Szlovák államfő: nincs megfelelően előkészítve az országos tesztelés

  • narancs.hu
  • 2020. október 30.

Külpol

Különösen az egészségügyi személyzet hiányzik.

Nincs megfelelően előkészítve Szlovákia lakosságának hétvégi tesztelése a koronavírusra, különösen a szükséges egészségügyi személyzet hiányzik - jelentette ki Zuzana Caputová szlovák államfő pénteken Pozsonyban, miután találkozott a szlovák hadsereg vezérkari főnökével és a tesztelési projekt vezetőjével.

A szlovák kormány döntése szerint az országos tesztelést, amelyre szombaton és vasárnap kerül sor, a hadsereg fogja levezényelni.

"Úgy tájékoztattak, hogy a minták levételéhez szükséges egészségügyi csapatoknak csak mintegy 60 százaléka kész a munkára mindkét hétvégi napon" - hívta fel a figyelmet Zuzana Caputová. Rámutatott, hogy az országos tesztelés kezdetéig kevesebb, mint 24 óra áll az érintettek rendelkezésére.

Caputová szerint ez azt jelenti, hogy több százezer embert nem fognak tudni letesztelni. Az államfő ezért azt javasolja, hogy a tesztelést csak azokon a helyeken végezzék el, ahol minden szükséges feltétel megvan ehhez. Az egészségügyi személyzet hiányára az utóbbi napokban már több nagyváros önkormányzata és az orvosi kamara is felhívta a figyelmet.

A legfrissebb adatok szerint Szlovákia egész területén mintegy 4900 tesztelőhelyet alakítanak ki. Mintavételt csak szakképzett egészségügyi dolgozók végezhetnek, akikből azonban hiány van az országban. A szlovák hatóságok ezért az elmúlt napokban több ízben is felszólították a külföldön dolgozó szlovák orvosokat és nővéreket, hogy térjenek haza és segítsenek a tesztelésnél.     Csehországban mintegy háromezer szlovákiai orvos dolgozik, míg a nővérek száma ennek duplája. A cseh sajtó szerint azonban csak néhány tucatnyian jelentkeztek, hogy készek segíteni a szlovákiai tesztelésnél. A TASR szlovák közszolgálati hírügynökség szerint a hétvégére 50 osztrák medikus is érkezik Szlovákiába, hogy segítse a munkát.

"Továbbra is bizalommal vagyunk a szlovák egészségügyi dolgozók iránt és bízunk abban, hogy a tesztelés lebonyolítását segítők száma a nap folyamán még emelkedni fog" - írta a Facebookon megjelent bejegyzésében Igor Matovic szlovák kormányfő. Matovic csütörtökön megemelt, ezereurós jutalmat ígért mindazoknak, akik mindkét napon segíteni fogják a tesztelést.

Amennyiben az országos tesztelés kudarcot vallana - fejtette ki Matovic - nem marad más hátra, mint bevezetni az országos karantént. Ezt azonban senki sem szeretné - jegyezte meg.

A tesztelésen való részvétel önkéntes. Akinek negatív lesz a tesztje, azokra a jövő héten már nem fog vonatkozni a kijárási tilalom. A tesztelést a múlt hétvégén próbálták ki a járvány által leginkább sújtott négy észak-szlovákiai járásban. A tesztelésen 141 ezer ember vett részt, a számba vehető lakosok 90 százaléka, amit a kormány sikernek minősített. A tesztek 5594 embernél mutatták ki a koronavírus-fertőzést. (MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.