Interjú

„Nem több mítosznál”

Luke Patey külpolitikai elemző Kína befolyásáról

  • B. Simon Krisztián
  • 2020. június 7.

Külpol

Kína nem lesz a világ új vezetőjévé, legalábbis nem a járvány hatására. Az ázsiai nagyhatalom elismert kutatóját a kínai maszkdiplomáciáról, propagandáról és nyomásgyakorlásról kérdeztük.

Magyar Narancs: A magyar kormány azt hajtogatja, hogy minden segítség keletről, nagyrészt Kínából érkezik. Ez a kínai segítségnyújtás jótékonykodás vagy biznisz?

Luke Patey: Kicsit mindkettő. Nemes dolog, hogy Kína adományokat küld és megkönnyíti az orvosi kellékek értékesítését. Ebben persze az államnál talán még nagyobb szerepet is játszanak az alapítványok, cégek, magánszemélyek. Ezért hálásnak kell lenni. Ha csupán ennyiből állna az egész, azt mondhatnánk, hogy Kína így akar megágyazni a jó kapcsolatoknak Európával és a világ más régióival. De a helyzet ennél bonyolultabb. Sok esetben kis országok és egy meglehetősen autoriter nagyhatalom kapcsolatáról van szó, s ilyenkor elvárás, hogy a megtámogatott országok hivatalosan is kifejezzék a hálájukat Kínának. Ugyanakkor a segítséggel próbálják elterelni a figyelmet arról, hogy az ország nagyon is felelős a járvány kirobbanásáért, közben pedig egyes kínai politikai szereplők – akik feltehetőleg a központi kormányzattól kaptak rá parancsot – nyilvános csatornákon olyan állításokat tesznek, hogy a vírust az Egyesült Államok fejlesztette ki, s valójában Olaszországban tört ki először a járvány, és Kínába is csak onnan gyűrűzött be.

MN: Kit céloz ez a propaganda?

LP: Úgy tűnhet, a saját állampolgáraikkal akarják elhitetni, hogy otthon rózsás a helyzet. De az ország vezetése már megtanulta azt is, hogyan tudja az otthoni politikai modelljét kiterjeszteni külföldre. Ez nem azt jelenti, hogy azt szeretnék, ha a jövőben minél több ország úgy működne, mint Kína, inkább az a cél, hogy egyre több országban normálisnak állítsák be azt, ami Kínában történik, legitim véleményként tűnjön fel a hamis kínai narratíva, s ez csendesítse a nyugati kritikákat. Meg persze örülnének annak is, ha átmenne az az üzenet, hogy Kína milyen hatékonyan kezeli a járványt.

MN: Mennyire vevők más országok minderre?

LP: Kínát főleg az EU-val szemben kritikus pártok és kormányok dicsérik. Ez nem azt jelenti, hogy Kína az úgynevezett maszkdiplomáciájával megnyerte magának ezeket a politikai szereplőket, inkább arról van szó, hogy a szélsőjobboldalnak jól jön, hogy van mivel alátámasztani azt az állítását, miszerint az Európai Unió nem tesz semmit, a valódi segítség máshonnan jön. A megosztottságot és az ellentéteket kihasználva egyes külső szereplők – nem feltétlenül csak Kína – megpróbálják tovább szítani a feszültségeket a tagállamok között. Ráadásul Peking aktivitása nem merül ki a segélyek küldésében: Dániában például sokkal aktívabb most a kínai nagykövet, mint az elődei voltak. Rengeteg interjút ad arról, hogy országa mi mindent tesz az európai államokért, a nagykövetség pedig panasszal él, ha valaki bírálja Peking viselt dolgait. De ezzel csak azt érik el, hogy rossz szemmel néznek Kínára az emberek. Dániában nincs olyan párt, amely a szorosabb kínai kapcsolatokat reklámozná, sőt, mind arra figyelmeztetnek, hogy most még óvatosabbnak kell lenni.

MN: Azt mondta, hogy kis országok és egy autoriter nagyhatalom kapcsolatáról van szó: segítene-e, ha az EU egységesen lépne fel például a védőfelszerelések vásárlásakor?

