Mladjan Dinkic néhány nappal korábban valóban kemény szavakat használt a Westdeutsche Allgemeine Zeitung (WAZ) médiacsoport szerbiai kivonulásával kapcsolatban. Régi motoros gazdasági vezetőtől talán valóban meglepő volt hallani, ahogy újságírók előtt kiátkozza országa egyik legnagyobb német befektetőjét, és azzal vádolja meg, hogy kétes figurákkal szövetkezve építette üzletét.
Kivonulás, bevonulás
Az Európa keleti felén is aktív német lapkiadó vállalat június elején jelentette be, hogy kivonul a szerb piacról, eladja a két vezető szerbiai napilap, a belgrádi Politika és az újvidéki Dnevnik (Napló) kiadóiban szerzett 50 és 55 százalékos üzletrészét, illetve a Stampa nevű országos hírlapterjesztő hálózatot. Kezdetben keveset lehetett tudni a kivonulás motivációiról, csak annyit, hogy Bodo Hombach, a WAZ ügyvezető igazgatója személyesen Boris Tadic szerb elnöknek küldött bizalmas levelet az ügyben - a levél tartalmát azóta is találgatják a szerb sajtóban.
A belgrádi kormány kezdetben "egyszerű, mindennapos gazdasági döntésnek" nevezte a WAZ kivonulását, és a német sajtóban is felmerült, hogy a kiadó szerbiai, netán otthoni gazdasági nehézségei állnak a háttérben. Ám Hombach mást nyilatkozott a német Handelsblatt hasábjain: "[Szerbia] az a hely, ahol a hatalommal való viszszaélés, a kormány és oligarchák közötti titkos kapcsolatok akadályozzák a médiacsoport üzletét." Dinkicnek pedig azt üzente, hogy jobban tenné, ha inkább ráhatna "egy neves szerb oligarchára," hogy adja vissza a pénzüket. "Ha el is hagyjuk a szerb piacot, kisemmizni nem hagyjuk magunkat" - fogalmazott.
Szó, ami szó, kilencéves szerbiai jelenléte alatt a WAZ környékén megfordult néhány oligarcha és egyéb kétes személy. Nem feltétlenül azért, mert Hombachék kedvelik ezeket e figurákat, sokkal inkább azért, mert a Balkánon legalább annyira státusszimbólum médiatulajdonosnak lenni, mint focicsapatot birtokolni. (A szerbiai és Crna Gora-i oligarcha- és maffiavilágról lásd korábbi enciklopedikus cikkeinket: Dohányon vett honvédelem, 2008. decemer 18., és "Keselyűhad száll alá", 2009. február 12.)
Az első oligarcha, illetve ahogy a szerb köznyelv nevezi őket az angolból átvett, japán eredetű szóval: "tájkún," már a kezdetek kezdetén feltűnt a WAZ környékén. A Stampát a WAZ éppen egy ilyen kétes figurától, bizonyos Darko Sarictól, pontosabban az általa birtokolt offshore cégektől vásárolta meg. Saric ellen jelenleg nemzetközi elfogatási parancs van érvényben, a belgrádi ügyészség szerint ő a szerb kokainbáró. Saric a Stampát annak idején a Bokan családtól szerezte meg, márpedig Vladimir "Valja" Bokan, a családfő becsületes cigarettacsempész volt. Nem is ágyban, párnák között halt meg, hanem - azóta is ismeretlen tettesek - legéppisztolyozták athéni lakása előtt.
A Stampa mellett a Politika napilap 50 százalékos részesedése a WAZ legfőbb szerbiai értéke. Ez az újság Szerbia egyik legrégibb sajtóterméke, a milosevici időkben egyértelműen a vezér szócsöve volt. Példányszáma a korszak végére 100 ezerre esett vissza - korábban napi negyedmilliót is eladtak belőle. A WAZ a Politika állami tulajdonú kiadójának felét privatizálta 2002-ben, nem sokkal azelőtt, hogy Bodo Hombach került a német cég élére. Hombach korábban német szociáldemokrata politikus volt, Gerhard Schröder közeli tanácsadója - 1999-ben pedig az akkor létrehozott Délkelet-európai Stabilitási Paktum első embere lett. Mozgalmas éveket élt, a kosovói háború, később Milosevic bukása is ebben a pozícióban találta. Ekkor került baráti kapcsolatba az akkori ellenzék vezetőjével, Zoran Djindjic későbbi szerb miniszterelnökkel.
Hombach, aki otthonosan mozgott a posztmilosevici politikai elit tagjai között, a korábban Bulgáriában sikerrel alkalmazott WAZ-taktikát követve a napilappiac legnagyobb szereplőit szerette volna felvásárolni. A már megszerzett Politika és az ország leggazdagabb régiójában, a Vajdaságban piacvezető Dnevnik mellett a legnagyobb példányszámú napilapot, a Vecernje Novostit (Esti Hírek) célozta meg.
