Mintha Magyarországnak is üzent volna Olaf Scholz: Aki az EU egységét megtörné, elbukik

Külpol

"A közösség továbbra is egységesen kiáll az orosz támadás ellen védekező Ukrajna mellett."

Kudarcra számíthat, aki megpróbálja kijátszani az EU közös külpolitikáját – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár szerdán a szövetségi parlamentben (Bundestag).

A kormányfő az EU-s tagállami vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján képviselendő német álláspontot ismertető beszédében kiemelte, hogy a közösség továbbra is egységesen kiáll az orosz támadás ellen védekező Ukrajna mellett, így 2023-ban 18 milliárd euró hitellel is támogatja az országot.  

Aki pedig azt gondolja, hogy ki tudja játszani a közös kül-, és biztonságpolitikát és "az EU értékeit, amelyek mellett minden tagállam elkötelezte magát", annak tudomásul kell vennie, hogy az ilyen próbálkozások kudarcra vannak ítélve

– mondta Olaf Scholz. Hangsúlyozta, a közösség fenntartja és meg is erősíti Ukrajna támogatását, méghozzá egészen addig, amíg szükséges és amíg Vlagyimir Putyin orosz elnök nem állítja le "brutális háborúját".

Ehhez a támogatáshoz a pénzügyi és humanitárius segítségnyújtás, valamint az Ukrajna önvédelmi képességének biztosítását szolgáló fegyverszállítások mellett az Oroszország elleni szankciók is hozzátartoznak – tette hozzá.

Mint mondta, 2022 "igazi története" abból áll, hogy Vlagyimir Putyin  "egyetlen terve sem valósult meg". Az orosz elnök arra számított, hogy néhány nap alatt elfoglalja Ukrajnát és "a gázcsap elzárásával kiszárítja az európai szolidaritást". Azonban tévesen mérte fel az ukrán nép bátorságát és "demokráciáink karakterét", amelynek része "a nagyhatalmi mániával és az imperializmussal szembeni ellenállás".

Ukrajna így Vlagyimir Putyin számításával szemben kitartóan védekezik a "felperzselt föld politikájával" és a polgári infrastruktúra megsemmisítésére törő "alávaló orosz hadviseléssel" szemben, és "a Nyugat is elfogadta a kihívást" – fejtette ki a német kancellár.

Olaf Scholz az ukrajnai háborúval összefüggő feladatokkal kapcsolatban a többi között arról is szólt, hogy Németország továbbra sem támogatja az importált földgáz árának EU-s szintű hatósági korlátozását. Mint mondta, "nincsenek egyszerű, azonnali megoldások", így a földgáz globális piacán zajló folyamatokba sem lehet beavatkozni az ellátás biztonságának veszélyeztetése nélkül.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Münster egén

Több mint húsz év telt el azóta, hogy az HBO bemutatta Tom Hanks és Steven Spielberg háborús sorozatát, az elég szerencsétlen magyar fordításban Az elit alakulatként futó Band of Brotherst.

Aki soha nem járt Tulsában

  • - turcsányi -

Mathew Brady a fotográfia történetének kétségkívül kimagasló alakja, az első fotoriporter, az első PR-szakember, az első bármi.

Elsüllyedt Budapest

„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla” – írta Hegedűs Géza 1976-ban, A magyar irodalom arcképcsarnoka című portrékötetében. 

Búcsú a gonosztól

A német író, Otfried Preuβler (1923–2013) művei közül itthon leginkább a Torzonborzról, a rablóról (eredeti nevén Hotzenplotz) szóló történeteket ismerjük.

Kedvezmény

Az idén 125 éves Közlekedési Múzeumot bombatalálat érte a 2. világháborúban, az épület és a gyűjtemény nagy része elpusztult. Csak 1965-ben nyílt meg újra, majd ötven éven át működött, a hiányosságai ellenére is hatalmas érdeklődés mellett. A Liget-projekt azonban a Közlekedési Múzeumot sem kímélte, 2015-ben bezárták, 2017-ben lebontották.

Isten nevében

Egy gyermek ára: három miatyánk, két üdvözlégy – pimf összeg, mindenkinek megéri, vevőnek, eladónak, az üzlet hivatalos tanújának (ezúttal a Jóisten az, lakcím, anyja neve, három példányban), de legfőként a Fidesznek. Most még pénzbe se kerül: alsónadrágokban fizetik ki a papságot. Választások jönnek, tartják a markukat, lökni kell nekik valamit, hogy misézés közben rendesen korteskedjenek, Isten akarata szerint.

Távolságtartás

A három még logikus és észszerű. Sőt, a három elvárható (a Tisza Párt és az MKKP potenciális szavazói szemszögéből mindenképpen), s aligha sérelmezhető (a rivális pártok híveinek perspektívájából) – ennyi kerületi polgármesterjelölt kell ugyanis a fővárosi listaállításhoz. És már miért ne állítana listát, miért is ne akarna bejutni a Fővárosi Közgyűlésbe Magyar Péter pártja és az MKKP? Hisz’ nem csak a szűk pártérdek, hanem demokratikus közéletünk, illetőleg közéletünk demokratikusságának imperatívusza is azt követeli, hogy ha egy párt van, létezik és kitapintható közösségi igény is van rá, az méresse meg magát a nemes versenyben, és a verseny legyen nemes!

Mint parton a hal

  • Földényi F. László

Pontosan húsz évvel ezelőtt egy német napilap többeket megkérdezett, mit várunk mi, magyarok a küszöbön álló EU-csatlakozástól. Én akkor habozás nélkül ezt válaszoltam: Komp-ország hajója végre kiköt – Nyugaton. Vagyis: Európában. A Fidesz épp ellenzékben volt. De már jóval korábban kiadta a velejéig antidemokratikus jelszót: „a haza nem lehet ellenzékben”, s előre tudni lehetett, merre kormányozzák majd a hajót, ha újra hatalomra jutnak.

„Mi nem tartozunk bele a nemzetbe?”

A Nemzeti Összetartozás Hídja egyelőre nem annyira a nemzet összetartozását, sokkal inkább azokat az emberi és eljárásjogi anomáliákat testesíti meg, amelyekkel ma Magyarországon egyre könnyebb bármilyen, NER-nek kedves beruházást végigvinni.

Dermedt figyelem

Az elbitangolt ellenzéki szavazók jó részét néhány hónap alatt becsatornázta Magyar Péter és a Tisza Párt. De mire jutnak így az elhagyott pártok?