Putyin telefonon beszélt Erdogannal arról, mik a békefeltételei

Külpol

Ez történt Ukrajnában az éjjel.

Az Ukrajna ellen folytatott háború 23. napjába léptünk. Összegezzük, melyek voltak az utóbbi órák legfontosabb eseményei.

Putyin telefonon beszélt Erdogan török elnökkel, akinek elmondta, mik lennének a békekötés feltételei. A BBC beszámolója szerint az orosz elnök arról beszélt, hogy

  • elvárják Ukrajnától, hogy semleges állam legyen;
  • ne kérje az ország felvételét a NATO-ba,
  • demilitarizálják az ország területét,
  • az orosz nyelv kapjon egyfajta védett státuszt Ukrajnában. 
  • És persze Putyin megint felhozta, hoyg elvárja Ukrajna "nácimentesítését".

A BBC szerint Putyin emellett követeli, hogy

  • Ukrajna engedje el a kelet-ukrajnai szakadár területeket és fogadja el önállónak a donyecki és luhanszki régiókat;
  • és azt is elvárja, Ukrajna hivatalosan fogadja el, hogy a Krím Oroszországhoz tartozik.

Mindeközben tovább zajlottak a harcok is Ukrajna területén.

  • Péntekre virradóra több erős robbanást jelentettek a nyugat-ukrajnai Lviv (Lemberg) térségéből. A város polgármestere, Andrij Szadovij a Facebookon azt közölte, hogy orosz rakéták csapódtak be a városközponttól mintegy hat kilométerre található nemzetközi repülőtér közelében, ám magát a repülőteret közvetlenül nem érte támadás. Ukrán kormányzati források nem tudnak áldozatokról. Helyszíni tudósítások, egyebek között az Ukraina 24 televízió - amely három robbanásról számolt be - Telegramra feltett képsorai szerint a távolban felszálló füstoszlopot lehetett látni, és a város térségében több helyen megszólaltak a légvédelmi szirénák.
Ukrajnai h?bor?

 
 
Füst száll fel egy robbanást követően az ukrajnai Lviv közelébenben 2022. március 18-án
MTI/AP
 

 

  • Amerikai és brit védelmi tisztviselők szerint az orosz erők a nem léptek előre területileg, és morális, valamint logisztikai problémákkal küszködhetnek.
  • Folytatódott az ágyúzás Harkivban, Ukrajna második legnagyobb városában, de a helyi erők kitartottak.
  • A helyi hatóságok szerint a délkeleti Mariupol várost továbbra is súlyos támadások érik az orosz erők részéről, de körülbelül 30 000 embernek sikerült elmenekülnie.
  • Állítólag túlélők bújnak elő annak a mariupoli színháznak a romjai közül, amelyet az oroszok lebombáztak.
  • Tisztviselők szerint több mint 1000 ukránt evakuáltak Kijev régióból az éjszaka folyamán, akiket buszokkal és autókkal szállítottak el.
  • A Kyviv Independett legfrissebb információi szerint találat ért Kijevben egy ötemeletes lakóépületet péntek reggel. A helyszínen tűz ütött ki, négyen megsérültek, egy ember pedig meghalt. 

     

Miközben folytatódtak a támadások, újabb szankciókat vetettek ki Oroszországra Ukrajna megtámadása miatt.

  • Japán és Ausztrália is további büntetőintézkedéseket rendelt el pénteken Oroszországgal szemben. A japán kormány 15 személy és 9 szervezet ellen rendelt el büntetőintézkedéseket, köztük védelmi illetékesek és a fegyverexportot bonyolító állami vállalat, a Roszoboronekszport ellen is. A tokiói pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint Japán így már 76 emberrel, 7 bankkal és további 12 egyéb szervezettel szemben vezetett be büntetőintézkedéseket. Szankciós listára került mások mellett Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő és több fegyvergyártó.
  • A canberrai kormány szinte ezzel egy időben jelentette be, hogy szankciókat vezet be az orosz pénzügyminisztérium, 11 orosz bank és kormányzati szervezet ellen, s ezzel a legtöbb orosz pénzintézet és az orosz államadósságot kezelő valamennyi szervezet ausztráliai tevékenységét ellehetetleníti.
  •  S&P nemzetközi hitelminősítő negatív kilátás mellett "CCC"-ről egy fokozattal "CC"-re rontotta le Oroszország hosszú lejáratú szuverén devizaadósság-kötelezettségének az osztályzatát. A nemzeti valutában kifejezett hosszú távú besorolást is "CCC"-ről "CC"-re rontották. Az ügynökség szerint fennáll az államadósság nemteljesítésének a lehetősége.

Az orosz invázió miatt folyamatosan nő a térségből menekülők száma is.

  • A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteki közlése szerint az ukrajnai háború elől menekülők közül csütörtökön 3488 ember, köztük 1326 gyermek érkezett Budapestre vonattal. A legtöbben információt kértek, illetve egyénileg utaztak tovább, vagy rokonokhoz mentek. Fővárosi és vidéki szálláshelyeken 63 ember, köztük 34 gyermek elhelyezését és odaszállítását az együttműködő hatóságok oldották meg.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”