Országszerte tüntettek Lengyelországban az abortusztörvény miatt

  • MTI
  • 2021. január 30.

Külpol

A rendőrség könnygázt vetett be a tüntetők ellen.

Könnygázt vetett be a lengyel rendőrség péntek este Varsóban a tüntetők ellen, akik az alkotmánybíróság abortusztörvénnyel kapcsolatos ítéletének hatálybalépése miatt tiltakoztak.

 A Nők Sztrájkja nevű feminista mozgalom által szervezett tüntetés késő este kezdődött a lengyel fővárosban, a tiltakozók füstfáklyákkal, zászlókkal és transzparensekkel érkeztek a demonstráció helyszínére. A mintegy ezerfős tömeg lezárta a főváros egyik központi körforgalmát, majd felvonult az egyik forgalmas utca úttestén kormányellenes és abortuszt pártoló jelszavakat skandálva. A rendőrök útját állták a demonstrálóknak, és megpróbálták elvágni őket a menetet felvezető gépkocsitól, ahonnan hangosbemondóból irányították a tömeget. Ekkor kisebb dulakodás támadt, a rendőrök könnygázt vetettek be a tüntetők ellen. Egyes hírügynökségi jelentések szerint megsérült Marta Lempart, a Nők Sztrájkja mozgalom egyik vezetője.

    A hideg idő ellenére több városban voltak tüntetések, így Wroclawban, Krakkóban és Gdanskban is.

    Lengyelországban szerdán lépett hatályba az októberi alkotmánybírósági döntés, amely szerint nincs összhangban a lengyel alaptörvénnyel a terhességmegszakítást beteg magzatok esetén megengedő előírás. Az alkotmánybírósági döntés aznap este jelent meg a kormányközlönyben, és azóta tartanak a tüntetések Varsóban és más lengyel nagyvárosokban.

    Az alkotmánybíróság által kétségbe vont előírás annak a három kivételnek az egyike, amelynek megléte esetén az 1993 óta Lengyelországban érvényes abortusztörvény engedélyezi a terhességmegszakítást. A művi abortusz továbbá akkor is lehetséges, ha az anya élete vagy egészsége veszélyben forog, illetve ha a megfogant élet bűncselekmény - nemi erőszak vagy vérfertőzés - következménye. A döntés hatályba lépését megelőző indoklásban az alkotmánybíróság leszögezte: a magzat súlyos sérülésének vagy gyógyíthatatlan betegségének valószínűsítése nem elegendő indok ahhoz, hogy a születése előtt álló embert megfosszák életétől.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.