Trump és Kim Dzsong Un hamarosan újra találkozhat

  • Narancs.hu/MTI
  • 2018. december 2.

Külpol

Az amerikai elnök Buenos Airesben azt mondta, valamikor az Egyesült Államokban is vendégül látja az észak-koreai vezetőt.

Donald Trump a G20 országcsoport Buenos Aires-i csúcsértekezletéről hazatérőben repülőgépén beszélt erről újságíróknak. Három lehetséges helyszíne van a találkozónak – tette hozzá a Fehér Ház, de több részletet erről nem közöltek. Trump azt is elmondta, hogy "valamikor" az Egyesült Államokban is vendégül fogja látni az észak-koreai vezetőt – írja a távirati iroda.

A szingapúri csúcson megállapodtak abban, hogy elkezdik a Koreai-félsziget teljes atomfegyver-mentesítését, és ennek folyományaként amerikai és észak-koreai tisztségviselők találkozókat tartanak, de elemzők szerint a megállapodásnak egyelőre semmilyen kézzelfogható eredménye nincs – írta a Kyodo hírügynökség.

Trump a Buenos Aires-i csúcson külön találkozott Hszi Csin-ping kínai elnökkel, és megállapodtak, hogy a két ország nem vet ki újabb vámokat egymás áruira – közölte mind Peking, mind Washington.

A Trump-kormány mostanra 200 milliárd dollár értékű kínai áru 10 százalékos megvámolásával élezte a Kínával szembeni kereskedelmi fellépését, és azt tervezte, hogy jövőre tovább emeli a szintet, de Trump most megállapodott Hszivel, hogy ezt nem hajtják végre, és Kína sem szigorítja válaszlépéseit.

Abban is megállapodtak, hogy a két fél tárgyal a technológiai és szellemi tulajdon jogának ügyéről, és ha 90 napon belül nem jutnak megállapodásra ebben, akkor folytatódik a vámemelés, konkrétan az Egyesült Államok 25 százalékosra emeli a 200 milliárd dollár értékű kínai áru vámját – közölte a Fehér Ház.

A technológiai és szellemi tulajdon joga régóta vitás terület a két ország között, az Egyesült Államok azzal vádolja Kínát, hogy nem tartja tiszteletben ezeket. A Kyodo úgy értesült, hogy Hszi most ígéretet tett néhány amerikai kérés teljesítésére. Hszi azt is megígérte, hogy Kína jobban megnyitja piacát az amerikai áruk előtt, és ezzel csökkenteni fogja kereskedelmi többletét az Egyesült Államokkal szemben.

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.