LP: Egy ideális világban az EU természetesen egységesen lépne fel, de ez sehogy sem akar összejönni. A tagállamok a járvány elején lezárták a határaikat, leállították a gyógyszerek exportját, és csak lassan támadt fel a szolidaritás – jóllehet mindez együtt mostanra már meghaladja a kínai segítség mértékét. Az EU megteszi, amit tud ebben a helyzetben, de amíg a tagállamok nem lesznek hajlandók szorosabb együttműködésre, több nem is telik tőle. És addig olyan külső szereplők, mint Kína vagy az Egyesült Államok, nagyobb sikerrel tudják kihasználni az Európán belüli nézetkülönbségeket. Közben nem is biztos, hogy ez különösebben nagy bajokat okoz, az EU jól tud működni így is, miközben Kína sokszor önmaga legnagyobb ellensége. Ezt jól látni Közép-Európában is, ahol az együttműködés Kínával még mindig nem számottevő. Hiába rendszeresek a találkozók Kína, illetve az EU keleti tagjai és több balkáni ország között a 16+1 programban, Közép-Európába elenyésző százaléka jut Kína európai befektetéseinek. Nem éri meg mindenáron Kínának kedvezni és elfogadni a kínai játékszabályokat – ettől még nem jönnek a befektetések. Sőt, épp azoknak az országoknak élénk a gazdasági kapcsolata Kínával, amelyekkel konfliktusai is akadnak, például Franciaországnak vagy Németországnak. Kína a maga érdekei szerint cselekszik: ha nincs komolyabb gazdasági ráció csehországi vagy magyarországi jelenlétében, akkor oda nem invesztál. Ráadásul a legtöbb országnak nem az az érdeke, hogy hiteleket kapjon Kínától, hanem hozzá akar férni a hatalmas piachoz, de a legtöbbjüknek ez sem jöhet össze. Ha ez nyilvánvalóvá válik számukra, megváltozik a politikájuk. Ez Csehországban már látszik is, Prága visszavett Kína-barát narratívájából. Talán megérezték, hogy komolyabb gazdasági előnyök híján nincs értelme visszafogni a kritikát, vagy Tajvan ügyében Kínának tetsző álláspontot képviselni.

MN: Sok ország azért óvakodik felszólalni Kína ellen, mert félnek a bosszútól. Amikor Norvégia Nobel-békedíjat adott Liu Hsziao-po emberi jogi aktivistának, Kína gazdasági bojkottal sújtotta az országot.

LP: Az, hogy komoly gazdasági szankciók várnának a Kínát feldühítő európai országokra, nem több mítosznál. Az európai kereskedelem mindössze 5,5 százaléka irányul Kínába, tehát Peking, ha akarna, sem tudna komoly szankciókat alkalmazni egyik európai gazdasággal szemben sem. A norvég konfliktus is kimerült annyiban, hogy Kína leállította az onnan származó lazacimportot – de a haltenyésztés kis része a norvég gazdaságnak, ráadásul a lazac iránti kereslet annyira nagy, hogy a tenyésztők könnyen találtak új vevőket. Ausztrália nemzetközi vizsgálatot tervez indítani arról, hogyan terjedt el a vírus, cserébe Kína azzal fenyeget, hogy leállítja az ausztrál bor és marhahús importját. De ez nem fogja megrázni az országot. A saját rossz gazdasági döntéseinkkel sokszor többet ártunk magunknak, mint Kína a bojkottjával. Erre jó példa, hogy európai cégek csak úgy tudnak befektetni Kínában, hogy a piaci hozzáférésért cserében közös vállalkozást hoznak létre egy helyi céggel. Ezzel a technológiájukat és a tapasztalataikat is átruházzák a kínai partnerre, s az ezután simán megteheti azt is, hogy kiszorítja a külföldi partnert.

MN: Mit gondol a járvány kínai kezeléséről?

LP: A fertőzöttségi adatok, a halálozási számok magasabbak lehetnek, mint amennyit a jelentéseikben írnak. Mindenhol halnak meg olyan emberek, akiket nem teszteltek és nincsenek benne a statisztikában. De a legtöbb országban a civil társadalom legalább utánajárhat a statisztikáknak. Kína most meg akarja mutatni, hogy ők jobban kezelik a járványt, mint Spanyolország, Olaszország vagy az Egyesült Államok.

