A Jarosław Kaczyński irányította kormány jószerivel megválasztása napja óta harcot folytat a független igazságszolgáltatás betöréséért. A küzdelem stációiról, az Európai Unió és Varsó konfliktusáról és a magyar párhuzamokról a lengyel közjogi rendszer egyik utolsó független szereplőjét kérdeztük.
Magyar Narancs: Kezdjük az elején: a 2015-ös parlamenti választások milyen alkotmányos változásokat hoztak Lengyelországban?
Adam Bodnar: Eltérően a magyar esettől, magát a lengyel alkotmányt egyáltalán nem módosították 2015 októbere, vagyis a Kaczyński-párt, a Jog és Igazságosság (Prawo i Sprawiedliwość, PiS) győzelme után. A gyakorlatban azonban alapjaiban változtatta meg az alkotmányos rendszert, hogy az alkotmányos fékek és egyensúlyok működését rendes törvényekkel korlátozzák. Az alkotmánybíróság (AB) megbénult a törvénymódosításoktól, a személyi változásoktól, illetve attól, hogy egyes ítéleteit a kormány felügyelete alatt álló közlöny egyszerűen nem tette közzé. A bíróságok önigazgatásáért felelős Nemzeti Igazságszolgáltatási Tanács szerepe is csökkent.
MN: Miért lett az AB az új kormány célpontja? És mennyit rontott a helyzetén, hogy közvetlenül a választások előtt a leköszönő parlament új alkotmánybírósági törvényt fogadott el, majd olyan alkotmánybírák helyett is utódot választott, akiknek a mandátuma még nem járt le?
AB: Az AB azért vált célponttá, mert a változások legfőbb akadályát látták benne. A leköszönő szejm (amelyben még a jobbközép, mérsékelt Polgári Platform – Platforma Obywatelska, PO – volt többségben – a szerk.) valóban öt alkotmánybírót választott. A volt munkahelyem, a Lengyel Helsinki Bizottság azon kevesek közé tartozott, akik – talán nem elég hangosan, de – jelezték, hogy a parlament csak három alkotmánybírót választhatott volna. A választásokat követően azonban az új kormányerő, a PiS nemcsak a két pluszjelölt megválasztását támadta, hanem mind az ötét. A nyilvánosság előtt könnyebb volt azzal érvelni, hogy a Polgári Platform át akarta venni az irányítást az AB felett, és a PiS csak helyreállítja a rendet. Amikor 2015 végén az AB kimondta, hogy csupán két alkotmánybíró megválasztása alkotmányellenes, a PiS nem tartotta tiszteletben ezt az ítéletet, és 2015 decemberében öt új alkotmánybírót választott a parlament.
A Polgári Platform talán megkönnyítette helyzetet, a parlament azonban előbb-utóbb e nélkül is megtámadta volna az AB-t. A PiS 2016-ban valóságos Blitzkrieget indított. Miközben a parlament az AB-vel hadakozott, központosították az ügyészséget, átalakították a közmédiát és a közigazgatást, kiterjesztették a titkosszolgálatok hatáskörét és új terrorizmusellenes törvényeket fogadtak el. Az AB-t pedig a saját túléléséért folytatott napi küzdelem kötötte le, és nem szabott határt a törvénymódosításoknak. Így a kormány azonnal előnybe került a nyilvánosság előtt, szabadon alakíthatta a közbeszédet, főleg a közmédiában folytatott propaganda útján. Azt hangsúlyozták, hogy a kormány a parlamenti többségének köszönhetően bármit megtehet, és a döntéseit semmi sem korlátozza.
MN: Ekkorra a magyar alkotmányos átalakítás részleteit jól ismerték mértékadó lengyel jogászok. Mitől volt a lengyel közjogi elit mégis annyira biztos abban, hogy hasonló mértékű változás Lengyelországban nem fordulhat elő?
AB: Én is közéjük tartoztam. Arra valóban számítottunk, hogy az új kormány megtámadja majd a demokratikus értékeket és az alkotmányos alapelveket, mint például a törvény előtti egyenlőség, a nők jogai, a melegek jogai, az állam és az egyház szétválasztása. Vagy akár, hogy a titkosszolgálatok hatalmával fognak visszaélni. Azt vártuk, hogy a jobboldali kormányok hagyományos céljait kívánják megvalósítani a szokásos eszközökkel, hogy a 2005–2007 közötti PiS-kormányzás ismétlődik majd meg. Akkoriban is sok visszaélés történt, de nem rombolták le az alkotmányos rendet. Valószínűleg sokat számított, hogy Lech Kaczyński volt a köztársasági elnök, aki valamiképp hitt az alkotmányos rendben. A beszédeiben hitet tett a bíróságok és az AB függetlensége, a jó lengyel–zsidó és lengyel–ukrán kapcsolatok és Lengyelország EU-tagsága mellett. Volt persze számos kétes húzása, de mindent összevetve mégis az alkotmányos rend valamiféle biztosítékául szolgált.
