Palesztinbarát tüntetésből lett belpolitikai vita

  • Narancs.hu/MTI
  • 2021. május 14.

Külpol

Döntött a bíróság: nem lehet megtartani a demonstrációt.

Párizsban tüntetést szerettek volna tartani az izraeli–palesztin konfliktus miatt, a palesztin fél mellett, de Gérald Darmanin belügyminiszter kérésére a rendőrség nem engedélyezte a demonstrációt. A francia kormány tagja arra hivatkozott, hogy amikor legutóbb, 2014-ben ilyen tüntetést tartottak – az izraeli hadsereg Gázai övezeti offenzívája ellen –, a résztvevők megzavarták a közrendet, zsinagógákat és zsidó tulajdonú üzleteket rongáltak meg. 

A szombatra tervezett tüntetés szervezői most bírósághoz fordultak. Korábban úgy volt, hogy a végső döntés szombat délelőtt születik meg arról, hogy délután meg lehet-e tartani a demonstrációt. Közben azonban a közigazgatási bíróság gyorsított eljárásban döntött, és megerősítette a korábbi tiltó határozatot, elutasította a beadványt.

A szervezők szerint a tiltás igazságtalan és eltúlzott. Az AFP-nek nyilatkozó Sefen Guez Guez ügyvéd szerint a szólásszabadság aránytalanul sérült ezzel a hatósági döntéssel, és szerinte „Franciaország az egyetlen demokrácia, amely betilt egy ilyen tüntetést!” Az Ile-de-France régióban működő Palesztinok Egyesülete nevű szervezet egyik vezetője, Walid Atallah pedig az izraeli állam cinkosának nevezte Franciaországot.

A kormánytöbbség a betiltást helyeselte, a jobboldal és a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés is, míg a baloldali pártok nem tudják elfogadni.

Az elmúlt napokban kiéleződött a feszültség a Közel-Keleten, és Kelet-Jeruzsálemben összecsapásokra, tüntetésekre került sor. Ezt követően rakétaháború tört ki a Gázai övezetet uraló Hamász és Izrael között. A helyi hatóságok adatai szerint hétfő óta 119 palesztin, köztük 31 gyerek vesztette életét a Gázai övezetben, és 830-an sebesültek meg. Izraelben kilencen meghaltak és több százan megsebesültek a rakétatámadásokban. A zsidó államra kilőtt rakéták mintegy 90 százalékát sikerült megsemmisíteni a Vaskupola nevű rakétavédelmi rendszer segítségével.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.