Svéd választások: erősödött a bevándorlásellenes párt

  • narancs.hu
  • 2018. szeptember 9.

Külpol

Nagyon szoros a küzdelem az első helyért.

Egyelőre nem lehet tudni, pontosan melyik párt nyerte meg a mai választást Svédországban, azonban az eddigi eredményekből jól látszik, hogy a jelenleg kormányzó szociáldemokrata párt meggyengült, ezzel szemben a bevándorlásellenes, populista szélsőjobboldali Svéd Demokraták megerősödtek.

Fej fej mellett haladnak a szociáldemokraták és az ellenzéki jobbközép választási szövetség. Az exit poll szerint az ellenzék 39,6 százalékon áll, míg a kormányzó párt 39,4 százalékon. A Svéd Demokraták a szavazatok 19,2 százalékát kaphatták.

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.