Most más a helyzet. Most más a köztársasági elnök, az új parlamenti többséget valójában semmi sem gátolja céljainak megvalósításában. És közben itt vannak az orbanizáció tanulságai, miszerint megéri hallgatólagos beleegyezéssel – per facta concludentia – cselekedni. Egy-egy intézkedés nyomán lesz némi belföldi és nemzetközi elégedetlenség, de akkor már szabadon lehet játszadozni: el lehet húzni a tárgyalásokat, fel lehet hígítani az álláspontokat. És persze bármikor jöhet valami váratlan fordulat, ami alkalmat ad az alkotmányos intézmények irányítására.
Talán nem volt véletlen, hogy egy 2011-es beszédben Jarosław Kaczyński azt ígérte, hogy elhozzák Varsóba Budapestet. (Ez a PiS 2011-es választási veresége után hangzott el – a szerk.) Levonta a tanulságokat, és 2015–2016-ban már egyértelműen arról beszélt, hogy az AB a változások akadálya. Lehet, hogy nem volt elég élénk a fantáziánk.
MN: Hogy néznek ki ezek a változások a gyakorlatban? Kezdjük az ügyészséggel – mert ez az elem talán kevésbé ismert, mint az AB és a bírósági rendszer átalakítása.
AB: 2009 előtt közös volt a legfőbb ügyészi és az igazságügyi miniszteri tisztség. Márpedig ha 1989 és 2009 között ez volt a helyzet, akkor formailag nehéz kifogásolni a visszatérést a korábbi modellhez. A gond az, hogy időközben a legfőbb ügyész és az igazságügyi miniszter hatásköre is megnövekedett. Így kinevezheti az egyedi ügyben eljáró ügyészt, beavatkozhat folyamatban lévő eljárásokba, és dönthet eljárási kérdésekben, például bizonyos vizsgálati anyagokhoz hozzáférést engedhet kiválasztott újságírók számára. Ezáltal az ügyészség könnyen a jogi zaklatás eszközévé válik. Egyeseket időnként látványosan letartóztatnak. És amikor utána akarsz olvasni egy ügynek, a jobboldali lapokat olvasod, mert a baloldali lapok nem férnek hozzá a vizsgálati anyagokhoz.
Ebben a rendszerben az egyes ügyészek tökéletesen alárendeltek. Ha minden ügyész tisztában van lehetőségeinek jogi határaival és ismeri a fegyelmi alárendeltség következményeit, az ügyészség igen hatékony eszközzé válik. Járnak hozzá titkos megfigyelési eszközök, illetve a jogellenesen gyűjtött bizonyítékok felhasználását is lehetővé teszik a szabályok. Ezeket aztán sokféleképpen lehet használni. Egyebek mellett adott a politikai ellenfelek megszorongatásának lehetősége, de legalábbis alaposabban lehet érdeklődni a politikai szempontból különösen érdekes személyek iránt.
MN: Hogyan illik a képbe a titkosszolgálati reform? Lengyelországban a titkosszolgálatok képesek megbuktatni egy népszerű kormányt is pár hangfelvétel jól irányzott kiszivárogtatásával.
AB: A titkosszolgálatok vezetése pillanatnyilag azoknak a szereplőknek a kezében van, akik az első PiS-kormány korrupcióellenes hivatalát vezették – márpedig e kormány 2007-es bukása részben az akkori korrupcióellenes hivatal túlkapásainak köszönhető. Időközben persze tanultak a hibáikból, sokkal titkosabb a szolgálatok működése. Az is igen lényeges, hogy már 2015 novemberében Andrzej Duda államelnök kegyelemben részesítette a korrupcióellenes hivatal korábbi vezetőjét, Mariusz Kamińskit – rögtön az elsőfokú ítélet után, meg sem várva az esetleges fellebbvitel kimenetelét. Hosszabb távon pedig az számít, hogy a titkos megfigyelésre vonatkozó jogszabályok sokkal megengedőbbek, mint korábban bármikor, és ehhez járulnak a technikai fejlődésből eredő további lehetőségek. Ugyanakkor jelenleg nincsen olyan intézmény, amely független ellenőrzést gyakorolna a titkosszolgálatok felett. Csak évek múlva fogjuk megtudni, pontosan mit is tettek a szolgálatok. Pillanatnyilag nem lehet megállapítani, mennyiben befolyásolják az ellenzéki mozgalmak, a politikai pártok vagy egyes aktivisták és politikusok működését.
