Trump búcsúbeszéde: „A mozgalom, amelyet elindítottunk, csak a kezdet”

  • narancs.hu
  • 2021. január 20.

Külpol

És imádkozik, hogy Joe Biden kormányának sikerüljön Amerikát biztonságban és jómódban megtartani.

Donald Trump leköszönő amerikai elnök búcsúbeszédében megköszönte az elmúlt négy "rendkívüli évet", és sok sikert kívánt a következő kormánynak.

 „Befejezve hivatali időmet az Egyesült államok 45. elnökeként büszkén állok önök előtt amiatt, amit közösen elértünk” – kezdte beszédét Trump a helyi idő szerint kedden közzétett, előre rögzített videoüzenetben.

Az elnök büszkén számolt be többek között

  • a 2017-ben elfogadott adócsökkentésekről,
  • a gazdaság neki köszönhető fellendüléséről,
  • a külpolitikában Jeruzsálem Izrael fővárosaként való elismeréséről,
  • vagy Izrael és néhány arab ország kapcsolatainak normalizálásáról.

„Különösen büszke vagyok arra, hogy évtizedek óta én vagyok az első elnök, aki nem indított új háborút” – tette hozzá.

Majd elmondta, hogy az Egyesült Államok minden más országnál jobban teljesített gazdaságilag a koronavírus-járvány alatt.

A Capitolium január 6-i ostromáról is megemlékezett, erről azt mondta: "a Capitoliumunk elleni támadás minden amerikait elborzasztott. A politikai erőszak támadás minden ellen, amit mi mint amerikaiak becsben tartunk. Ezt sohasem szabad eltűrni.”

Joe Biden és kormánya beiktatásával kapcsolatban megjegyezte: „Imádkozunk, hogy sikerüljön neki Amerikát biztonságban és jómódban megtartani. A legjobb kívánságainkat küldjük és szerencsét is kívánunk nekik”. De a hatalomátadás melett azt is kihangsúlyozta: „Azt akarom, tudjátok: a mozgalom, amelyet elindítottunk, csak a kezdet" - majd hozzátette,  az amerikai népért mindig harcolni fog és "valamilyen formában visszatér".

Donald Trump helyi idő szerint szerda reggel hagyta el a Fehér Házat a Marine One elnöki helikopter fedélzetén feleségével, Melania Trumppal floridai birtoka, Mar-a-Lago felé. Ő az első elnök 1869 óta, aki nem vesz részt utódja beiktatásán.

A teljes beszéd itt hallgatható meg.

(via 24.hu, MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.