Tartalom

MaNcs 32. évf. 19. sz. (2020-05-07)

Publicisztika

László Csaba

Publicisztika

Lerántjuk a leplet a második Soros-tervről!

A nagy kamatsvindli!

Úgy egy éve lehetett. Épp kosárlabdaedzésre készültünk, amikor néhány csapattag arról kezdett beszélgetni, milyen szép is az, hogy ilyen jó kis kamatot fizet a magyar költségvetés a szuperállampapírra, a MÁP Pluszra.

A szerk.

A szerk.

A szerk.

„Engem és országomat”

Kezdjünk egy találós kérdéssel. Ki mondta ezt? „Magyarország és Lengyelország példája igazolja, hogy különböző szóbeli vagy írásbeli büntetések már nem elegendőek, s igenis ki kell találni egy rendszert, amely az uniós pénzek megvonását is lehetővé teszi.”

A szerk.

A szerk.

Az egypártrendszer ünnepe

A múlt szombaton ünnepséget tartottak a parlamentben. A megjelent képviselők és egyéb főhivatalnokok a rendszerváltás utáni első szabadon választott Országgyűlés 1990. május 2-i alakuló ülésére emlékeztek. Elfogadtak egy politikai nyilatkozatot is, amelyet nyolc kormánypárti képviselő (köztük Orbán Viktor és Kövér László) javasolt.

Egotrip

Egotrip

Szécsi Noémi: Nem és nem

Nincs engedés, küldés van

Utolsó emlékeim egyike abból a világból, amikor még vadidegen emberekkel lehetett találkozókat szervezni és nyilvános létesítmények asztalainál kávét és más italokat fogyasztani a társaságukban, a Bródy Lili unokaöccsével folytatott beszélgetés.

Egotrip

Várhegyi Éva: Ekotrip

Ki nyer ma?

Megkésve bár, de Magyarországon is megszülettek a koronavírus-járvány gazdasági hatásait tompító kormányzati és jegybanki intézkedések. Sokan értékelték már a beindított programokat – e lapban legutóbb Chikán Attila.

Külpol

Interjú

Külpol

„Nem több mítosznál”

Luke Patey külpolitikai elemző Kína befolyásáról

Kína nem lesz a világ új vezetőjévé, legalábbis nem a járvány hatására. Az ázsiai nagyhatalom elismert kutatóját a kínai maszkdiplomáciáról, propagandáról és nyomásgyakorlásról kérdeztük.

Belpol

Belpol

Katona civil ruhában: hátrébb lépett a CÖF-ös Csizmadia László

Csendben visszavonult a Nemzeti Együttműködési Alapot (NEA) irányító Tanács elnöki posztjáról a 73 éves, a civil szektorba 12 éve bekapcsolódó, de ebből 10 évet döntéshozói pozícióban és reflektorfényben töltő Csizmadia László. Az ő nevéhez fűződik a civil források pártszempontok szerinti elosztásának levezénylése.

Mi vár ránk a lazítás után?

Belpol

Próba, szerencse

A kormány megkezdte a társadalmi érintkezést korlátozó járványügyi intézkedések óvatos enyhítését. Egy konferencián a tudományos háttérmunkába is bepillantást engedett, az újraindítás pontos stratégiáját azonban továbbra sem ismerjük.

Zene

Interjú

Zene

„Mindig lassabban mozdul”

Bella Máté zeneszerző

Fiatal, sikeres és sokat foglalkoztatott komponista, aki szívesen áthidalná a generációk és a zenei műfajok közötti szakadékokat. A komolyzenei munkák mellett olyan slágereket is jegyez, mint például Rácz Gergő Mostantól című száma.

Interjú

Zene

„Egész nap csak úszni az óceánban”

György Andi hegedűs, énekesnő

Animációs filmkészítőnek és grafikusnak tanult, éveket húzott le irodistaként, míg eldöntötte, hogy főállású zenész akar lenni. Szerencsét próbált a Kanári-szigeteken, ahol paradicsomi élete volt, nemrég mégis hazaköltözött.

Interaktív
Könyv

Interjú

Könyv

„Mindannyian növénylünk”

Sirokai Mátyás költő

Az emberiségtől már a korábbi köteteiben elbúcsúzott, új könyvében a növénnyé változáshoz igyekszik nyelvet találni. Életmódgurunak beillő írókról, fára mászásról és a gyakorlás elméletéről is beszélgettünk vele.

Könyv

Könyv

Organikus automata

Szijj Ferenc: Igazi nevek

Látványos fordulatok nincsenek Szijj Ferenc költői életművében, ami nem jelenti azt, hogy verseskötetei ne volnának mindig meglepőek.

Vészhelyzeti pénzosztás a PIM égisze alatt

Könyv

Nem bízzák a véletlenre

A tömegrendezvények és közösségi programok elmaradása nemcsak az előadóművészeket érinti érzékenyen, de az írókat is. Habár a folyóiratok és a könyvkiadók nem álltak le teljesen, a Könyvfesztivál és a Könyvhét kiesése mindenkinek jelentős veszteséget okoz. Kin segít a minimális állami beavatkozás?

Könyv

Könyv

Szétesőben

Per Petterson: Férfiak az én helyzetemben

Míg a norvég szerzőnek világsikert hozó, kevés szereplőt mozgató, szikár és gondosan felépített szerkezetű Lótolvajokat egyes kritikusai regényhosszúságú novellához hasonlították, a Férfiak az én helyzetemben inkább rövid történetek füzérének tekinthető. Az alig 300 oldalas regény követhetetlen logika alapján tagolódik hat részre és 30 fejezetre, a szakaszok között – sőt néha azokon belül is – az elbeszélés folyamatosan ugrál az időben, az olvasó nemegyszer szilárd tájékozódási pont nélkül találja magát, ha az események sorrendjét kutatja.

Képzőművészet

Interjú

Képzőművészet

„Legalizált határsértés”

Ulrich Gábor grafikus, animációs filmrendező, szobrász

Új rövidfilmje, a Dűne kapcsán Ulrich Gábor grafikussal absztrakcióról, boldog gátlástalanságról és az animációs filmek magyar helyzetéről is beszélgettünk.

Tudomány
Lélek

Szerencsejáték-függőség karantén idején

Lélek

Partiban maradni

A kaszinók és játéktermek többsége először csak felfüggesztette az élő játékot, majd be is zárt. A játékfüggők számára maradt az online kínálat, ám az még kockázatosabb, mint a személyes vagy offline játék, fogadás.

Lokál
Mikrofilm