MN: Talán itt érdemes visszatérni a bíróságok átalakításához.
AB: Egyesek szerint a bírósági reform célja egyfajta „technológiai” átalakítás, és azért volt rá szükség, hogy lojális bíró kezébe kerülve biztos legyen az egyes bírósági ügyek kimenetele. Persze néhány esetben ez valóban működhet így.
De a kinevezési és előléptetési szabályokon túl a bírói reform valódi értelme annak általánosabb dermesztő hatásában (chilling effect) rejlik. A bírák elleni fegyelmi eljárások, illetve a bírói túlkapásokról szóló kormánypropaganda óvatosságra inti a bíróságokat, emlékeztetve, hogy a határokat jobb nem áthágni. Az új Nemzeti Igazságszolgáltatási Tanács, bejelentette egy etikai – értsd fegyelmi – bizottság felállítását. Az első etikai vizsgálat két olyan bírát érint, Waldemar Żureket, Igor Tuleyát, akik leginkább ellenezték a reformokat a nyilvánosság előtt, és akik maguk is a bírói függetlenség szimbólumaivá váltak. De nem e két bíró szakmai integritásáért aggódom. Amikor egy bíró ellen fegyelmi eljárás indul, az minden bíró számára jelzésértékű. Azt üzeni: szolgáld az állam érdekeit! Politikusok szívesen nyilatkozzák is, hogy a bírák az állam szolgái. Vagyis a bírák mindaddig ítélkezhetnek, amíg az állam érdekeit szolgálják. Ennek persze semmi köze az alkotmányos demokráciában végzett valódi igazságszolgáltatáshoz.
A legfelső bíróság (LB) átalakításának pedig valójában semmi köze ahhoz, hogy maga az LB hogyan dönt egyes ügyekben. A valódi cél az ún. Különleges Felügyeleti és Közérdekű Ügyek Tanácsának felállítása volt. Ez a tanács választási ügyekben is eljár majd, rövidesen tehát valódi politikai jelentősége lesz.
MN: Normális esetben a lengyel ombudsman sokat szerepel a sajtóban és gyakran fordul az alkotmánybírósághoz. Mi az ombudsman dolga és mik a lehetőségei ebben a helyzetben?
AB: Tény, hogy nem férek hozzá értelmesen a közmédiához. Ha meghívnak, elsősorban azért teszik, hogy politikai okokból támadjanak, és nem azért, hogy az emberi jogokról kérdezzenek. A beszélgetések általában ellenséges hadakozásba fordulnak. A független médiával más a helyzet: mind a relatíve független bulvársajtóval, mind a ténylegesen független, amerikai tulajdonú és a relatíve független lengyel tulajdonú televíziós csatornával. A lengyel internetes hírportálokat sokan olvassák, valódi hatásuk van a társadalmi nyilvánosságra.
Az alkotmánybíróság bonyolultabb kérdés. Egyrészt vannak a tisztán politikai vagy legalább potenciálisan politikai jelentőségű ügyek, mint azok, amelyek az államhatalom központosítását érintik. 2016-ban volt pár ilyen indítványom. Egy kivételével ezekről nem döntött az AB. Másrészről ott vannak azok az ügyek, amelyek bár politikai természetűek, fontos közérdekű kérdést érintenek. Ezek közül az egyik az abortuszhoz való hozzáférés. A katolikus egyház és a magzatvédő csoportok nyomására a kormány kettős stratégiát követ. Egyrészt a 2016-os tüntetések elcsendesítését követően, idén, 2018 januárjában benyújtottak egy, a fennálló szabályozásnál is szigorúbb tartalmú törvényjavaslatot, de ezen nehéz jelentős társadalmi tiltakozás közepette dolgozni. Ezért kormánypárti képviselők elvitték a törvényjavaslatot az AB-hez. Meglátjuk, hogyan döntenek, vélhetően ők is tisztában van azzal, hogy az ítélete társadalmi ellenállást ébreszthet.