MN: Hogyan próbálja Kína befolyásolni a szomszédos országokat? Próbálja növelni Észak-Korea feletti befolyását, és a hongkongi ellenzéket is nagyobb nyomás alá helyezi.

LP: Peking kihasználja, hogy a nemzetközi közvélemény a járvánnyal van elfoglalva. Most alig figyeli valaki arra, hogy mi történik Hongkongban, tehát ez jó pillanat a nyomás fokozására. De Ázsia egészét nézve azt látjuk, hogy Kína nemigen tudta növelni a befolyását. A globális irányító pozícióhoz először a többi nagy ázsiai államot – így Japánt, Indiát, Indonéziát, sőt, még Ausztráliát is – meg kellene győznie arról, hogy kiérdemelte a vezető szerepét. De pár kezdeti pozitív jel ellenére egyre jobban kiéleződnek az ellentétei ezekkel az országokkal. Egy friss Gallup-felmérés szerint a nagyobb ázsiai országokban mind többen utasítják el Kína vezető szerepét. A lakosság egyre kritikusabb lesz, ami komoly veszélyforrás is lehet, hiszen a régió tele van biztonsági kockázatokkal. A Kelet-kínai-tengeren és a Dél-kínai-tengeren a járvány ideje alatt japán, vietnami és dél-koreai hajókkal is akadtak Pekingnek konfliktusai. Lehet, hogy Kína azért, mert Washington nem próbál meg világszinten fellépni a járvány ellen, most meg akarja mutatni, hogy ő lehet az új bajnok. De ez a vágyuk nem látszik teljesülni. Már csak azért sem, mert a vezetése nem akarja elfogadni, hogy globális szuperhatalomként az országnak képesnek kell lennie elfogadni a bírálatot, hajlandónak kell lennie a kompromisszumra, és meg kell győznie a többi országot arról, hogy rábízhatják magukat.

MN: Ha nem is válik a világ új vezetőjévé, nőhet-e gazdasági ereje és befolyása?

LP: Nem hiszem. Számos nyugati kormány megfogalmazta már, hogy a létfontosságú iparágnak – például a gyógyszergyártásnak – át kell szervezni a termelési láncát, el kell szakadnia Kínától. A kormányaink aggódni kezdtek azért, mert túlságosan kiszolgáltatjuk magunkat a kínai gyártásnak. Jelenleg a félkész, köztes termékek egyharmada érkezik Kínából: gyógyszeralapanyagok, laptopakkumulátorok, autóalkatrészek, és így tovább. Ez sok. De ha egyes országok azt gondolják, hogy nem bízhatnak meg Kínában, akkor elkezdik kiépíteni a saját ipari kapacitásaikat, vagy összefognak a szomszédaikkal. Lehet, hogy ezek a cégek nem lesznek annyira olcsók, hatékonyak vagy nyereségesek, mintha Kínában lennének, de az állam tud rajtuk segíteni. Japánban például állami hozzájárulásokkal próbálják rávenni a helyi cégeket, hogy költöztessék haza a gyártást. A dán miniszterelnök is arról beszélt nemrégiben, hogy egy ország, ha meg akarja gyógyítani az állampolgárait, nem engedheti ki a kezéből a gyógyszergyártást. Hollandia például átnevezte a tajvani érdekképviseletét, most úgy hívják Netherlands Office Taipei, amitől az iroda egy hivatalosabb, nagykövetségi jelleget kapott – válaszul a pekingi Global Timesban, a kommunista párt hivatalos lapjában azt pedzegették, hogy Kína ne adjon el egészségügyi cikkeket Hollandiának. Ezek után kötve hiszem, hogy Hollandia úgy gondolná, biztonságos lehet számára, ha a gazdasága továbbra is a kínai importtól függ. Összességében nem hiszem, hogy a világ országai a mostani helyzetben megpróbálnák még szorosabbra fűzni a kapcsolataikat Kínával, éppen ezért a gazdasági ereje sem fog látványosan nőni. A járvány megmutatta, hol vannak a gyengéink, és most megpróbálunk ezeken változtatni.

