EU-s pénzek ellopása miatt vették őrizetbe a volt bolgár miniszterelnököt

  • Narancs.hu/MTI
  • 2022. március 18.

Külpol

De nemcsak őt, hanem a korábbi pénzügyminisztert, a parlament költségvetési bizottságának volt elnökét, és a korábbi kormányfő sajtótitkárát is bevitte a rendőrség.

Őrizetbe vették Bojko Boriszov volt bolgár miniszterelnököt, a jobboldali Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) párt vezetőjét uniós forrásokkal kapcsolatos pénzügyi visszaélések gyanújával - jelentette a BTA bolgár hírügynökség a szófiai belügyminisztériumra hivatkozva.

A tájékoztatás szerint Vladiszlav Goranov korábbi pénzügyminisztert, Menda Sztojanovát, a parlament költségvetési bizottságának volt elnökét, valamint Szevdalina Arnaudovát, a korábbi kormányfő sajtótitkárát szintén őrizetbe vették.

A tárca közölte azt is, hogy az Európai Ügyészség 120 bolgár csalási ügyben indított vizsgálatával összefüggésben végrehajtott akcióban több helyen is házkutatást tartottak, és bizonyítékokat is lefoglaltak.

Laura Codruta Kövesi uniós főügyész a héten Szófiában járt, ahol a bolgár kormány és az igazságszolgáltatás képviselőivel találkozott. Azt mondta, hivatalához rekordszámú panasz érkezett, amelyekkel kapcsolatban 120 vizsgálat indult.

Boriszov 2009-től 2013-ig, majd 2014-től 2017 januárjáig, s végül harmadszor 2017 tavaszától 2021 májusáig volt Bulgária miniszterelnöke.

"Senki sem áll a törvények felett" - írta Kiril Petkov jelenlegi miniszterelnök a Facebook-oldalán a történtek nyomán. A decemberben hivatalba lépett, Petkov vezette négypárti koalíciós kormány harcot hirdetett a korrupció ellen.

Menko Menkov, a korábbi miniszterelnök ügyvédje újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy Boriszov ellen egyelőre nem emeltek vádat, bár a rendőrség átkutatta otthonát és az országos rendőr-főkapitányságra vitték, ahol valószínűleg 24 órára őrizetben marad. Daniel Mitov, a GERB alelnöke és volt külügyminiszter szerint a razziák mindössze a hatalmon lévők próbálkozásai arra, hogy eltereljék a nép figyelmét a problémákról. Boriszov szófiai házánál a GERB több tucat politikusa és híve tüntetett, politikai elnyomással vádolta a rendőrséget és az új kormányt, egyben a jelenlegi kabinet lemondását követelve.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”