Hasonlóan nemzetközi jelentőségű ügy a Nemzeti Emlékezet Intézetet érintő törvénymódosítás, amely büntetni rendeli a lengyel nép hírnevének rontását a holokauszttal összefüggésben. Duda elnök előbb aláírta a módosítást, ami így hatályba lépett, majd kérte az AB-től az új szabályok vizsgálatát. Ez elég is volt ahhoz, hogy csökkenjen a diplomáciai feszültség Izraellel és az Egyesült Államokkal. Az AB eljárását, illetve a döntést politikai célokra használják, így nehéz az AB-re úgy tekinteni, mint komolyan vehető független alkotmányos intézményre. A magam részéről mégis próbálok nem teljesen eltávolodni az AB-től. Amikor állampolgárok panaszt tesznek, nem tehetem meg, hogy nem írok beadványt vagy nem csatlakozom egy kérelemhez. Nem jelenthetem ki, hogy nem vagyok hajlandó együttműködni az AB-vel, hiszen az sértené azt az alkotmányos elvet, amely megkívánja, hogy lojálisan együttműködjek más alkotmányos intézményekkel.
MN: Az Európai Unióban a jogállamiság nem lengyel vagy magyar belügy. Amikor az EU a lengyel események miatt igyekezett kiépíteni egy új, erőteljesebb ellenőrzési eljárást a jogállamiság védelmében, a lengyel kormány dacosan reagált. Mi ennek a belföldi és mi az európai jelentősége?
AB: Az Európai Bizottság 2016-ban a saját belső problémái miatt túlzottan megbízott a lengyel kapcsolataiban. Erőteljesebben kellett volna fellépnie, így azonban kudarcot vallott. A hosszas párbeszéd eredménye az, hogy az idő múlik, újabb és újabb érvekkel politikai engedményeket lehet nyerni, de végül a kialakult helyzetet utólag már nem lehet visszafordítani.
2017-ben az volt igazán fontos, hogy amikor megtámadták a bíróságokat, a lengyel társadalom valódi ellenállást tanúsított. Lehet, azért, mert az intézkedések túl agresszívak voltak – mint például az a törvény, amely felmentette a legfelső bíróság összes bíráját, hogy aztán a kiválasztottakat újra kinevezze. Ezek erős érzelmeket váltottak ki. A tüntetések azért is fontosak voltak, mert elgondolkodtatták a politikusokat, az ellenzéki pártokat, és magukat a bírákat is. Ha valaki mostanság azokkal a bírákkal beszél, akik ellenezték a bírósági reformot, azt érzékeli, hogy erőre kaptak, megerősödött az integritásuk. Emberi jogokat érintő ügyekben vagy olyan esetekben, ahol az alkotmányt kell alkalmazni, felelősséget éreznek azért, ami Lengyelországban történik: nem köztisztviselőként tekintenek magukra, hanem valódi bíróként.
Az unió jogállamiságot ellenőrző mechanizmusa a lengyel kormány és a Európai Bizottság diplomáciai játszmája. A helyzet alapvetően megváltozott tavaly decemberben, amikor Szydło asszonyt Mateusz Morawiecki váltotta a kormányfői székben. Morawiecki egyáltalán nem titkolja, hogy azért esett rá a választás, hogy a javítson a Brüsszellel fennálló viszonyokon. A tárgyalások során a lengyel kormány az igen egyszerű magyar stratégiát követi. Hogy jelezze a tárgyalási hajlandóságát, a kormány tesz néhány felületi beavatkozást, de a bírósági reform lényeges elemein – mint a legfelső bíróság reformján – nem változtat. Miközben a tárgyalások folynak, a kormány további lépéseket tesz. Az Európai Bizottság javasol ugyan intézkedéseket a Nemzeti Igazságszolgáltatási Tanácsot illetően, de mindez azon, hogy a testület időközben alapjaiban átalakult, már nem változtat.
Valódi változást az hozhat, hogy megjelent a színen egy olyan új szereplő, amelynek a viselkedése nem kiszámítható: az Európai Unió Bírósága (EUB).
MN: Felteszem, arra gondol, hogy 2018 áprilisában egy kiadatási ügyben egy ír bíróság megkérdőjelezte a nemrég megreformált lengyel bíróságok függetlenségét az EUB előtt?
