Ami a május elsejét illeti, a legtöbb török városban nem volt akadálya az ünneplésnek. Egyedül csak Diyarbakirban tiltották meg a felvonulást, az egyetlen olyan nagyvárosban, amelyben a legális kurd párt, a HADEP adja a polgármestert. Igaz, ünnepelni valójában nem volt mit.

Az ország, alighogy túl van a PKK által gerjesztett polgárháborún, máris belesodródott a Kosovo körüli harcokba. Abdullah Öcalan pere még meg sem kezdődött, annyi azonban bizonyos, hogy Cevdet Volkan főügyész pénteken halálbüntetést kért a fejére. S naponta váltják egymást a tüntetők, nagyobbrészt fiaikat gyászoló katonaanyák, akik a kivégzést ki is akarják erőszakolni. Maga a per május 31-én kezdődik majd, Imrali szigetén, nemzetközi megfigyelők nélkül. S itt vannak a választások is, amelyek eredményeképpen biztosra vehetjük, hogy a Török Köztársaság 56. kormánya eleve halva született. Jelenleg csak annyi bizonyos, hogy a lehető legrosszabbat, az iszlamista-nacionalista koalíciót mindenki el akarja kerülni, maguk az iszlamisták és a nacionalisták is.

Mindkét párt az Ecevit vezette Demokratikus Baloldali Párt (DSP) kezéért liheg, de a kényszerházasság elmaradása esetén egyértelműen Devlet Bahceli MHP-vezért illeti a következő kormányalakítási felkérés. És akkor már csak a zöld-szürke koalíció marad reális alternatívaként. (Valószínűleg erre játszik a jelenlegi török belpolitika leggátlástalanabb alakja, Tansu Ciller is, akit saját pártjának vezetői napi rendszerességgel noszogatnak lemondásra.)

hogy a török biztonsági szerveknek sikerült elkapniuk az anatóliai Escobarként jellemzett Ramazan Yildizt és huszonegy társát, akiket közel egy éve hajszoltak már. Abdullah Catli és Oral Celik után elérte a sorsa a török kábítószer-maffia harmadik fejét is. (Keresztapának ez esetben nem hívhatjuk őket.) Az elmúlt másfél év csendes, az Öcalan-ügy által teljesen elhomályosított eseménye volt az, hogy a török rendőrségnek komoly nemzetközi segítséggel sikerült alaposan szétzilálnia s talán a padlóra is küldenie a szervezett bűnözést. Maga Yildiz korántsem volt fegyveres útonálló, inkább a nagyvonalú üzletember pózában tetszelgett, aki szívesen és sokszor nyúlt a zsebébe, ha közcélokra kellett adakozni.

S ami a legkínosabb, ő finanszírozta az egykori államelnök Turgut Özal fia, Ahmet Özal választási kampányát. Nevezett szülővárosában, Malatyában jutott független képviselői székhez. Rács mögé került az a három terrorista is, akik március 13-án egy piaci robbantásban 13 emberéletet oltottak ki.

Mindezeket leszorítja a címlapokról

Milyen ruhában jelenjék meg a május 2-án esedékes eskütételen a parlament második legfiatalabb tagja, Merve Kavakci? A hölgyet az iszlamista Erénypárt listáján választották képviselőnek. Édesapja, Yusuf Ziya Kavakci az erzurumi egyetem teológiai fakultásának dékánja volt 1974-ben, jelenleg pedig egy texasi iszlám közösség imámja. Édesanyja, Gülseren Kavakci az erzurumi egyetemen németet tanított. Õ volt az első nő, aki Törökországban fejkendőben ült egyetemi katedrára. Lánya pedig az első parlamenti képviselőként szeretné ugyanezt megtenni. És most ezen áll a bál Törökországban.

Félreértés ne essék, a renitens leányzót senki sem kényszeríti arra, hogy kendőt viseljen a fején. Sőt. Lebeszélné erről még a pártelnöke is. Nem csoda, hiszen nem is az ő embere, hanem egy idősödő politikai hulla, Necmettin Erbakan jelöltje volt. Még keményebben szól ellene Ali Riza Septioglu, az alakuló nemzetgyűlés korelnöke. Õ szombaton még szent esküvéssel fogadta, hogy Merve, aki fejkendője alatt a házszabályban előírt kosztümöt, az alatt pedig lazacszín, D jelzésű melltartót visel egyébként, fejkendősen nem tesz esküt a parlamentben. Annyi pedig bizonyos, hogy Mervénk máris az alakuló nemzetgyűlés elnökségének korjegyzői tisztét hagyta ott fejkendőjéért.

Nem úgy, mint a Nemzeti Akciópártot képviselő Nesrin Ünal, aki pártelnöke nyomására

a főkötőt. Pedig őt csak egy sima mezei képviselőség várta. Aki ezt megérti, az legalább este a sötétben, lefekvés után, de még elalvás előtt belesuttoghatja a párnacihájába vagy a kedvese fülébe, hogy érti a török belpolitikát. Vagy legalábbis annyit megtehet, hogy megérti, mit jelent az a szó, demokrácia, törökül. Merve ugyanis arra hivatkozott, hogy a török parlament házszabálya nem tiltja tételesen, hogy fejkendőt viseljen, míg a hivatalos álláspontot képviselő Ali Riza Septioglu parlamenti elnök szerint ezzel az erővel a kötelezően előírt öltöny és nyakkendő mellett bármelyik képviselő

is megjelenhetne az ülésen. Igaz, a nyolc elemit végzett Ali Riza bej, a török parlament közismerten leghülyébb tagja, aki, amikor valamelyik hetvenes évekbeli strandkormányban éppen a meteorológiai ügyekkel megbízott tárca nélküli miniszteri tisztséget viselte, hivatali Mercedese első üléséről kiparancsolta a személyi testőrét, mondván, mit keres az ő helyén.

Mindezek ellenére a többség kifejezetten a köztársasági államforma elleni provokációnak vette Merve megjelenését a parlamentben. Ha ki nem zavarták is, de azt megakadályozták, hogy képviselőként esküt tegyen. A parlamenti botrány közepette, amelyben Ecevit miniszterelnök személyesen is kirohant az új módi ellen, megszületett egy mosoly is.

Valószínűleg nem véletlen, hogy a bölcsen hallgató kisebb pártok mellett éppen az újonnan helyzetbe került Nemzeti Akciópárt (MHP) állt ki Ecevit mellett, akár úgy is, hogy leparancsolta a fejkendőt a saját képviselőnőjéről. Úgy tűnik, hogy mégiscsak összejön a DSP, az ANAP és az MHP furcsa koalíciója.

Erről szólt tehát Merve főkötőjének tanulságos meséje.

Dobrovits Mihály