Névjegy

Luke Patey a Danish Institute for International Studies (DIIS) vezető elemzője és a University of Oxford energiatudományi intézetének vezető kutatója. Kína világpolitikai szerepét, befektetéseit, kül- és biztonságpolitikáját kutatja. Első könyvében azt vizsgálta, hogyan verseng a szudáni olajért Kína és India, új könyve pedig How China Loses (Hogyan veszít Kína) címmel az idén jelenik meg. Véleménycikkeit egyebek mellett a The New York Times, a Financial Times, a Foreign Policy és a Foreign Affairs hasábjain publikálja.

Figyelmébe ajánljuk

Miénk itt a vér

  • - turcsányi -

A papa mozija ez. Nem pont a formula hagyományos értelmében, sokkal inkább szó szerint. A hatvanas évek közepén az olasz anyakönyvi hivatal kigyűjtötte a Sergio keresztnevű polgárokat, s mindegyiket hatóságilag kötelezték arra, hogy spagettiwesterneket készítsenek.

Megszemélyesített dokumentumok  

„Boldog magyar jövőt!” – olvassuk a feliratot Chilf Mária kollázsán, ahol egy felvonuláson Lenin, Rákosi és Sztálin fényképét viszik a munkások és az úttörők, nyomukban a ledöntött Sztálin-szobor feje gurul egy tankkal a háttérben.

Építő játék

  • Kiss Annamária

Horváth Csaba rendező-koreográfusnak, a Forte Társulat művészeti vezetőjének színházában legalább annyira fontos a mozgás, mint a szöveg, nem csoda, hogy ezen az estén, a mozgásszínházas tempóhoz kevéssé szokott kőszínházas társulati tagoknak melegük van.

„Megeszi a kígyót”

Alighanem a magyar kultúrára korábban is jellemző, az utóbbi időben pedig mintha még erőteljesebben megjelenő befelé fordulás miatt lehet, hogy egy olyan jelentős életmű, amilyen Ladik Kataliné, egyszerűen nem találja meg benne a helyét – holott minden adott lenne hozzá.

Halk, mély morgás

Szentesen két bulltípusú kutya kijutott az utcára, halálra mart egy férfit és örök életére megnyomorított egy nőt. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért a gazdára, akinek fogalma sem volt arról, mire képesek a házőrzői, és milyen nevelésre lett volna szükségük.

 

Hídpénz

„Az önkormányzat egy olyan fejlesztést kíván megvalósítani, hogy a Szárhegyet és a Vár­hegyet összekötnénk egy függőhíddal."

Az arany csillogása

Emlékszik még bárki is arra, hogy mikor volt az a „vizes” világbajnokság Budapesten, amikor a toronyugráshoz a Dunába húztak fel egy ménkű nagy tornyot, hogy az majd milyen jól fog mutatni a világmindenség összes televíziós készülékén?

Csak a szégyen

Egy héttel ezelőtt az ENSZ Közgyűlése elfogadta azt a határozatot, amely július 11-ét a srebrenicai népirtás emléknapjává nyilvánítja.

Feltétlenül, de nem mindenképpen

A németek sohasem fogják megbocsátani a zsidóknak Auschwitzot – hangzik egy ismert, vitatott eredetű bon mot. Mint sok más általánosításban, ebben is lehetett igazság, amíg maguk a tettesek és a nácikkal együttműködők értelmezték úgy bűneiket, hogy a végén valahogy mégis a zsidók legyenek a hibásak. Gyermekeik és unokáik azonban már elfojtás vagy kivetítés nélkül tekinthettek a népirtásra, és vonhatták kérdőre felmenőiket.

Szerelem és politika

„Ötvenegy éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Tánczos Gábor, az Országos Pedagógiai Intézet munkatársa, a Győrffy kollégium volt tagja, ismert publicista. A pedagógián kívül behatóan foglalkozott a NÉKOSZ történetével és a romániai magyar kultúrával.”

 

Előrehozott 2026

Olyan intenzitással történnek az események a magyar belpolitikában az utóbbi hónapokban, hogy immár komolyan felvethető: Orbán rendszerét akár a 2026-os általános választások előtt is le lehet váltani. Ideje hát gondolkodni ilyen forgatókönyveken is.