AB: Kezdjük messzebbről. 2018 februárjában az EUB egy portugál ügyben kimondta, hogy a hatásköre kiterjed a nemzeti bíróságok függetlenségének vizsgálatára. Ez teljesen új helyzet a hat évvel korábbihoz képest, amikor az Európai Bizottság és az EUB életkori alapú diszkriminációt tiltó szabályokra alapozta a döntését (a magyar bírák korai nyugdíjazása kapcsán – a szerk.). A portugál ügy fényében az EUB saját jogon vizsgálhatja a lengyel bírósági reform szabályait. A jelenleg függőben lévő kiadatási ügyben látjuk majd meg, ez pontosan mit jelent a gyakorlatban. Ha úgy találná az EUB, hogy a lengyel bíróságok nem függetlenek, az komoly problémát jelenthet a lengyel helyzet uniós megítélésében. Nehezen tudom elképzelni, hogy egy állam teljes jogú tagja lehet az uniónak a bírósági ítéletek kölcsönös elismerése nélkül. (Az interjú készítése óta eltelt időben az EUB kimondta, hogy Írország nem köteles kiadni a kábítószer-kereskedelemmel vádolt lengyel férfit Varsónak, mert a lengyel bírósági reformokkal összefüggésben, „rendszerszintű hibák miatt” Lengyelországban nincs biztosítva a tisztességes eljáráshoz való jog – a szerk.)
MN: Ebben a helyzetben mi az emberi jogokat védő civil szervezetek dolga? Érdemes egyáltalán a hagyományos jogvédő eszköztárat használni és a nemzeti bíróságok elé pereket vinni?
AB: A stratégia pereskedés továbbra is fontos eszköz, csak a céljai változtak meg. Az emberi jogi perek egyik célja, hogy bátorítsa a rendes bíróságok bíráit az alkotmány közvetlen alkalmazására, ezzel némiképp kifogva a szelet az AB vitorlájából. A másik cél arra bátorítani a rendes bíróságokat, hogy az uniós jogot érintő ügyekben függesszék fel az eljárásokat, és forduljanak előzetes kérdéssel az EUB-hoz. A harmadik cél pár évtizeddel korábbról lesz ismerős, és a jövőnek szól. A civil szervezetek fontos feladata az emberi jogokat sértő állami működés minél részletesebb dokumentálása. A bírósági eljárás ennek igen alkalmas eszköze.
MN: Meddig tartható ez a helyzet? Lengyelországban legkésőbb 2019 novemberében lesznek országgyűlési választások. Mit vár a választásoktól?
AB: Nem egy, hanem egy egész sor választás következik: először a helyhatósági, majd az európai parlamenti, aztán a lengyel országgyűlési választások jönnek és végül 2020-ban az elnökválasztás. A magyar rendszertől eltérően nálunk nagyon erősek a helyi önkormányzatok. A helyi önkormányzatokba vetett közbizalom 70 százalékos, az állampolgárok 64 százaléka véli úgy, hogy befolyással bír a helyi döntésekre. Ehhez képest a parlamentbe vetett bizalom 30 százalékos. Ez azt jelenti, hogy a nagy lengyel városokban valós, demokratikus verseny folyik a politikai hatalomért. Az idei őszi helyhatósági választások eredménye befolyásolhatja a jövőbeni nagypolitikát.
| Névjegy Adam Bodnar jogász, 2015 szeptemberétől a lengyel ombudsman. A 2015-ös választások előtt 67 civil szervezet jelöltjeként választotta meg a szejm a Polgári Platform, a Demokratikus Baloldali Összefogás és független képviselők támogatásával. A varsói egyetemen (UW) diplomázott, összehasonlító alkotmányjogi mesterfokozatát a Közép-európai Egyetemen szerezte. 2004–2015 között a Lengyel Helsinki Bizottság munkatársa volt. Számos elismerés mellett 2011-ben a lengyel LMBT-szervezetek Tolerancia-díjjal ismerték el a munkáját. |
| Újabb fordulatok A Duda elnök által július végén aláírt törvénymódosítás szerint 70 évről férfiak esetén 65, nőknél 60 évre csökken a lengyel bírák nyugdíjkorhatára. A módosítás következtében a lengyel legfelső bíróság (LB) 72 bírájából 27 kényszerül azonnal nyugdíjba, köztük a főbíró, Małgorzata Gersdorf. Az érintett bírák személyesen kérvényezhetik Duda elnöktől hivatalban maradásukat. Gersdorf főbíró hivatali ideje a lengyel alkotmány szerint viszont csak 2020-ban járna le. Augusztus 2-án az LB váratlan húzással felfüggesztette az új jogszabály alkalmazását, és az Európai Unió Bíróságához fordult: sürgős eljárást kérve az új szabályok európai joggal való összeegyeztethetőségét firtatja. |