Üzleti fogások
A Vecernje Novosti Milosevic alatt szintén a kormánypropaganda eszköze volt, a tehetséges szerb photoshopművészek gyakorlatozásának egyik színhelye; például Slobo végnapjaiban ők tuningolták fel a 15 ezres beranei nagygyűlés fotóanyagát százezres tömegre - bár a szónok körül ismétlődő arcok és épületrészletek már akkor is inkább nevetség tárgyát képezték. Ám ezek az idők már elmúltak, jelenleg valószínűleg a tabloid formátumú Novosti a legolvasottabb szerb nyelvű napilap - azért valószínűleg, mert Szerbiában nincs a példányszámot auditáló intézmény.
Amikor többéves várakozás után 2006-ban a kormány végül megkezdte a Novosti privatizációját, a WAZ tudomására jutott, hogy az akkori miniszterelnök, Vojislav Kostunica nem nézné jó szemmel, hogy a németek ekkora részesedést szerezzenek a napilapok piacán. A kormányzati ellenállást érzékelve a WAZ meredek stratégiát dolgozott ki: nem akart úgy járni, mint Bulgáriában, ahol a versenyhivatal épp akkoriban kötelezte a médiabirodalom karcsúsítására.
Először is, még 2002-ben 500 ezer eurós tanácsadói szerződést kötött a lap igazgató-főszerkesztőjével, Manojlo Vukotictyal, és ebből legalább 75 ezret ki is fizetett neki. A B92 belgrádi hírportálon nemrég napvilágra került szerződés egyik érdekes eleme, hogy a pénzt nem szerb, hanem olasz és magyar bankokban vezetett számlákra utalta a WAZ, nyilván a szeplőtlen transzparencia jegyében.
Másodszor, a Novosti várva várt tőzsdei bevezetésének hírére a WAZ három szerb tájkúnnal szövetkezett, akiket annak idején még Hombach kormányközeli barátai ajánlottak a cég figyelmébe. A 26 millió eurós ügylethez a WAZ titokban, gyakorlatilag strómanként használta fel a három mágnást: Stanko "Cane" Suboticot, Miroslav Miskovicot és Milan Bekót (róluk lásd Kis tájkúnhatározó című keretes anyagunkat). A felkínált 63 százaléknyi részvényt nagyjából 25-25-13 arányban végül Beko három osztrák bejegyzésű cége vásárolta fel - úgy tűnik, a WAZ pénzéből, bár egy interjúban Subotic azt állította, a 26 millió konkrétan az ő páncéljából származik, legalábbis ő vállalt garanciát a Miskovic-Beko-páros tranzakcióiért.
A részvények azonban soha, semmilyen formában nem kerültek a WAZ tulajdonába. Menet közben ugyanis egy kósza letartóztatási parancs miatt Subotic kiesett a játékból: az ügyészség szerint ő a jugoszláv cigarettacsempész-maffia feje. Subotic vagyonát elkobozták vagy befagyasztották, így az előzetes tervek meghiúsultak, Miskovic és Beko nem tudta hozzá áttolni a részvényeket, de - a versenyhivatal hozzájárulása nélkül - a WAZ sem tudta azokat a nevére íratni.
Lehúzva
Idén júniusban tehát a WAZ szerbiai helyzete a következőképpen festett. Van ugyan egy terjesztőhálózata és két fontos lapja, de mindkettő felesben az állammal. A koronaékszert, a Vecernje Novostit pedig sehogyan sem tudja megszerezni: egyrészt mert a helyi versenyhivatal majd két éve húzza-halasztja a döntését, másrészt a részvények is strómanoknál vannak, akik igazából tájkúnok. Akik a náluk lévő, 26 millió euró értékű Novosti-részvény ellenére is egyre ritkábban veszik fel a telefont, ha Essenből, a WAZ központjából keresik őket. A stróman-tájkúnok tevékenységét pedig egy harmadik stróman, aki szintén tájkún, mellesleg körözött cigarettacsempész garantálja. (Vagy sem.) Eközben a szemtelen konkurens sajtó folyton előveszi a WAZ-cal kapcsolatba került tájkúnok és egyéb szerzetek listáját, ami egyre kínosabban érinti a céget.
Semmi kétség, egy reputációjára adó német vállalat ezen a ponton teljesen logikusan dönt a kivonulás mellett. Szerb iparági elemzők szerint a WAZ úgy 120 millió eurót fektetett be Szerbiában, de a tulajdonában lévő részvények eladásából legfeljebb 60 milliót tud azonnal kivenni. Ráadásul papíron a Novosti-részvények is Milan Beko tulajdonában vannak - igaz, a három osztrák Beko-cég közül egyet, bizonyos Ardus nevezetűt már jogi úton megszerzett a WAZ.
