségében, miután nyáron igazságügyi miniszterré nevezték ki Tuzson Bence országgyűlési képviselőt. Dunakeszin bizonytalanná vált a kormánypárti polgármester újraindítása, a város fideszesei pedig közben Gödöt is „felügyelik”.

„Uram, nem csak fólia lesz itt”

Dolgozni jöhet, de munka után menjen vissza a szállására. Vásárolhat a boltban, de eszébe ne jusson körülnézni a falunapon! Akiknek van rá hatalmuk, úgy ­próbálják szabályozni a vendégmunkások életét, hogy ittlétük minél kevesebb ellenérzést váltson ki a ­helyiekből. Mégis akadnak letelepedők.

„Senki sem akar Hollywoodban élni”

Ma forgatókönyvíróként könnyebb betörni Hollywoodba, mint pár évtizede, ám sokkal nehezebb belőle megélni – állítja az Egy kapcsolat szabályai, a Beavis és Butt-head és számos egyéb mű forgatókönyvírója, aki szerint a streamingplatformok fenekestül felforgatták a filmipart, ám közben az írók fizetését elfelejtették megreformálni. Interjú az írósztrájk amerikai résztvevőjével.