A történetnek sem anyagi, sem erkölcsi nyertese nincs. A WAZ meglehetősen dicstelenül, üzleti céljai elérése nélkül, befektetéseiért tájkúnokkal pereskedve, a politika fejcsóválása közepette hagyja el Szerbiát. Az igazi vesztes azonban Szerbia: a Miskovic-féle alakok intenzív jelenléte a befektetők szempontjából eddig is aggasztó volt, szerepük és viselkedésük a WAZ-ügyletben pedig komoly súllyal jelenhet meg a jövőbeli szerbiai tőkekihelyezések kockázatelemzése során - a piros mezőben.
Kis tájkúnhatározó
Miskovic - aki annak idején egy Milosevic-kormánynak is tagja volt - ma a szerbiai élelmiszer-nagy- és -kiskereskedelemben élet-halál ura (saját hipermarketláncán, a Tempón kívül három vezető szupermarket-hálózat, a Maxi, a C-Market és a Pekabeta is a tulajdona), de vannak plázái, biztosítója és egyéb érdekeltségei. Saját, különbejáratú bankja, a Delta többségi tulajdonát a Banca Intesának adta el 2005-ben.
Miskovichoz hasonlóan Subotic is kiterjedt gazdasági tevékenységet folytatott, egyebek mellett a Futura Plus nevű trafiklánc, húsfeldolgozó, szállodák is voltak a birtokában. Korábban is üzleti kapcsolatban állt a WAZ-cal, hiszen a Futura Plus is terített újságokat, s ráadásul megkapta a Politika kiadójától annak saját tulajdonú kioszkjait is. Subotic ellen azóta nemzetközi elfogatóparancs lépett érvénybe: a szerb ügyészség szerint ő lenne a hírhedt "dohánymaffia" feje. Egy ízben a moszkvai repülőtéren őrizetbe is vették, de aztán szabadon engedték. Jelenleg bujkál - Nebojsa Medojevic, a montenegrói ellenzék vezetője szerint egy rendőrségi villában, a montenegrói Zabljakban. (A Jugoszlávia elleni gazdasági embargó alatt Montenegró félhivatalosan az állami szintre emelt cigarettacsempészetből élt, az 1991 óta folyamatosan hol miniszterelnöki, hol államelnöki pozícióban lévő Milo Djukanovicot 2003-ban a nápolyi ügyészség "több milliárd euró értékű" csempészettel vádolta, de 2009 áprilisában - egy hat és fél órás kihallgatás után - végül ejtette a vádat.)
Milan Beko sem az a kiköpött európai üzletember - neki is volt egy kis fiatalkori botlása, amikor Milosevic privatizációs minisztereként szolgált. A belgrádi Ekonomistnak júniusban adott interjújában saját magát nevezte tájkúnnak. Bár Beko szerint fontos tény, hogy ő nem Milosevic tájkúnja, hanem inkább Tadicé, azt már nem árulta el, milyen cégekben vannak érdekeltségei. Egy biztos: ő a belgrádi kikötő privatizációjának nyertese, nem mellesleg Milosevictyel tandemben. Amely kikötő egyébként leginkább remekül fejleszthető ingatlanként érdekes: a lerobbant belvárosi ipari komplexum épületként vagy vállalatként szinte értelmezhetetlen, ám a helyén príma építési telkek alakíthatóak ki. Már ha valakinek megvannak a kapcsolatai az ingatlan átminősítésére. És nekik megvannak.
A WAZ a nemzetközi színtéren
A Westdeutsche Allgemeine Zeitung (WAZ) a II. világháború után, a brit katonai kormányzattól kapott engedéllyel 1948. április 3-án jelent meg először. A 70-es évek közepén már több helyi lapot ad ki, és megszületik a WAZ-módszer: a kisebb lapok osztoznak a költségeken (nyomtatás, terjesztés, adminisztráció), de a szerkesztőségek egymástól függetlenek. A WAZ 1987-ben kezd nemzetközi terjeszkedésbe, Ausztriában, majd 1990-ben Magyarországon is megjelenik a dunántúli megyei és városi lapokkal. A Balkánon elsőként Bulgáriában vásárol be 1996-ban. Ezután sorra következik több kelet-európai ország Romániától Oroszországig. Bulgáriában, Macedóniában, Montenegróban, Horvátországban a helyi lappiac domináns szereplője. A cégcsoport 26 napilapot és számtalan magazint ad ki a térségben. Magyarországon 2003-ban megvásárolta a HVG 75 százalékát. Bár korábban felmerült, hogy a WAZ egész Kelet-Európából kivonul, Bodo Hombach határozottan cáfolta ezeket az értesüléseket.
